Röhrig Géza a Frankelben: Noé romantikus szerelme, a szabadság és mi

Röhrig Géza pénteken a Frankelben tanított Noéról, az indokolt szerénységről és Jankeléről, egy kis zsidóról, aki másban találta meg önmagát.

A péntek esti istentisztelet kitüntetett pillanata a Tóra-magyarázat, különösen év elején, amikor az emberiség alapsztorijait veszi végig a Szentírás, a múlt héten Noé és az özönvíz történetét. Ez a hetiszakasz vezeti be a zsidóság színrelépését, Ábrahám elhívását. Ezen a ponton kezdett el zsinagógáinkban tanítani Röhrig Géza, az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, a New York-i Jewish Theological Seminaryn végzett Biblia-oktató.

Egy Jankele nevű kis zsidóval kezdte, aki komolyan megbetegedett, annyira, hogy a felesége maga küldte el a gőzfürdőbe, hiába, hogy drága, ők meg szegények voltak. Jankelének lábra kellett állnia, dolgoznia a hét gyerekre. A gőzfürdőben Jankele azzal szembesült, hogy mindenki épp úgy néz ki, mint ő, meztelen, szakállas zsidók egymás hegyén-hátán. Félt, hogy összezavarodik, nem fogja tudni, ebből a rengeteg szakállas zsidóból melyik ő maga, melyik Jankele, ezért egy piros madzagot kötözött a nagylábujjára, ez, remélte, segíteni fog. De a gőzben, amíg jobban lett, leoldódott a madzag és rátekeredett egy másik zsidócska lábára. Jankele, amikor észrevette, mi történt, odament a másik zsidóhoz és azt mondta neki: Uram, én tudom, hogy ki maga, csak azt mondja meg, legyen kedves, hogy ki vagyok én.

Ebből azt tanulhatjuk, mondta Röhrig, hogy vékony a határ az én és a másik között és azt, hogy kik vagyunk mi, csak a másiktól tudhatjuk meg. A férfiak elsősorban a nőktől.

Röhrig mesélte, hogy az elmúlt hetekben egy kedves feminista lánnyal beszélgetett, aki számonkérte rajta, hogy miért csak a férfi után, másodiknak teremtette Isten a Tóra szerint a nőt és akkor is csak a férfi oldalbordájából, részeként, szinte alárendeltjeként. Pedig a férfit magát a porból alkotta a Jóisten és abból a testrészéből formálta a nőt, amelyik a legközelebb van a szívhez. Arról nem beszélve, hogy a Teremtés az értéktelenebb elemektől az értékesebbek felé haladt, a legvégén született az ember és még azután az asszony, aki a Teremtés legnagyobb kincse kell legyen a Tóra belső logikája szerint.

Egy asszony említése árul el nekünk titkokat saját magunkról a Noé hetiszakaszban is: a nemzetségtáblák megemlítenek egy Náámá nevű nőt, akiről Rási úgy tudja, Noé felesége volt és Káin leszármazottja. Káiné, a gyilkosé, de Noé, úgy tűnik, annyira szerette, hogy ez nem befolyásolta választásában. Vállalta a bélyeget. Noé igaz ember volt, vele kötötte meg szövetségét az Úr, ő lett az emberiség ősapja, zsidóké és nem zsidóké egyaránt. Ami azt jelenti, hogy mind Káintól származunk, ez szerénységre kell intsen minket, de Noé és Naama szerelme méltán tehet ugyanakkor büszkévé minket.

A szerelem, a szeretet teszi lehetővé a szabadság döntéseit, az, ha másokban megpillantjuk önmagunkat, mint Jankele a gőzfürdőben. Ez ad esélyt a belső szabadságra, a bátorságra.

Ennek a szabadságnak az ünnepe 1956 forradalma, ennek emlékéről szólt utoljára Röhrig az évforduló közeledtével, hitet tett 1956 mellett a Frankel Zsinagógában.