Megkezdődött a hászidoknál is a nők lázadása

A világ legnagyobb hászid közössége, a szatmáriak new-yorki központjában a nők szeretnének világi tanulmányokat folytatni, de a vezetőik megtiltották nekik. A New York Times szerint a városi politikusok továbbra sem tesznek majd semmit, mert szatmáriak a szatmáriak szavazataira.

haszidn__.jpg
Libelle Polaki, 28 éves

Joél Teitelbaum rabbi, a szatmári hászidok nagy vezetője a híres „Kasztner-vonat” egyik prominens utasaként hagyta el Magyarországot 1944-ben, hogy a brooklyi Williamsburgben alapítsa újra a szinte megsemmisített szatmári hászid közösséget.

A külvilág elől mereven elzárkózó, szigorúan ortodox szatmáriak jelenleg a a világ legnagyobb hászid közössége. Az internethasználatot is épp olyan ellenségesen utasítják el, mint a világi oktatást.

Az utóbbi években a közösségben élő fiatal nők azonban óvatos érdeklődést kezdtek mutatni a felsőoktatás iránt, tanulni kezdtek, jellemzően online vagy vallásos intézményekben, ezután többnyire a közösség iskoláiban helyezkedtek el. Ezt a gyakorlatot elégelte meg a szatmári hászidok vezetése a New York Times beszámolója szerint. Friss döntésük értelmében a végzős középiskolás lányoknak „tilos – Isten óvjon ettől – diplomát szereznie, mivel ez bölcseink szerint veszélyes és káros”. Annak ellenére is, hogy a világi tárgyakban a lányok jellemzően képzettebbek a fiúknál a közösségben, mivel a fiúknak idejük nagy részét kötelező a Talmud tanulmányozásával tölteni.

A Misna egyik passzusára hivatkozik a szöveg, amely megtiltja a „külső könyvek” tanulmányozását. Mivel tehát meg kell óvni a közösséget a külső, idegen befolyástól, azokat, akik ellenszegülnének a döntésnek nem fogják alkalmazni New York szatmári hászid iskoláiban.

A New York Times megjegyzi, hogy azok a politikusok, akik más etnikai-kulturális közösségek tagjainak, a latin-amerikaiaknak és a feketéknek sűrűn elmondják, milyen fontos része az integrációnak a gazdasági önállóság, az, hogy megszabadulhassanak az állami gyámkodástól és hogy mindennek a tanulás a legbiztosabb eszköze, a szatmári hászidok esetében hallgatnak. Pedig a cikkben közölt, 2011-es adatok szerint a közösségben a férfiak alig 11, a nők mindössze 6%-a diplomás és a városi átlaghoz viszonyítva kétszer annyian élnek szegénységben, a háztartások 43%-a. Alighanem azért nem beszél senki a kérdésről, mert a nagy létszámú hászid közösség voksainak megnyerése mindenkinek fontos a városi politikában.

A cikk megszólaltat egy a szatmári közösségből „kiugrott” fiatal lányt, aki nemsokára egyetemi diplomát szerez számos komoly nehézségek leküzdése után. Elmeséli, hogy addig, amíg a közösségben élt, hírét sem hallotta például William Shakespearenek, a természettudományokról sem tudott sokat, ezt kellett bepótolnia ahhoz, hogy idén nyáron már Görögországba utazhasson filozófiát tanulni. Amíg a szatmáriak között élt, szenvedélyesen keresett minden olvasnivalót, amely hírt adna a külvilágról, még a gabonapehely dobozán lévő feliratokat is mohón kiolvasta. Két nagyszülőjével tartja a kapcsolatot, a másik kettő nem áll szóba vele. Hátrahagyott barátairól úgy érzi, irigylik a szabadságát.

A The New York Times írása alapján