A leghíresebb magyar zsidó család nagyasszonya, Molnár Ferenc drámaíró lánya, a Szomszédok rendezőjének Horváth Ádámnak az édesanyja és a gyakran antiszemita vádakkal ihletett népi írók kiadója, segítője és barátja volt. Irtózatosan nehéz és fájdalmas élete során mindig erős, elnyűhetetlen, derűs és kissé trágár tudott maradni a visszaemlékezések szerint.
Édesanyja Ady Endre legendás Margitája, Vészi Margit festő, hírlapíró volt, aki haditudósítónőként csinálta végig az első világháborút, mert volt kitől tanulnia: az édesapja Vészi József szintén újságíró, azonkívül költő, és – élete alkonyán – parlamenti képviselő volt, az övé az egyenjogúsított zsidóság legnagyobb és legelső karrierjeinek egyike.
Vészi Margitot vonzotta a kaland, ezért lett haditudósító és ezért is mehetett hozzá a nagy Molnár Ferenchez 1906-ban, hogy aztán 1910-ben elváljon tőle. Ebből a rövid házasságból született a mai születésnapos, Molnár Márta éppen 110 évvel ezelőtt, 1907 március 21-én. Ez a roppant előkelő nagypolgári környezetből származó, abban felnövő asszony először egy szociáldemokrata, zsidó történésszel, Népszava-újságíróval, Erich Kastner és Stefan Zweig fordítójával, Horváth Zoltánnal köti össze az életét – 1930-ban születik meg közös gyermekük, a Szomszédok rendezője. Horváth Zoltán jóval válásuk után börtönbe kerül Rákosi rendszerében, később megírja a századelő „második magyar reformnemzedékének” történetét.
Molnár Márta pedig húszas évei végén beleszeret egy a magyar parasztság sorsának jobbításáért mindenre kész, finom tollú, mélyen hívő katolikusként élő zsidó költőfiúba, Sárközi Györgybe: így lesz Sárközi Mártává. Férje a népiek nagy folyóirata, a Válasz főszerkesztője, irodalomszervező, a forradalmi jelentőségű falukutatás ösztönzője. Azon zsidó eredetű értelmiségiek közé tartozott (Thomas Mann József és testvérei című regényének fordítója), akik mélységes odaadásban váltak eggyé a magyarsággal, a népi tábor legfontosabb szervezője volt, Németh László és Szabó Lőrinc közeli barátja. Együtt volt munkaszolgálatos Szerb Antallal és Halász Gáborral és ugyanúgy végezte, mint a barátai: magyarként és katolikusként élt, de zsidóként kellett elpusztulnia.
Sárközi Márta lépett a férje helyére: szervezte és kiadta a Választ a magyar demokrácia rövid és baljóslatú éveiben, 1945 és 1948 között. Ebben a lapban jelennek meg Bibó István nagy tanulmányai, például a zsidókérdésről írt példásan bátor és tisztességes szöveg, amely jelzi, milyen lehetne Magyarország, ha elszámolhatna a múltjával és erre építhetné a jövőjét, ha nem tiporná mindezt el a berendezkedő sztálinizmus. De eltapossa, a Válasszal együtt. Sárközi Márta pedig elbúcsúzik a nagypolgári élettől, gyereket nevel, dolgozik és vigaszt nyújt a tönkretett íróknak, Pilinszkynek és másoknak. Megtörhetetlen, egyszemélyes intézménnyé válik, folytatássá, híddá a ködbe vesző túlpart felé, reményen túli reménnyé. Minden pátosz nélkül, viccesen és előkelően. Ő amúgy a Családom és egyéb állatfajták, Gerald Durrel fordítója is, tényleg volt humora. Még az is volt neki.
Ahogy a Sárközi György és Sárközi Márta lapjáról elnevezett Heti Válaszban megírta Osztovits Ágnes irodalmár: mindezeken felül még korának egyik legszeretetreméltóbb embere is volt rövid és pokolian kegyetlen élete során. Horváth Ádám mellett ő Horváth Eszter, Lukin Lászlóné édesanyja is, a családtörténet tehát mélyen beágyazódik általa a magyar zenetörténetbe, harmadik gyermeke pedig a szerencsére, Horváth Ádámhoz hasonlóan ma is élő Sárközi Mátyás. Sárközi György és Sárközi Márta élettörténete a magyarság iránti önzetlen és elementáris erejű zsidó szerelem története, a legmélyebb összetartozás messzire világító tanúsága.
Legyen áldás az emlékük.
