Mai születésnapos: Illovszky Rudolf edző, akit a zsidótörvények tettek a klubhűség mintaképévé

Tizenegy évesen ment le először focizni az MTK-ba, amely aztán a zsidótörvények miatt kénytelen volt feloszlatni magát 1940-ben. A vezetőség arra kérte a szurkolókat, hogy a baloldali munkáscsapatot, a Vasast támogassák ezentúl és idekerült a 18 éves Illovszky is: ő lett a klub legeredményesebb edzője, a klubhűség legnagyobb magyar mintaképe.

Csepelen volt melós először: autógumi-javító és hegesztő. Tizenegy éves korától focizott az MTK-ban, egészen addig, amíg egyáltalán működhetett zsidó csapat az egyre gyorsabban jobbra tolódó Magyarországon.

A szurkolók átmentek a rendszertől legtávolabb álló Vasashoz, amíg lehetett és odament a 18 éves focista Illovszky is. Nem volt rossz focista, az Aranycsapat és Czibor Zoltán színrelépése előtt még a válogatottba is bekerült háromszor balszélsőként, de igazi pályája a visszavonulása után kezdődött –edzőként.

Még benne volt a csapatban, amikor elkezdett a gyerekekkel foglalkozni, 34 évesen lett az első csapat edzője, 1957-ben és a kinevezésétől számolhatjuk a csapat aranykorának kezdetét: a Vasas első bajnoki címét és bajnoki címeinek többségét Illovszky edzősége alatt nyerte. Előfordult, hogy a válogatotthoz hívták, volt szövetségi kapitány, dolgozott külföldön is, de aztán időről-időre visszatért a Vasashoz. És amikor visszatért, akkor azért többnyire meg is nyerte velük a bajnokságot. Az évtizedek teltek, Rudi bácsi azonban maradt. Amikor a kilencvenes évek közepén a csapatot a kiesés fenyegette, Rudi bácsi 73 évesen újra leült a kispadra és benntartotta őket. Remek edző volt, de igazán kiugró eredményeket itthon és külföldön egyaránt a Vasassal ért el. Nem volt számára igazán más klub a világon. Ahová tartozott, ott tette a dolgát és tudta, hogy a foci semmit nem ér közösség és szolidaritás nélkül. A hetvenen túl kapta meg a háború előtti MTK legendás játékosáról, Orth Györgyről elnevezett életműdíjat.

Élete végén elvesztette a fiát, maga is egyre többet betegeskedett, de ha volt rá módja, akkor azért ott ült a lelátón, mert neki megadatott valami, amihez igazán köze volt életében. Hetvenöt éves pályafutása alatt egyszer váltott klubot, amikor az MTK-t feloszlatták. Mi adtuk át – szomorú körülmények között – az igazi klubjának a legnagyszerűbb magyar sportemberek egyikét, egy Mándy Iván tollára méltó figurát: Dolgozni kell. Nincs más. Meg hűnek maradni ezekhez a sokat szenvedett utcákhoz, terekhez”. Ezt akár róla is írhatta volna.

Nem a miénk volt, hanem a Vasasé: testestül-lelkestül. De mi is büszkék vagyunk rá, megerősít minket a közösség erejébe vetett hitünkben. AZ MTK-sok nem felejtik el Illovszky Rudolfot. Legyen áldás az emléke.