11.29. 15:37, kimenete: 11.30. 16:46 
MaZsiHisz / OR-ZSE
2010. április hónap 16. napjának hajnalán, súlyos, nagy türelemmel és belenyugvással viselt betegség következtében elhunyt a neves közéleti személyiség: Popper Péter (1933-2010).
 |
| Fotó: Ritter Doron |
A vallásos szellemben nevelkedett, apai nagyapja rabbi volt. Popper Péter pályafutását klinikus pszichológusként kezdte el. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem első pszichológus egyetemi tanáraként Orvospszichológiai Oktatási Csoportot alapított és működtetett sok éven át.
A pszichológiai közélet aktív életre hívója volt. Két évtizeden át szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemlét. Tanított a SOTE-én, az ELTE-én, a Színház és Filmművészeti Főiskolán és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen.
A SOTE-én történő nyugdíjazását követően elfogadta az izraeli Bar Ilan Egyetem meghívását és több éven át működött az egyetem vendégprofesszoraként.
Hazatérése után, betegsége súlyosabbá válásával csak egyetlen egyetemi státuszáról nem mondott le: halála napjáig az OR-ZSE professzor emeritus-a, a Vallástudományi Doktori Iskola Tanácsának tagja maradt. Tudományos, írói tevékenysége kezdetben a klinikai, a művészet pszichológia területein bontakozott ki.
Érdeklődése később a valláspszichológia irányában mélyült el. Irodalmi munkássága a gyász óráiban szinte felmérhetetlen, ez önálló értékelésre vár. Művei megjelenésük napján fogytak el a könyvüzletek polcairól.
Karizmatikus személyisége felejthetetlen nyomot, pótolhatatlan hiányt hagy mindenkiben, aki ismerte őt. Előadásain a hallgatóság mindig megtöltötte a termet. Kurzusaira jó előre kellett jelentkezni. A légkör, amelyet itt teremteni volt képes nem ismételhető meg.
A média örült, ha megnyerhette egy-egy előadás, interjú számára. Lenyűgöző tudása, intellektusa, óriási élet- és emberismerete, képessége ezeknek átadására, kedvessége, hitelessége nem felejthető azok számára, akik találkoztak vele.
***
Néhány napja jutott el a 168 óra szerkesztőségébe egy soha nem nyugvó, örökké a munkában, gondolkodásban, írásaiban létező ember üzenete. Olvasólevélként közölte a lap, bizonyára megbocsátják, hogy mi is közreadjuk – tisztelgésként és búcsúként.
Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai. S a periférián még a Spitzerek. Kik ezek az emberek? Főkent magyar, német, cseh, erdélyi származásúak, akikből az első világháború idején a honvédség hősei, majd a fasizmus alatt a zsidóság halottai lettek.
Márai azt kérdezte: össze tudod-e rakni még a Margitszigetet? Én azt kérdezem: össze tudod-e még rakni a családot, engem? A nagypapákat, a nagymamákat, az unokatestvéreket, az orvosokat, a rabbikat, az Aréna úti meg az apostagi és az Ercsiben egykor működött zsinagógát? A péntek estéket, a hosszúnapot, a purimi és a hanukai játékokat.
S mert a közelmúltban történt valami velem, megkérdezem: vajon jól emlékszem-e Lucifer kérdésére Ádámhoz? Nos, vitéz uram, nem borzogat egy kissé furcsán a torz képű halál hideg szele?
És én felelek: borzogat.
Nagypéntek éjszakáján túlságosan hirtelen és agresszíven ért az, amit Déry a végzet végső ebtámadásának nevez. Szívroham, gyomorvérzés, vesevérzés, általános ízületi gyulladás egyidejűleg. Intenzív osztály, dialízis és mindmáig tartó folyamatos beszélgetés a halállal. Várjuk meg, amíg néma csend lesz közöttünk.
De addig – kérem megértéseteket – igyekszem eltűnni az életetekből. Kol Nidré könyörgésének megfelelően minden esküt, fogadalmat, elkötelezettséget érvénytelennek, tévedésnek nyilvánítani.
Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém. Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom. Kis szünet. Majd: különben hogy van? Különben?
Különben jól vagyok.
Péter
Popper Pétert a MAZSIHISZ saját halottjának tekinti.
Temetésére 2010. április 20-án, kedden 11:00 órakor kerül sor a Rákoskeresztúri
(Budapest X. ker., Kozma utca 6.) zsidó temetőben.
| Popper Péter 1933. november 19-én született Budapesten. Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa volt. Számos könyvet írt, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében. Kutatási területe elsősorban a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia volt. Felsőfokú tanulmányokat Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben folytatott - írja a Wikipédia. Dolgozott a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusaként, majd a SOTE I. sz. Gyermekklinikáján. 1969-ben a pszichológia tudományok kandidátusává nyilvánították. 1980-tól kinevezték docensnek, 1984-ben egyetemi tanárnak, s a SOTE orvospszichológiai oktatási csoportjának vezetésével bízták meg. 1992-1994 között az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, majd itthon Horn Gyula miniszterelnök egyik személyes tanácsadója lett. 1997-től a pesti egyetemeken, főiskolákon (ELTE, MÚOSZ Újságíró iskola, Színház és Filmművészeti Egyetem, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) és vidéken is tartott előadásokat, konzultánsa volt a Láthatatlan kollégiumnak. Több tudományos tisztséget töltött be, szerkesztette a Magyar Pszichológiai Szemle című szakfolyóiratot, az MTA Pszichológiai Bizottság pszichológiai szakbizottság tagja volt. „Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az” – nyilatkozta tavaly a Népszabadságnak Popper az öregségről, és a halálról. |
