Elaludt az Isten: Iványi Gáboréknál emlékeztünk Kamenyec-Podolszkra

2018. Október 05. / 13:10


Elaludt az Isten: Iványi Gáboréknál emlékeztünk Kamenyec-Podolszkra

Iványi Gábor testvérközössége olyan hely, amilyen egész Magyarország lehetne, ha képesek lennénk szembenézni bűneinkkel, mulasztásainkkal és fájdalmainkkal. Jó lenne. Nekünk, mindannyiunknak lenne jó.



A Dankó utcai székház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Dankó utcai központja talán az egyetlen hely Magyarországon, ahol márványtábla őrzi a világ első rabinőjének, a Hitler Németországában avatott, egyébként ortodox vallásfelfogású Regina Jonasnak az emlékét, aki először a haláltáborokban „kapott” közösséget, ott bizonyította, mennyire kiváló rabbi volt, a halál árnyékának völgyében járva sem félt, az utolsó percig vigasztalt.

És valóban az ő örökségét is továbbviszi ez a keresztény közösség: az irgalom, az együttérzés, a kompassió etikáját. A székhely udvarának középen kis fácska áll ugyanis, amely Kamenyec-Podolszkban, az 1941-es mészárlás színhelyén nőtt ki a földből, egy Magyarország határaitól távoli város hatalmas „magyar temetőjében”. Ismeretes – bár nem eléggé -, hogy itt gyilkoltak meg sok-sk ezer magyar és Magyarországra menekült zsidót, akiket a magyar hatóságok gyűjtöttek össze és adtak át gyilkosaiknak egy hatékony és jól szervezett tömeggyilkosság keretében. Rájuk emlékezett Moldova Ágnes tegnap, itt, a Dankó utcában levetített filmje, amelynek címe „Elaludt az Isten” és amely a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség segítségével, közreműködésével készült el.

Moldova Ágnes útját kísérjük végig Kamenyec-Podolszkba Kárpátalján keresztül, amit lehet, megtudjuk azokról, akik 1941-ben a történelemből, azután az emlékezetből tűntek el, megtudjuk, mi a helyzet, ott, a helyszínen emlékükkel, őrzi-e a nyomaikat a táj és az ott lakók „városhasználata”. Hát, valamelyest.

A pusztítás áldozatai Magyarországról indultak Kamenyec-Podolszkba, a halálba. Innen tért vissza Iványi Gáborék első látogatásáról egy facsemete, itt, a Dankó utcában lett fává. A másik irányba haladt, az élet tért vele vissza, persze, csak szimbolikusan. Ők, akiket meggyilkoltak, majd akkor érkeznek haza, amikor eljön a Messiás, hogy visszamenőleg jóvátegye az egész történelmet. Várjuk.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek