Egy fanyarul derűs Halleluja: Kulka János 60 éves

A Szomszédok kora ma már szinte régmúlt, de Magenheim doktor figurája megmarad nekünk, akárcsak III. Richárd okos, visszafogottan taktikus gonoszsága és Leonard Cohen magyar Hallelujája. Kulka János a magyar színpad utolsó szemérmes romantikusa.

Kulka János 62 éves!

Kulka János művész urat, a 60 születésnapjára írt cikkünkkel köszöntjük, jó egészsége kívánva, sok szeretettel!

kulka_60.jpg
A fotó forrás: szinhaz.org

„Apai nagyszülei a holokauszt áldozatai lettek”, – írja tapintatosan a Wikipedia. Nyelvszakos bölcsész akart lenni Pesten, vizsgálni akarta a nyelvet, megérteni, nem egyszerűen felhasználni, eszközévé tenni, de Szegeden éppen ebben az évben nem indult angol-francia szak, mert a Jóisten színészt akart csinálni Kulka Jánosból. Aki színészként is megvizsgált minden szót, minden hangsúlyt, minden mondatot, az irónia megbocsátó, bölcs derűjét keverte a színpadi érzelmességhez, bölcs volt, de nem fölényes, gúnyos kissé, de nem bántó, szelíd, de semmiképpen sem naiv. Így írt önálló szerepet magának doktor Magenheimként, aki ismeri ugyan az emberi lehetőségek határait, aki tudja, hogy van, amikor nem tehetünk semmit, mégis ott van és teszi, amit tehet, segít, pedig az életben nincs igazán segítség. „Én próbáltam, de ennyi telt”, énekelte Leonard Cohen Hallelujájának magyar változatában, életműve példázatos himnuszában. Ennél több, végességünk korlátai között, senkitől sem telhetett volna. Édesapja és testvére egyaránt orvosok, édesanyja tévébemondó volt, ő pedig színészként, a közönség előtt is orvos maradt, aki úgy vigasztalt mégis, hogy nem hazudott soha.

Ott volt a ’80-as években Kaposváron, ahol a magyar színház – csak részben beteljesedett – jövője készült, ezzel párhuzamosan érkezett meg a jó, igen, a jó Magenheim doktorként, a „Nagy Fehér Főnökként” az otthonokba. 

Pesten is mindig éppen ott volt, ahol a dolgok történtek, Bálint András Radnótijában, Alföldi Róbert Nemzetijében, Máté Gábor Katonájában, és hol van már a Szomszédok, bár emléke meglepően eleven, amikor ő még mindig mindenki szeretetének tárgya és annak ellenére sem lett ellentmondásos figura, hogy világosan kifejezte politikai meggyőződését, ahogy – másfelől – nem szereti senki sem kevésbé emiatt Csukás Istvánt, Lázár Ervint, Egerszegi Krisztinát sem.

Amikor ez a gunyorosan elnéző, ízig-vérig jó ember megkapta III. Richárd szerepét, a démoni gazembert átvilágította és emberivé, megérthetővé tette, ahogy Shakespeare akarta, az ördögi gondos analízisével, mert Richard a vérzivatarban inkább csak okosabb és jobb emberismerő a többi szörnyetegnél, egyebekben nem tér el a hétköznapi gonosztevőktől, akik körülveszik. Maradt halkságában is lidérces erejű és lefegyverzően, megvesztegethetetlenül okos. 

És most zajlik élete egyik legnagyobb fellépése orvosként, öngyógyítóként és pedagógusként.

Nézzük, hogy jön vissza az életbe stroke-ja után úgy, hogy abban, amit tesz, nincs semmi önsajnálat, csak gyengéd tárgyilagosság. A betegség, amely soha többé nem engedi színpadra, az emberi létezés, az emberi állapot része. Ez van. Nem kell összetörni, tovább dramatizálni, fel kell mérni, mi a helyzet, elengedni, ami nem lesz többé és örülni annak, ami megmaradt, ami van továbbra is. Tanít minket, hogyan kell tárgyilagos derűvel együtt élni a betegséggel, most lett igazán az egész ország rehabilitációs terapeutája, orvosa és vigasztalója, mert mindig is erre használta a színészetet, mindig is orvos, orvosunk volt.

A Halleluján, a saját dalán, a saját produkcióján tanult meg újra élni a nagy buddhista zsidó, Leonard Cohen segítségével, és most értjük igazán mi is a verssorokat, amelyek ezen a Dohány Zsinagógában készült felvételen lettek híressé: „S bár meglehet, hogy tévedek, de a dal Ura elé úgy léphetek, hogy nyelvemen nincs más, mint Halleluja”. 

Most is, azóta is, mindennek ellenére. Röviden szólva, ezt nevezzük hitnek és erről mostanában Kulka Jánostól tanultuk a legtöbbet.

Köszöntjük Kulka Jánost a 60. születésnapján, Isten éltesse még egyszer ennyi ideig köztünk.