A Monarchia kántorai

Fekete László / OR-ZSE

Kiemelkedő jelentőségű és ehhez méltó kiállítású két lemez jelent meg Polnauer Sándor aacheni rabbi és Axel Weggen németországi karnagy szerkesztésében, gondozásában.

A két szenvedélyes zsidó zenei lemezgyűjtő archív kántorlemezeket írattak és mentettek át CD-kre. Az 51 - több mint két óra műsoridejű - felvétel magyarországi és bécsi működésű századeleji cházánok panorámáját kínálja 1902-1930 között!

Legendává vált nevek szólalnak meg hírükhöz méltóan. Imádkozásuk, éneklésük a hagyomány folytonossága jóvoltából "ismerős", másfelől pedig reveláció az értelmezés mélyebb rétegeit is érintő interpretációjuk folytán.

Ismert nagyságok – Tkatsch Izrael, Holczer Leopold, Josef Basser, Mayer Schorr és a leghíresebb Zavel Kwartin – mellett a századnyi távlatból adódóan "új" nevekre is bukkanunk: Stern Salamon, Mátyás Mátyás, stb. felvételei is nagy tehetségről, felkészültségről árulkodnak.

Az egyes életrajzok tanulmányozása váratlan és különleges összefüggésre irányítják figyelmünket: e kántorok többsége nem a monarchia szülöttjei!

Lengyel és Kárpátokon túli orosz, ukrán városok fiai kerültek az akkortájt virágzó hitéletű magyar, valamint bécsi zsinagógák pulpitusához. Ebből persze nem az következik, hogy a helyi – illetve országbeli kántorok, előimádkozók álláslehetőség nélkül maradtak volna – sokkal inkább a vallási élet térségbeli nemzetköziségről van szó: egy nem helybeli is elláthatta feladatát az imádkozás nyelvi egysége és zenei hasonlósságai folytán. Tulajdonképpen ez a mára is igaz.

Kétségtelen tény viszont, hogy a tehetősebb közösségek reflektáltak nagyképességű kántorokra: virágzó zsinagógaépítészet olykor katedrálisok méreteivel vetekedő léptéke átlagon felüli cházánok megszólalását kívánta. A vallásilag és vokálisan egyaránt alkalmas cházánok bizony sok más kollégájukkal összemérve kerültek kiválasztásra. Pl. a világhírűvé vált már említett Kwartin 63 pályázó közül nyerte el a bécsi Neudeggergasse zsinagóga főkántori tisztét l903-ban. Természetesen ilyen „felhozatal” esetén a kántor ázsiója is megnő: a monarchiában, anyagi értelemben is nagyon megbecsülték őket, ezért is szívesen jöttek ide.

Igazságtalanok lennénk, ha csak e két kultúrtörténeti jelentőségű lemez szereplőiből kívánnánk az akkori nagy egyéniségekről említést tenni. A kántorművészet sokak szerinti – méltán – „legje” Joseph ’Yossele’ Rosenblatt a 20. század első éveiben már Pozsonyban is zseninek számított és nagyon sokan lehettek azok, akikről egyszerűen nem készült hangfelvétel, pedig biztos, hogy jelentősek voltak.

Nemcsak a hanglemez –, de a kottakiadás is jelentős volt már ebben az időben. Sulzer Schir Zionjának újrakiadása, Katchmaroff Leó nagykanizsai főkántor albuma nemcsak szecessziós fedőlapjával, szép tipográfiájával, hanem a lejegyzett dallamok érdekességével is hatnak, dokumentálva a nyugatias mintát és magyaros népzenei befolyást. Jelentős Rosenblatt l905-ös kiadású kézirat alapján nyomtatott kottás könyve és különleges a Dohány utcai zsinagóga kottatárában található két vaskos kötetű kézirat, mely az 1890-s években íródott az ungvári zsinagóga részére. Ez utóbbi – sokszor kalligrafikus élményt nyújtva – öleli át az év ünnepeinek kórusrepertoárját, de kevesebb kántorszóló illetve kántorral való együtténeklés partitúrája is tartalma e súlyra is jelentős köteteknek.

Az alaposság jellemzésére legyen elég csak azt megemlíteni, hogy a tartalomjegyzék még a hangnemeket is feltünteti. Természetesen más, nagyon jelentős kiadványok is származnak ebből az időszakból, ezekről részletesebben szólni mélyebb búvárkodást igénylő feladat lenne, mint ami jelen előadás keretébe beleférne.

Próbáljuk most zenei szempontból vizsgálni e felvételeket!

A lemezek tanúságot adnak arról a fontos szellemföldrajzi tényről, miszerint e térség kántorizálási praxisában a szenvedélyes előadásmódot involváló, improvizációban gazdag cházánutot és a nyugatias-reformista – mai füllel hallgatva inkább konzervatív és művelt – zeneiséget is asszimilálja.

E kántorok legtöbbje hagyományuk, tanultságuk, közösségük vallási beállítottságából következő zenei világképük alapján akár két csoportra is oszthatóak az előbbi differenciálás alapján, ha nem kellene többüknél figyelembe venni e meghatározó stílusokban való jártasságot, szintézisre törekvést: Mayer Schorr – a világhírű Wagner-bariton Friedrich Schorr édesapja –, Zavel Kwartin, Tkatsch Izrael, Joseph Basser neve kívánkozik ide.

Homogén stílustörekvés, mozgékony, szövegértelmező díszítés, biztos ízlés jellemzi a szintén kitűnő Mátyás Mátyást és ugyanezen erényekkel, de drámai hangvétellel a nagyon szuggesztív Holzer Leopoldot. David Csernowsky is e kelet-európaias vonulatba tartozik, bizonyítja, hogy jó „import” volt. Weiser Fülöp ízes éneke nagyon átszól a mába. Guttmann Béla Pesten, de főleg Bécsben működött – jelentős megszólaltatója Sulzernek. Hasonló beállítottságú a mélyebb hangfekvésű, ismeretlen magyarországi pályafutású Philipp Rosenschein.

Ragyogó kántorról vall a lengyel-magyar, Bécsben működő Abraham Braun felvétele. Nagyszerű tenor hanggal rendelkezett a pozsonyi Stern Salamon, akitől sajnos csak két felvétel maradt. Egyébként a sok kiváló kántort és énekest adó Stern - család egyik tagja volt.

E rövid portrévázlatokat a legellentmondásosabb sorsú Fisch Józseffel fejezem be: felvétele – és sokak szerint, akik élőben hallhatták – világklasszis kántorfenomén volt. Jeruzsálemben szerette volna kiteljesíteni kántori pályáját, karrierjét. Az ottani közömbös, kritizáló, leszólónak megélt fogadtatást nem volt képes feldolgozni és ortodox volta dacára öngyilkos lett. Izraelben nyugszik.

A lemezek vallanak fiús-szopránú – többnyire homofon – kórusokról és jó hangú szólistáikról, időnként változatos hangszerhasználatú, de többnyire csak harmóniai megtámasztást adó kíséretről, egyes kántoroknál műzenei áthallásokról.

Ha már itt tartunk: kétségtelen, hogy a nagy kántorok hangvétele bizony - tetszik vagy nem - operaénekesi irányultságú is. A nagyméretű zsinagógák, a közösség sok esetben műzenei befolyásoltsága, a korszellem mindenkori tükröződése a liturgiai hangvételben is irányítja a kántort elsősorban operai hangképző mesterekhez.

Egyébként nem volt és ma sem ritkaság a kántori és operai pálya kettőssége, de a közösségek és maguk a kántorok változó véleményűek, gyakorlatúak.

Címlapképünkön Joseph ’Yossele’ Rosenblatt. A szerző az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem adjunktusa, főkántor