A bölcsek és balgaságuk – Ungvári Tamás: Felperzselt ország

Be vagyunk záratva saját korunk ketrecébe, amelynek szabadító kulcsát csak az utánuk jövő nemzedékek tudják megtalálni. Recenzió Ungvári Tamás új könyvéről.

Ungvári Tamás könyve megrendítően tanulságos gyűjteménye az emberi elme azon fura tulajdonságának, hogy egy-egy történelmi jelenség kapcsán még a szellem legkiműveltebb fői is képesek előbb csodálatraméltó előrelátással megnyilatkozni, majd ugyanarról a dologról érthetetlen csőlátással vélekedni; hogy bizonyos történelmi szituációkban mit sem ér a tudás vagy a tapasztalat, s nem számít, hogy a történelem vágóhídja felé terelt ember vajon ragyogóan okos-e, vagy megejtően naiv, amikor helyzetét latolgatja; hogy akár kivételesen bölcsek, akár gyarló ostobák vagyunk, menthetetlenül be vagyunk záratva saját korunk ketrecébe, amelynek szabadító kulcsát csak az utánuk jövő nemzedékek tudják (ha tudják egyáltalán) megtalálni.

Efféle szabadító kulcsot keres a szerző ebben a könyvben, amely az 1944-1945-ös esztendő történelemformáló eseményeit bontja ki a kor tanúinak emlékiratai, följegyzései, naplói, cikkei és egyéb reflexiói alapján. Mint az előszóban írja, Ungvári kísérletet tesz arra, hogy megértse, a háborút megélt írók élete miképpen keresztezte egymást, hogyan fonódott össze például Illyés Gyula és Németh László munkássága, vagy a bátorságuk és makacsságuk révén miképpen alkotott furcsa kettőst az általa nagy magányosnak nevezett Nagy Lajos és Tersánszky Józsi Jenő. Igazolja Lucy Davidovicz azon tézisét, hogy a második nagy világégésben lényegében két párhuzamos háború folyt: az egyiket a szövetségesek nyerték meg a nácik ellen (ez a győzelem Kelet-Európa szovjetizálásához vezetett), a másik háborút azonban Hitler folytatta a zsidósággal szemben, és ezt meg is „nyerte”, hiszen emberek millióit, közösségek ezreit sikerült elpusztítania.

A kötet négy nagyobb egységre osztható föl: a Valahol utat tévesztettünk című írással kezdődő blokkban a trianoni döntéstől a német megszállásig tartó korszak politikája, kultúrpolitikája kerül fókuszba. Ungvári figyelmének középpontjában itt az illúzió és a valóság viszonya áll, a revizionizmus kérdése, a „ki az igazi magyar?” örökös, és sokszor szégyenletes dilemmája, valamint a Lord Rothermer-akció, amelynek olyan lelkes hívei akadtak a magyar írók között, mint a Revíziós Liga elnöke, Herczeg Ferenc.

A második, Hősi halottak című részben Szerb Antalról, Sárközi Györgyről és Halász Gáborról olvashatunk remekbe szabott esszéket, míg a harmadik, „Nem akarok zsidó lenni” című blokkban Szép Ernő emlékezete és Füst Milán kultúrafölfogása kerül terítékre. Az utolsó, záró ciklus a Túlélők, emlék- és naplóírók címet kapta, ebben Kassák Lajosról, Tersánszky Józsi Jenőről, Nagy Lajosról, Márai Sándorról és háborús iszonyáról, Kovács Imréről, Darvas Józsefről, Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról, a sokak által háborús bűnösnek tartott Szabó Lőrincről és peréről, Déry Tiborról, Ottlik Géza és Vas István barátságáról, valamint Nemes Nagy Ágnesről olvashatunk. Ungvári Tamás népes számú rajongótábora nem csalódik, ha e kötetet kézbe veszi: a szerzőtől megszokott szellemes, olvasmányos, alapos és gondolatébresztő mű született.

Kácsor Zsolt