A Bauhaus egyik legmeghatározóbb tanár-egyénisége – Moholy Nagy László

Ma 121 éve született Moholy-Nagy László (eredetileg Weisz László), magyar fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, a kísérleti filmek egyik magyar úttörője.

Moholy-Nagy László a magyar képzőművészet máig egyik leghíresebb és legnagyobb hatású alkotója, a zsidó avantgárd szellemű művészek sorában is kiemelkedő a tevékenysége. Bauhausban való kulcsszerepe révén jelentősen hozzájárult a modern festészet, szobrászat formavilágának az építészeti térbe való átültetéséhez.

Weisz Lászlóként született Bácsborsódon. A családot támogató nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv tiszteletére vette fel a Nagy vezetéknevet, később pedig a Moholy előnévvel gazdagította, utalva nagybátyja lakhelyére, Moholra.

1913-ban a Szegedi Napló néhány költeményét leközölte. Szegedi érettségije után Budapesten kezdett jogot tanulni, tanulmányait a világháború megszakította.

1916-ban a keleti frontra vezényelték, több száz rajzot készített a frontéletről kitépett lapokra, tábori levelezőlapokra, 1917-ben pedig sebesülten egy budapesti katonai kórházban.

Berény Róbert magániskolájában tanult először rajzolni, hamarosan az aktivistákhoz, Kassák MA köréhez tartozott. 1919-ben, Kassákkal együtt, ő is aláírta az aktivista művészek közös nyilatkozatát. Bár a Tanácsköztársaság eseményeiben aktívan nem vett részt, a nyilatkozat szövegének ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy a proletárdiktatúra bukása után, a megtorlástól tartva, Bécsbe menekült.

Rövid bécsi tartózkodás után Berlinből tartotta továbbra is a kapcsolatot Kassák folyóiratával, az akkor már Bécsben megjelenő MA-val.

Művészi áttörését a Herwarth Walden berlini galériájában rendezett, Péri Lászlóval közös kiállítása hozta meg: 1922 februárjában absztrakt kompozíciókat és üvegarchitektúrát állított ki a Der Sturm galériában.

1923-ban Walter Gropius, a Bauhaus igazgatója hívta az iskolába. Moholy erős egyénisége, művészi alkotásai és koherens elméleti koncepciója megváltoztatta a Bauhaus irányvonalát.

1928-ban Gropiusszal együtt hagyta el az iskolát, mindketten Berlinbe mentek. Díszletet tervezett a Hoffmann meséihez és a Pillangókisasszonyhoz, 1929-ben pedig Impressionen vom alten marseiller Hafen (vieux port) (Marseille, régi kikötő) című filmjét forgatta.

Hitler hatalomra jutása után, 1934-ben Amszterdamba költözött, onnan Londonba, végül 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, a chicagói New Bauhaus vezetésére kérték fel. 1938-ban a nemzeti szocialisták az „elfajzott művészek” közé sorolták, és betiltották művei kiállítását. 1939-ben néhány munkatársával megalapította Chicagóban a School of Designt, 1944-ben az iskola Institute of Design néven főiskolai rangra emelkedett, Moholy haláláig vezette az intézményt. 1947-ben Vision in Motion címmel megjelent posztumusz munkája pedagógiai programjának, művészeti célkitűzéseinek összességét foglalja magában.

Moholy az aktivizmushoz, a MA és Kassák köréhez, az orosz (zsidó) avantgárdhoz fűződő korszakait sajátos módon dolgozta föl elméletben, alkotásokban, illetve a Bauhausban eltöltött évek során pedagógiai elveiben. A fényképzés központi helyre kerül nála a világ megismerésében. Ez a médium a művészet részleges elszemélytelenedését hozza magával, a művész személyiségének, anyaggal való bíbelődésének lehetőségét korlátozza. A művészet elszemélytelenedésének gondolata ugyan a dadaizmusban fogalmazódott meg először, de Moholy lesz az, aki ezt az elvet a végsőkig feszíti: telefonon rendeli meg a gyárból a legendás Telefonbildeket, absztrakt műalkotások egész sorát. Ezt az elvet kiterjeszti a Bauhauson keresztül a modern építészet egészére: a Bauhaus absztrakt formavilága a művész egyéniségét aláveti a minimalista és geometrikus formavilágnak, a személyes preferenciákat kiszorítja, és megváltó univerzalizmust hirdet.

Moholynak nemcsak festményei, grafikái, hanem fotói is szembehelyezkedtek az addig domináns piktorializmussal, amit leginkább a technikai eszközök – vasszerkezetek, gépek – fotói, illetve fotogramjai képviselnek.

Moholy legjobb korszaka a Bauhaushoz kötődik és megfordítva, a Bauhaus Moholyval bontakozott ki igazán. Moholy volt a művészileg meghatározó Vorkurs vezetője, a hallgatók látásmódjának formálója. A fémműhelyt, ahol világítótestek készültek, szintén ő vezette, a „személytelen oktató” filozófiáját tartva szem előtt: a szikár formavilágon belül a hallgatók teljes szabadságot élveztek. Moholyt a vizualitáson felül társadalmi eszmék is fűtötték. A Bauhaus balos szellemének megfelelően a művészetet nem egy szűk réteg ügyének tartotta, hanem azt vallotta, hogy minden ember képes az alkotásra, csak ki kell hozni belőle ezt a képességet. A Richard Wagner által megfogalmazott és a szecesszióban kiteljesedett Gesamtkunstwerk (összművészet) gondolatát kiszélesítette a Gesamtwerk (összmű) koncepciójává.

Az absztrakt forma mellett a térmeghatározó fény, tükrözés és mozgás is foglalkoztatta, ezt tanúsítja Fény–tér modulátora (1922–1930). Moholy dekonstruálta a hagyományos zárt formát-teret, az anyagot és az absztrakciót, a fényt, a mozgást, a végtelent helyezte előtérbe.

A jövő kutatóira vár, hogy megtalálják Moholy szintézisvágya, univerzalizmusa és messianizmusa, sajátos fénykultusza (fénymisztikája), a gondolkodását meghatározó különböző nézőpontok, áthatások, a relativitás, a tér s az idő és a hagyományos zsidó gondolkodás között a kapcsolatot.

Kincses Károly a Fotográfusok Made in Hungary című könyvében így ír – „Szinte minden előzmény nélkül lett a Bauhaus egyik legmeghatározóbb tanár-egyénisége. Életútja különleges: a Magyarországon a költészettel, festéssel próbálkozó, csak csíráiban avantgard alkotóból a festészet, fényképészet, film, tárgyformálás, fémszobrászat, tipográfia nagyhatású művésze és tanítómestere lett, aki a Dessauban elkezdetteket Chicagóban folytatta korai haláláig. Juhász Gyula költő 1919-es, tehát nagyon korai cikkében így írt: „ebben a fiatal, erős és bátor művészetben egy most támadó új világ lelke lebeg, ezek a vonalak és színek, ezek a lényegek és formák testvéri rokonságot tartanak azzal az egyelőre még pontosan nem definiált, de már megnyilatkozott és már eleven erejű művészettel, amely Bartók Béla zenéjében zeng, amely Walt Whitman szabadverseiben zenél, és amely kétségtelenül éppen annyira megújítja majd a Föld artisztikus színét, akár a Periklész kora vagy a reneszánsz.”

2006-ban a 125 éves Magyar Iparművészeti Egyetem fölvette a nevét és Moholy-Nagy Művészeti Egyetemként működik tovább. 1946. november 24-én hunyt el az Egyesült Államokban (Chicagóban)

Felhasznált források:
baderech.hjm.org / Klein Rudolf, Wikipédia