120 éve született George Gershwin, aki megismertette a jazzt a komolyzenével

„A jazz az amerikai lélek hangja” – vallotta és ő volt az a zeneszerző, aki a legtisztábban hallotta Amerika hangját. A zenének a mindennapokat kell megszólaltatnia és váratlan harmóniákba rendeznie. A nagy amerikai olvasztótégely muzsikusa volt, aki egy egész operát álmodott színpadra feketékkel, de a jiddis színház volt a legelső és egyik legmélyebb ihletője Kék Rapszódia, az Egy amerikai Párizsban és a Porgy és Bess szerzőjének.

A cári Oroszországból érkeztek az ősei, ő már Brooklynban született a 19. század végnapjaiban, 1898-ban. A szülei sokat költöztek, mert édesapja sokféle vállalkozásba fogott bele, de mindvégig a jiddis színházi élet közelében tudott maradni, alkalomadtán még statisztált is.

Tíz éves koráig nem érdekelte a zene, amíg váratlanul el nem kapta egy dallam, amely megváltoztatta az életét. Hirtelen magával ragadta egy hegedű hangja és a muzsika többé nem engedte el. A zongorát, amelyet a testvérének és későbbi alkotótársának, Ira Gershwinnek vásároltak, ezt követően már elsősorban ő nyúzta. Nyilvános helyeken zenélt, népszerűsített új dallamokat, ezzel kereste a kenyerét már fiatalon: jól ismerte a kortárs new york-i élet „ritmusát”, korán komponálni kezdett, klasszikus zenei műveltséggel, a hétköznapok zenéje iránti páratlan érzékkel és korán népszerű lett.

Első komolyabb munkája a Kék rapszódia volt, a Broadwayn kezdett dolgozni és bejárta a Harlemet, megismerte a fekete közösség „városi népzenéjét”. Első egyfelvonásos operája már a Harlemben játszódik és utolsó nagy sikerét, a halhatatlan Porgy és Bess-t előlegzi.

A ’20-as években, Párizsban „komolyan és elmélyülten” akart zenét tanulni, valami igazit és mélyet, de egyik legfőbb ihletője, Maurice Ravel lebeszélte róla: minek lennél másodosztályú Ravel, ha Gershwinnek első osztályú vagy?- kérdezte állítólag, később a fáma szerint később a már Amerikában élő Schönberg is valami hasonlóval hárította el, hogy fiatal barátját és teniszpartnerét tanítványává fogadja. Egy másik anekdota szerint Ravel, amikor meghallotta, hogy a népszerű Gershwin mennyit keres, arra kérte, hogy inkább ő adjon leckéket neki arról, hogy csinálja. A komoly tanulmányok helyett Gershwin inkább megkomponálta az elbűvölő Egy amerikai Párizsban-t európai benyomásaiból és mindenki így járt jobban.

Dolgozott a Broadwaynek és Hollywoodnak írt filmzenéket, összeházasította a jazzt a klasszikus muzsikával és a kortárs zenével, nemcsak hallotta, de meg is szólaltatta műveiben a kortárs Erőfeszítései az 1935-ös népoperában, a Porgy és Bess-ben csúcsosodtak ki: ez a mestermű kulcsszerepet játszott, fekete szereplőivel az amerikai színpad „deszegregációjában” is, ennyiben Gershwin megelőlegzi az aktív zsidó részvételt a fekete polgárjogi mozgalomban. Ismerői szerint az „ügy” is fontos volt neki, de elsősorban a tehetség, a muzikalitás iránti rajongása vonzotta a Harlembe.

És akkor még egy szót sem szóltunk a Summertime-ról:

„Amerika hangját”. Az igazi zenének mindig saját idejéből és a kortársi világból kell kinőnie. Az én világom Amerika és időm a jelen” – hirdette. Nem volt még 39, amikor váratlanul, hónapok alatt elvitte egy agydaganat. Emlékkoncertjén Otto Klemperer vezényelte műveit.

Ez a saját jelenétől lenyűgözött, az élet minden rezdüléséből inspirációt merítő, korán elhalt zsidó fiatalember, akit mesterei nem hagytak „komolyan” továbbtanulni, hogy el ne rontsák bámulatosan eredeti tehetségét, egyike lett a legnagyobb amerikai klasszikusoknak.

Már több, mint 81 éve halott és ma lenne 120 éves.