Rózsa Péter:  „Az antiszemita méreg nem ölt meg, hanem pozitívan megváltoztatott”

2021. November 22. / 14:56


Rózsa Péter: „Az antiszemita méreg nem ölt meg, hanem pozitívan megváltoztatott”

Szerző: Kácsor Zsolt

Rózsa Péter újságíró írta és szerkesztette, Török András művelődéstörténész pedig lektorálta a Budapest Zsidó Arca című, nemrég megjelent könyvet, amely a fővárosnak a zsidósággal kapcsolatos érdekességeit mutatja be. De ne egy szokásos turisztikai kiadványra számítsunk, mert ez a könyv egyszerre várostörténet, kultúrtörténet és zsidóságtörténet, ahogyan egy nyitott újságíró látja. Interjú Rózsa Péterrel a könyvről és arról, hogy neki személyesen mit jelent a zsidósága.


– Honnét jött az ötlet e kötet megírására?
– A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Mazsike felkérésére született. Az előzmény az volt, hogy Kirschner Péternek, a Mazsike elnökének évekkel ezelőtt a kezébe került A zsidó Bécs című osztrák kiadvány, és az az ötlete támadt, hogy hasonlót lehetne írni Budapestről is, hiszen a magyar zsidóság rendkívüli szerepet töltött be a magyar főváros, s voltaképpen az egész ország kulturális életében. Olyan könyvet képzelt el a pesti zsidóságról és a zsidóságnak a város történelmében kitörölhetetlen nyomot hagyó tevékenységéről, amely nem zsidóknak, vagy nem csak zsidóknak szól, és nem csupán az idelátogató turistáknak íródik, hanem találhat benne újdonságot egy budapesti is. 

rp (10).jpgRózsa Péter újságíró

– Tehát ez nem egy turisztikai jellegű kiadvány, hanem helytörténet, várostörténet, szellemtörténet egyszerre?
– Igen, ez az oka annak, hogy én kulturális kalandkönyvnek neveztem el. A könyv megírása és összeállítása során az volt a vezérfonal, hogy egy Budapestre kíváncsi olvasó, akit érdekel a városfejlődésben a pesti zsidóság szerepe, segítséget kaphasson a kíváncsisága kielégítéséhez. A Budapest Zsidó Arcában nem kronologikus sorrendben mutatom be a zsidóság szerepét a város és az ország történetében, de a nyitófejezetbe azért bekerült egy történelmi áttekintés, amelyben a népvándorlás korától kezdve sorolom fel a zsidóság Kárpát-medencei, majd később magyarországi jelenlétének történeti adatait. A magyarság és a zsidóság együttélésének taglalásakor külön kitérek arra a jelentős történelmi mozzanatra, hogy a tatárjárás után válságos állapotba került Magyar Királyságban IV. Béla király milyen fontos szerepet szánt az itt letelepíteni kívánt zsidóságnak a gazdaság, a kereskedelem területén az ország újjáépítésében. Természetesen vastagon hangsúlyos rész az 1840-től az 1930-as évekig tartó időszak, a magyar polgárosodás korszaka, amelyben a magyar zsidóság vezető szerepet játszott.

– Említette, hogy nem kronologikus rendben halad. De akkor hogyan épül fel a kötet szerkezete?
– Mivel óriási az anyag, és a pesti zsidóság történetéről nagyon sok forrás rendelkezésre áll tudományos publikációktól kezdve kultúrtörténeti írásokon át a konkrét műalkotásokig, ezért én egy olyan kézikönyvet képzeltem el, amely a magyar kultúra és szellemtörténetből közöl szemelvényeket a zsidóságra fókuszálva. Ez a magyarázata annak is, hogy nem kronológia szerint haladok, hanem kiragadok egyes személyiségeket, eseményeket, helyszíneket, és különböző területeket járok be az irodalomtól és az építészettől kezdve a mozin, a kávéházak világán és a gasztronómián át a sportig, és még sorolhatnám. 

book.jpg

– Az anyaggyűjtés során találkozott-e olyan momentumokkal, amelyek még önt, a budapesti zsidó polgárt is meglepték?
– Nem vagyok született pesti, 1979-ben kerültem ide, családilag Békéscsabához, Hódmezővásárhelyhez, Szegedhez kötődöm. Hogy a kérdésre válaszoljak: rengeteg meglepetés ért. Például Újpest zsidó történetének tanulmányozása során tudtam meg annak a tragédiának az okát, ami az újpesti zsidóságot érte, nevezetesen, hogy ezt a települést, amely lényegében már korábban is teljesen összenőtt Budapesttel, hivatalosan csak 1952-ben csatolták a fővároshoz. 

Amikor tehát 1944-ben Horthy – a nyugati szövetségeseknek tett gesztusként – leállítja a deportálásokat, a csendőrök azért még villámgyorsan összeterelnek 18 ezer újpesti zsidót, vagonokba rakják és deportálják őket – méghozzá arra való hivatkozással, hogy Újpest közigazgatásilag nem Budapest része. 

Ez sokkoló élmény volt, annál is inkább, mert elmesélte nekem valaki, hogy hogyan menekültek meg a hat gyermeket nevelő újpesti nagyszülei. Az történt, hogy a nagyapa közölte az újpesti rabbival, hogy ők inkább bemennek Pestre, mire a rabbi kérlelni kezdte, hogy maradjanak Újpesten, elvégre Budapesten rettenetes idők járnak, ahhoz képest Újpest biztonságos hely, itt a zsidók jóban vannak a helyi rendőrkapitánnyal. A nyolctagú család azonban mégis bement inkább Budapestre, így maradtak életben, ugyanis másnap az egész újpesti zsidóságot összeszedték és deportálták. Ugyancsak ahhoz a kerülethez kötődik az „újpesti Anne Frank” története, amire egy helytörténeti kiadványban bukkantam: 1945-ben, már az ostrom után találták meg egy 12 éves kislány naplóját, amelyben megrendítő bejegyzések találhatók az utolsó hetekről, napokról. A könyvemben ebből a naplóból is idézek. 

– A Budapest Zsidó Arca meglehetősen jó cím abban az értelemben is, hogy gondolatébresztő: arra sarkallja az olvasót, hogy jelzőket találjon ehhez a zsidó „archoz”. Ön milyen jelzőkkel illetné Budapest „zsidó arcát”?
– A könyv megírása során humoros, vidám, derűs arc lebegett előttem, igen, ezek voltak a domináns jelzők, ám hadd tegyem hozzá, hogy a Soá mindent felülírt és mindent megkérdőjelezett. Úgy értem, visszamenőleg kérdőjelezett meg mindent a magyarság és a zsidóság viszonyában. Mária Terézia és II. József után Magyarország befogadó állam, a türelmi rendelet, majd jóval később az emancipációs törvény a befogadás felé mutat, felszámolják a korlátozásokat, a XIX. században tehát a magyar zsidóság egyszerre jut levegőhöz és lehetőségekhez. 

A magyarsággal szimbiózisban élő, zsidó polgár arca igenis derűs arc. Emiatt a legkedvesebb fejezetem a pesti Broadway-ről szóló rész, amelyből kiderül, hogy a XIX-XX. század fordulóján a pesti nyelv megreformálása, gazdagítása a zsidóknak köszönhető, olyan nyelvzsenik születnek, mint Karinthy Frigyes, Szép Ernő vagy Heltai Jenő. 

A kuplék, sanzonok, kabarék, konferanszok ugyancsak a zsidóknak köszönhetik azt a humoros, szellemes nyelvet, amit a pesti Broadway, majd az egész város beszél. De persze az ilyen megjegyzésekkel óvatosan kell bánni, mert az antiszemita közhelyek egyike éppen az volt, hogy a zsidók leuralták a magyar kultúrát. Dehogy uralták le! Ez közös történet volt, zsidók és nem zsidók, magyarok és magyar zsidók közös története, amelyben mindkét fél megtermékenyítően hatott egymásra. Idézem is Teller Edét, aki egyszer azt mondta, hogy ha ő nem magyarnak született volna, akkor legfeljebb egy közepes tehetségű fizikatanár lett volna belőle, az egyedülálló magyar nyelv azonban olyan ritka logikai struktúrát adott a gondolkodásának, amely kimutathatóan, tételesen hasznára vált a kutatásai során.

– Hadd tegyek föl egy személyes kérdést: ön hogyan éli meg a zsidóságát, s a könyv kapcsán elvégzett kutatómunka mennyiben árnyalta ezt?
– Gyerekkoromban nem volt semmiféle zsidó tudatom. Apám munkaszolgálatból jött haza, a testvére Mauthausenben szabadult fel, és a háború után mindketten  igyekeztek mindent, ami zsidóság, kitörölni.  Habár a háború előtt zsidó iskolába jártak, zsidó neveltetést kaptak, a Soá után mindezt tudatosan elfelejtették. Apám szakított a zsidó múltjával, ateista lett. Apám húga a lágerekből nagybetegen jött haza, nem is épült fel soha teljesen, és amikor meglátogattuk őket Újpesten, a közös családi ebédeken mindig tett egy-egy megjegyzést a háborúra, a lágerre, de az a szó, hogy zsidó, az soha nem hangzott el.  Nem lett kimondva, hogy „mi zsidók vagyunk”, ezt csak a diskurzusból, a szöveg összefüggéseiből lehetett kikövetkeztetni. 

Az én személyes életemben a fordulat 14 éves koromban következett el, amikor első osztályos lettem egy szegedi középiskolában, és az egyik szünetben váratlanul odalépett hozzám az osztályfőnökünk, egyben matematika tanárunk, kivörösödött fejjel megragadta az ingemet, magához rántott, s közvetlen közelről belenyálazta  a képembe, hogy „miért hiszed magadról, hogy te különb vagy a többinél, te rohadt zsidó?”, majd elengedett és elment.

Tizennégy évesen számomra ez a mondat olyan volt, mint egy lassan ölő méreg. Ez a mondat lassan-lassan elkezdett bennem dolgozni, átjárta az egész testemet. De ez az antiszemita méreg engem nem ölt meg, hanem pozitívan megváltoztatott, köszönhetően ugyanebben az iskolában a történelem tanárunknak, egy volt papnak, akivel nagyon sokat beszélgettünk erről a témáról. Ezeknek a beszélgetéseknek a hatására az élmény sokkja csökkent, a mondat mérge veszített az erejéből, magyarán elkezdtem feldolgozni, hogy én is zsidó vagyok, s ez pozitív előjelet kapott bennem. Az munkált bennem, hogy hogyan is van ez az egész, vagyis én is olyan zsidó vagyok, akikről a Bibliában lehet olvasni? Nem vallásos zsidó lettem, hanem kulturális zsidó, akinek a zsidósága nagyon fontos, és akinek az élete nagy része erről szól. 

– Zsinagógába nem járt rendszeresen?
– Régen egy unokatestvéremmel egyszer brahiból elmentünk a Frankel zsinagógába, ami nagyon pozitív élmény volt számomra. Először kínosan éreztem magam, hiszen nem ismertem a liturgiát, nem értettem, mi történik, behúztam a nyakamat, azt néztem, hogyan lehetne elsomfordálni. 

Megszeppentem üldögéltem, s egyszerre csak odajött hozzánk Benedek István Gábor, a BIG, s azt kérdezte, hogy „hallottátok, hogy felment a dollár ára?”. 

Ezt hallva odahajolt hozzánk még néhány ember, és elkezdtek beszélgetni, s mire körülnéztem, már nagyszerű hangulat volt, a rabbi olvasta az imakönyvet, az előimádkozó darálta az imákat, közben a zsinagógában ment a zsongás, mindenki dumált, láttam, hogy többen jönnek-mennek a teremben. Jé, milyen jó itt, hiszen nincs itt semmi baj, gondoltam. S akkor nagyon felszabadultam. Furcsa közeg ez a mi neológiánk, szeretem benne, hogy ünneptartó ugyan, de nem rigorózusan vallásos, azaz felszabadultabb világ. A második feleségemmel 1998-ban ismerkedtem meg, és mi egymásra találtunk zsidóilag is. Úgy szoktam mondani, hogy a középrossz zsidók közé tartozunk, tartjuk az ünnepeket, élénken foglalkoztat minket a zsidóság története és jelene, de a vallást nem vesszük nagyon szigorúan.

– És a gyermekeik? Számukra fontos a zsidóság?
– Igen. Mindkét gyerekünk zsidó iskolába járt. A nagyobbik jelenleg Hollandiában él, s tartja ugyan a zsidóságát, de a kisebbik a vallásosabb, ő jesivában is tanult. Most New Yorkban van egy egyetemen, világi szakmára készül, és erősen vallásos. Úgyhogy igen. A gyerekeink viszik tovább. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
A zsidó múltra emlékeztek Sátoraljaújhelyen
Közösségi szolgálat
Októberben újra megpályázható a JADbeJAD támogatás
Mazsihisz hírek
Somogyban is megkezdődik a zsidó temetők rendbetétele

Kommentek