Múzeumok éjszakája – Egy éj a zsidónegyedben

2019. Május 29. / 13:41


Múzeumok éjszakája – Egy éj a zsidónegyedben

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) idén is a már megszokott színes programokkal vesz részt a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatában. Este 10 órától várjuk Önöket, hogy töltsünk el közösen egy éjszakát a zsidónegyedben.


Az immár tizedik alkalommal megrendezett „Zsidónegyed Éjszakája” során izgalmas és színes programokon vehetnek majd részt az érdeklődők, a Magyar Zsidó Múzeumban és a Dohány utcai zsinagógában és a zsinagóga előtti téren koncertekkel, tárlatvezetésekkel, éjszakai zsidónegyed sétákkal várjuk a velünk éjszakázókat. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Múzeumok Éjszakáján is állandó kiállításával és számos izgalmas programmal várja látogatóit.

Dixie_muzej_1200x1200_csillagos.jpg

Ezen az éjszakán a rabbik sem alszanak, a méltán népszerű dr. Verő Tamás főrabbi készen áll majd, hogy látogatóink kérdéseire válaszoljon a zsidó vallással, hagyománnyal, történelemmel kapcsolatban. Az éjszakát közös szabadtéri szombatbúcsúztatással kezdjük dr. Frölich Róbert főrabbi vezetésével.

A Dohány utcai zsinagóga falai között kórusművek hangzanak el, s ezen a különleges éjszakán megszólal a nemzetközi hírű templom gyönyörű hangú orgonája is. És természetesen vezetett séták keretében is megcsodálhatják az Európa Örökség díjas zsinagógát.  

Részletes program:

21.50 óra
Szabadtéri szombatbúcsúztatás, dr. Frölich Róbert főrabbi vezetésével

21.55 óra
Zsidó kórusdallamok a szabadtéri színpadon

22.00 óra
Kapunyitás: Magyar Zsidó Múzeum, Dohány utcai zsinagóga 

22.15 óra
A Dohány utcai zsinagóga férfi kórusa liturgikus zsidó dallamokat ad elő a zsinagóga falai között

22:30 óra
Molnár Dixieland Band koncert a zsinagóga előtti téren
A szegedi Molnár Dixieland Band Magyarország legrégebben fennálló, legismertebb és legelismertebb, nem fővárosi jazz-formációja. 1964 óta az egész országot bejárták. Különféle jazz-fesztiválokon, klubokban, egyetemeken, kultúrházakban lépnek fel évi 50-100 alkalommal, az elmúlt évtizedekben számos nemzetközi koncertkörúton vettek részt, és a műfaj legnagyobbjaival léptek színpadra. A legismertebb európai jazz-szövetség, a Német Jazz Föderáció szerkeszti a tradicionális jazz európai családfáját, ahol az EMERTON-díjas Molnár Dixieland Band az előkelő legfelső régióban helyezkedik el. 

MUZEJ_Dixie_1200x628.jpg

22.30, 23.00, 23.30, 24.00, 00.30 és 01.00 óra
Vezetett séták a Dohány utcai zsinagógában

22.30, 23.00, 23.30 óra
Rendhagyó éjszakai zsidónegyed séták
Egy-egy sétán legfeljebb 20 fő tud részt venni, ezért kérjük, hogy június 20. (23:55) óráig regisztráljon a zsidonegyedsetak@gmail.com címen. A séták a Goldmark terem elől indulnak (Budapest VII. ker., Wesselényi u. 7.)

A Múzeumok éjszakája összes programjára érvényes karszalagot ide kattintva tudja megvásárolni.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek