Múlt és Jövő a koronavírus idején

2020. Június 24. / 16:00


Múlt és Jövő a koronavírus idején

A nagy múltú zsidó folyóirat új, különleges számát ajánljuk olvasásea, amelyet részben a koronavírus „szerkesztett". A Múlt és Jövő aktuális számában több szerző írását a járvány ihlette, sőt, napjaink két kiemelkedő képzőművésze, Fehér László és Für Emil festményeket is készített a koronavírus kapcsán.


Amint az a lap beharangozójában olvasható, a mostani számot eredetileg abba a sorozatba állították, amelyben igyekeznek emléket állítani a magyar zsidóság 2019-ben elhunyt, nagy és egyedülálló szellemi vezetőinek, s felmérni a lehetőségeket a nagy nemzedék – Heller Ágnes, Konrád György, Ungvári Tamás – hagyta űrben. Ám a lap szerkesztése során nem lehetett figyelmen kívül hagyni a világot szorongató vírusjárványt sem. 

file_1_6.jpg

Kőbányai János „Múzsa koronavírus idején” című írása (esszéje vagy vírusnapkója) arra a világra kérdez, ami a koronavírus után következik: miben változik meg az új világban az író, az irodalom szerepe? A témák, a traumák és fájdalmak vajon nem lesznek-e halványabbak a krízis után, ha nem esnek át a természetes gyógyuláson, azaz a feldolgozáson? E koronavírusnapló színtere a fertőzés európai kiinduló gócpontja: Velence, a járvány árnyékában harmadszor is urnák elé járuló Izrael,valamint a karanténba zárkózott Budapest. 

A szerkesztő hasonló számvetésre kérte a Múlt és Jövő szerzőit: Tábor Ádám és Györe Balázs verspárbeszéddel, Czingel Szilvia a zsidók és a járványokról szóló tanulmánnyal, Kántor Zsolt, Gáspár-Singer Anna járványnaplóikkal, Fehér László és Für Emil képzőművészek rajz- és festményreflexióikkal érzékítették meg az új és félelmetes korszak kezdetét.

Címlapkép: Für Emil: A karantén Moloch (részlet), tus, tinta, tempera, papír, 295 × 210 mm.

Forrás: Múlt és Jövő

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek