Móser Ádám az erkélyről azt üzeni: föl a fejjel

2020. Május 01. / 14:17


Móser Ádám az erkélyről azt üzeni: föl a fejjel

Hét hete tart Móser Ádám koncertsorozata, amelynek helyszíne a muzsikus-zeneszerző újlipótvárosi lakásának erkélye. A művész minden délután öt órakor kiáll az erkélyre, s gyönyörűséges futamokkal örvendezteti meg részint a szomszédságot, részint pedig azokat, akik a Facebookon követik. Ki ez az önzetlen ember? Többek között ezt is megkérdeztük tőle.

Mit érdemes tudni arról az emberről, akinek az erkélykoncertjei révén immár sok ezres követőtábora van?

Leginkább azt érdemes tudni rólam, hogy fő hangszerem a harmonika, sokfelé játszom, s van egy saját albumom a saját zenémmel, ami a francia sanzon, az argentin tangó, a kelet-európai klezmer és a balkáni népzenék keveréke sok-sok improvizációval.

Milyen együttesekben zenél?

Van egy ¡Nosnach nevű duónk Kertész Endre csellistával közösen, akivel a saját szerzeményeimet játsszuk. Habár a név visszafelé olvasva kiadja a chanson szót, ezzel a formációval inkább tangó-klezmert játsszunk, a francia vonal nem annyira jelentős. Egy francia barátommal, Miqueu Montanaróval is van egy duónk, vele elsősorban tangót adunk elő, s most készülünk egy új műsorra. Játszom még a Dávid Klezmer Quintetben, gyakran fellépek Ágoston Béla különböző formációiban, évekkel ezelőtt vele és Frank Londonnal csináltunk is egy közös lemezt Tikmonka címmel. Játszom színházi darabokban, nagyon nagy ajándék számomra, hogy sokat dolgozhatom együtt a Mohácsi testvérekkel és Kovács Márton zeneszerzővel, akinek a Szakértők című zenekarában is benne vagyok. A Szakértők együttesnek nemrégiben jelent meg új lemeze, amelyen a Tel-Avivban élő, zsidó származású argentin szerző, Mario I Bleyer dalai hallhatók.

Hogyan jött az erkélykoncert ötlete?

Az olaszországi erkélykoncertek adták a mintát, de azt akartam, hogy ne csak alkalmi előadások legyenek, hanem rendszeresek. Minden nap délután öttől játszom körül-belül tíz percet, s kiderült, hogy nagyon sokaknak nagyon fontosak ezek az alkalmak. Karanténkörülmények között másképp telik az idő, s úgy érzem, kell valami, ami az időben is támasztékot nyújt.

Mit ad elő?

Saját szerzeményeket, amikben mindig van egy kis klezmer. Élőben közvetítem a koncertet a Facebook-oldalamon, az összes eddigi koncert fönn van. Utólag is vissza lehet nézni.

Meg fogjuk tenni, s köszönjük!

Támogatni, segíteni a 11773401-70126840 bankszámlaszámon lehet a művészt.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek