Holnap adják át a Komlós Aladár-díjat

Idén  Reményi József Tamás irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő kapja a Komlós Aladár-díjat, az irodalmárt Margócsy István irodalomtörténész, kritikus méltatja. Komlós Aladár a Nyugat című folyóirat második nemzedékének egyik legfelkészültebb, legkarakterisztikusabb kritikusa és tanulmányírója, a budapesti Zsidó Gimnázium magyar-latin szakos tanára volt. 

A FUGA Budapesti Építészeti Központban (Petőfi S. utca 5.) adják át a Komlós Aladárról elnevezett elismerést november 21-én, csütörtökön, délután 6 órától. A kuratórium (Sándor Iván elnök, Bazsányi Sándor, Salamon Ferenc) a díjat idén Reményi József Tamás irodalomtörténésznek, kritikusnak, szerkesztőnek ítélte oda. A rendezvényen Margócsy István irodalomtörténész, kritikus mond laudációt.  

A díjátadást egy, a Komlósi Aladár életművéről szóló kiskonferencia követi, amelynek előadói Selyem Zsuzsa (a díj tavalyi kitüntettje), Pomogáts Béla és Tverdota György irodalomtörténészek.

Komlós Aladár irodalomtörténész, író, költő (1892–1980) a Nyugat című folyóirat második nemzedékének egyik legfelkészültebb, legkarakterisztikusabb kritikusa és tanulmányírója volt.  Losoncon végezte középiskoláit, s költő-tanára, Bodor Aladár felfigyelt tehetségére. 1905-ben Diáklap címmel litografált kiadványt írt és szerkesztett. Az I. világháborúban 1918-ban olasz hadifogságba esett. Egy egészen korai kísérlete után 1921-ben jelent meg első önálló verseskönyve Voltam poéta én is címmel. 1920-ban Kassán tanár, egy újságcikke miatt elbocsátották. Jászi Oszkár a Bécsi Magyar Újság munkatársául hívta, 1922-1923-ban dolgozott itt a lap megszűnéséig. 

1925-ben a Színházi Élethez került, s ebben az évben jelent meg első cikke a Nyugatban. Első irodalomtörténeti könyve, Az új magyar líra 1928-ban jelent meg. Néhány állástalan esztendő után a budapesti Zsidó Gimnáziumban kapott állást, magyart és latint tanított  1928-1938, majd 1940-1944 között. 1931-ben jelent meg A néma őrült arca című. verseskötete, amely nyílt szókimondásával megbotránkoztatta kritikusait. Az Írók és elvek (1937) című tanulmánykötetében filológiai felkészültséggel, kritikusan közelítette meg az irodalmi jelenségeket. 1937-ben a csehszlovákiai kommunista Magyar Napnak adott nyilatkozata miatt két évre felfüggesztették állásából. 

A II. világháború idején a bergen-belseni munkatáborban volt (1944-1945). Hazatérése után 1946-ban egyetemi magántanárrá habilitálták. 

1949-1960 között megbízott egyetemi előadó, majd gimnáziumi tanár Budapesten. 1953-tól az MTA Irodalomtörténeti Dokumentációs Központjában tudományos kutató, 1956-ban az MTA Irodalomtörténeti Intézetének lett függetlenített tudományos főmunkatársa nyugállományba vonulásáig.