Három kórus a Rumbach-ban: They Are the Champions…

2022. Július 04. / 19:18


Három kórus a Rumbach-ban: They Are the Champions…

Szerző: Kácsor Zsolt

Telt ház előtt lépett fel három ország – Csehország, Izrael és Magyarország – egy-egy ifjúsági kórusa a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, ahol a fiatal énekesek hatalmas sikert arattak. A koncert még nekem is tetszett, amit csak azért említek meg, mert engem a kóruszenével a világból ki lehet kergetni. De itt úgy szólt a We Are the Champions feldolgozása, hogy libabőrös lettem tőle…

A IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep kísérőprogramjaként hirdették meg a három ifjúsági kórus fellépését a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, amiből a tájékozatlan ember könnyen azt hihette, hogy ez csak afféle „mellékes” kis program lesz – pedig dehogy. Azt hittem, rosszul hallok, hogy még nekem is ennyire tetszik, mert imádom ugyan a komolyzenét, főleg a szláv klasszikusokat, a kóruszenétől azonban feláll a hátamon a szőr. Amikor a Bartók Rádióban (általában ezt hallgatom) megszólal egy kórus, máris kapcsolok el.

Kórusok (2).jpg

De most olyan élményben volt részem, hogy nem a szőr állt fel a hátamon, hanem éppen ellenkezőleg: amikor a csehországi Armonia Rokyčany kórustól (karnagy: Alena Vimrová) felzúgott a Queen világslágere, a We Are the Champoins, libabőrös lettem a katarzistól. Nem hittem volna, hogy kórusmű engem valaha is katartikus élményben részesít – igaz, a Queen nem éppen kórusfeldolgozásra gondolhatott, amikor ezt a dalt írta...

Kórusok (3).jpgA magyarországi Weiner Kamarakórus (karnagy: Balassa Ildikó)

De a másik két formáció – a magyarországi Weiner Kamarakórus (karnagy: Balassa Ildikó) és az izraeli Bat Kol lánykórus (karnagy: Anat Morahg) – is kitett magáért. Az izraeli lányok például nem hagyományos sorokba rendeződve énekeltek, hanem olyan koreográfia alapján mozogtak és forogtak, hogy elállt tőle a lélegzetem. Nem meglepő, hogy ettől a radikálisan új beállástól a hangzás is megváltozott, elvégre másképp terjedt az énekhang. S micsoda énekhangok voltak ott!

Kórusok (4).jpgA csehországi Armonia Rokyčany kórus (karnagy: Alena Vimrová)

Sajnálhatják, akik nem tudtak eljönni a Rumbach-ba erre a csodára, de ne búsuljanak: a videósunk ott volt, és hamarosan remek videóval jelentkezünk a koncertről! 

Kórusok (5).jpgAz izraeli Bat Kol lánykórus (karnagy: Anat Morahg). Ők láthatók a címlapképünkön is

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek