Gábor György: A zsidóságnak minden oka megvan arra, hogy egyetértsen Ferenc pápával

A hivatalos hírügynökségi jelentés ismert: 2021. szeptember 12-én Budapestre látogat Ferenc pápa, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét, a Statio Orbist (a földkerekség stációja) celebrálja. Az eucharisztikus kongresszus az Egyház egységének megjelenítője: egyfajta állomás, amelyre a földkerekség valamennyi helyi egyháza meghívást kap, hogy az így megjelenített egység kötelékében a keresztényi szeretet egyetemes, univerzális üzenetét tisztelhessék. Gábor György vallásfilozófus, egyetemi tanár (OR-ZSE) írását közöljük.

„Szállj síkra az igazság ügyéért, a szelídségért és a megalázott jogért” (Zsoltár 45,5)

2021. szeptember 12. a zsinagógai naptár, a luah időszámítása szerint 5782. év Tisri havának 6. napjára esik, épp félúton a világ megteremtésének 5782. évi emlékezetét, vagyis a zsinagógai újévet, Ros Hásánát követő negyedik napon, s négy nappal Tisri 10-ét, vagyis az engesztelés napját, Jom Kippurt megelőzően. Az egyetemes zsidóságnak az Örökkévaló előtti számadása esik erre az időszakra, hogy minden embernek, valamennyi teremtménynek újévkor az Isten előtti Nagy Könyvbe bejegyzett sorsa megpecsételődjék. A bűntudat, a felszabadulás reménye, a megtérés és a megbocsátás ígérete ugyancsak univerzális ünnep: álom az egész emberiség múlhatatlan vágyáról, az örök béke birodalmáról, a Jó és a Rossz küzdelmének arról a pillanatáról, amikor az év első napja és a korábbi vétkek megbocsátásának engesztelést hozó pillanata a boldogabb jövő egyetemes reményét kínálja.

Franz Rosenzweig épp a fentiek miatt hangsúlyozza a két nép, zsidóság és kereszténység „egymásrautaltságát”. „A remény gyökerei egy helyről fakadnak” – írja Rosenzweig, s a reményben megelőlegezett jövő, amely Isten „örök népének” és az Istenhez vezető „örök út népének” két útját eleveníti föl. A zsidóság számára ez az út a tsuva, a visszatérés, hazatérés útja, míg a kereszténység számára ugyanez a metanoia, azaz a megtérés útja.

A két népfogalom reflexív: a zsidó önmagában értelmetlen volna a nem-zsidó nélkül, s a nem-zsidó ugyanígy a zsidó nélkül. Az egyik Isten transzcendens küldetésének parancsát hajtja végre, a „történelmen kívüli” örök törvények minden e világi hatalomtól mentes letéteményeseként, a másik, a földi-evilági történelemmel 313-ban szövetségre lépve a történelmen belüli megtérés feladatának hordozójaként.

Mindkét feladat nélkülözhetetlen, s mindkét küldetés, legalábbis a transzcendens felől tekintve, az egymás mellé rendelt szembenállás, s az egymást nélkülözni képtelen és kiengesztelhetetlen testvérség és barátság e világi, ám e világon túli szövetsége.    

A magyarországi zsidóság a Budapestre érkező pápában nem a teológiai párbeszéd reményeként és illúziójaként köszönti a termékeny dialógus letéteményesét. A két út egybeterelésének téves szándéka nemcsak értelmetlen és felesleges volna, hanem az igazság két szükséges és elengedhetetlen útjának blaszfém megkérdőjelezése is egyben.

A zsidóság Ferenc pápában azt a vendéget köszönti, akit a szuverenizmus – mint maga mondja – elborzaszt, s aki a populista vezetők beszédeiből képes kihallani – ugyancsak a maga állítása szerint – az 1930-as évek hangulatát. A magyarországi zsidóság súlyos történelmi tapasztalatai révén és a kommunikatív emlékezet lassú elmúlása, a történelmi tanúk és túlélők eltávozása ellenére is a pápával együtt vallja, hogy a populista gyűlölködés, amely a félelem magjait hinti el, a diktatúrák kezdetét jelenti.

A zsidóságnak minden oka megvan arra, hogy egyetértsen Ferenc pápával, aki elutasítja azokat a hatalmakat, amelyek „perverz módon” instrumentalizálják, politikai céljaikhoz szabják és eszközként használják a vallást és a vallási érzületet. Ebből a politikai szándékból eredezteti Ferenc pápa a fundamentalista gondolkodásmódot és habitust, amelynek gyakori megnyilvánulásait a világ különböző részeiben élő zsidóság – nemegyszer más népekkel és vallási közösségekkel együtt – a legtragikusabb módon kénytelen megtapasztalni.

Amint a Tanach hagyománya a zsidóság számára az emlékezet és a pozitív paradigmák, példázatok egész sorát hordozza, sosem feledkezve meg a számvetés, a szembenézés, az önkritika perspektívájáról sem, akként Ferenc pápa is látja és nevén nevezni az „egyetemes” (katholikosz) katolicizmusban rejlő súlyos önellentmondást, melyet a megdöbbentően kifejező „törzsi katolicizmus” (cattolicesimo tribale) kifejezéssel ír le.

A hazai zsidóság azt a Ferenc pápát üdvözli köreiben, akinek legfőbb politikateológiai kategóriája a közös jó, azaz a közjó (bonum commune) univerzális fogalma. A törzsi lojalitással szemben Ferenc pápa a középkor legjelentősebb keresztény bölcselőjére, Aquinói Szent Tamásra hivatkozva állítja, hogy a közjó több, mint a részleges jó, a közjó nagyobb és istenibb (maius et divinus), mint az egyes jó, a törvényalkotónak minden időben a közjót kell szem előtt tartania, s a mindenkori kormányzás legfőbb célja nem is lehet más, csakis a közjó. Ennek a politikai szándéknak az éles ellentéte a politikai közösség etnikai, faji, vallási, vagy nemi alapon történő kizárólagos meghatározása.

A közjó az Isten képére és hasonlatosságára megalkotott ember elidegeníthetetlen alapjoga. Univerzális fogalom, amely Isten minden teremtményét kivétel nélkül megilleti, függetlenül annak nemétől, bőrszínétől, vallási vagy nemi hovatartozásától, világnézetétől vagy politikai elkötelezettségétől. Ferenc pápa gyakran él a poliéder hasonlatával. A poliéder olyan sokszög, amely egységes alakzatában őrzi meg a „sokszögűséget”: a népek sokszínűségével, nyelvi, vallási, etnikai és kulturális-civilizatorikus különbözőségeivel és azok gondos megőrzésével teszi ki az emberiség egészét.

Ennek a „világformáló” poliédernek a megőrzése és fenntartása közös felelősség: e „sokszög” számára őrzi, hordozza és a hagyomány láncolatán át adja tovább – olykor a leglehetetlenebb és legrettenetesebb körülmények közepette – az Örökkévalótól rábízott örökséget a zsidóság, köztük a tízparancsolat minden emberi civilizációt megalapozó szövegét, a várakozás rendíthetetlen reményében, hogy minden nép számára eljön az ígért birodalom, ahol „nem ártanak és nem pusztítnak sehol” (Jesája 11,9). S ennek a „sokszögnek” a mindennapi reményéről és értelméről, s a szeretet egyetemessé tételéről törekszik gondoskodni a kereszténység – legalábbis az Örökkévaló történelmi és történemen túli, „üdvtörténeti” szándékai és tervei, s Ferenc pápa hite szerint.

Mert a remélt és vágyott történelmen túli realizálódásának rajtunk, embereken múló feltétele nem a vég siettetése, amely – Rosenzweig szerint – a zsarnokok előjoga, hanem a történelmen inneni saját feladataink teljesítése és közös erőfeszítéseink megtétele.