Bizánci templom maradványaira bukkantak Izraelben

2020. Szeptember 10. / 11:35


Bizánci templom maradványaira bukkantak Izraelben

Szerző: Deák Andrea

Bizánci templom maradványaira bukkantak a lakók a házuk alatt Izrael északi részén – jelentette szerdán a Háárec című helyi újság honlapja.

A Miliya arab faluban élő Elijja és Samija Arraf házuk alatt három mozaikra bukkantak. Szobáik padlója alatt egy bizánci építmény központi részének apró kövekből kirakott, míves mozaikpadlóját, udvaruk alatt pedig a templom bejáratát vagy átriumát, külső, nem fedett terét találták meg a mozaikpadló durvább, két centiméteres kövekből álló padlózata alapján.

Tőlük 15 méterre, Elijja Arraf Michel nevű bátyjának otthona alatt is régészkedtek, és ott is eredménnyel jártak: egy harmadik, szintén gondosan kidolgozott mozaikra leltek, és a terület nagysága alapján arra gondolnak, hogy nem csak egy templom, hanem egy kolostor lehetett a faluban.

Két különálló templom padlózata is lehetne a két díszes mozaik, de 1600 évvel ezelőtt, a bizánci korban 5-600 lakója lehetett a településnek, és valószínűbbnek tűnik egy kolostorkomplexum, mint két templom építése.

Az Arraf család tagjai 1875-ben költöztek le a Miliya látképét ma is meghatározó, domb tetején álló keresztes vár romjai közül a domboldalra, ahol egy ottomán-török stílusú családi otthont emeltek maguknak.

A családi legenda szerint, amikor elhagyták a várfalak nyújtotta biztonságot, akkor sokan azzal riogatták őket, hogy majd felfalják őket a farkasok a lenti védtelen földeken, egy másik legenda szerint pedig mozaikokat láttak az alapok ásásánál.

Később a család gyarapodott, az 1930-as években újabb, háromszobás házat építettek a régi mellé, és 1952-ben a két építmény összeépítésével növelték otthonukat. Amikor ezeken az építkezéseken leástak, ismét látták a mozaikokat, és felidézték a beigazolódott régi családi legendát.

1952-ben egy évre le is állították emiatt a munkálatokat, nyitva hagyták a gödröt, és mindenkinek megmutatták a mozaikot a faluban, majd újra elfeledkeztek a föld alatti maradványokról.

Az 1980-as években aztán Elijja bátyja, Michel egy új ház alapjait kezdte ásni udvarukon, és egy eddig ismeretlen, új mozaikra bukkant. Kihívta az Izraeli Régészeti Hatóságot (IAA), amely 1988-ban a család költségére feltárta a padlót. A 6 méter hosszú és 3 méter széles mozaikon egy görög felirat – medalion – is előkerült.

Az ásatásokat azóta is folytatják, a haifai egyetem régésze, az utca túloldalán lakó Rabei Khamisy vezeti őket, a faluból jelentkező önkénteseket és a család tagjait irányítja a terület – vagyis a ház kertjének – feltárásában.

A szabályosan kelet-nyugati tájolású, ötödik-hatodik századi templom oltárát még nem találták meg, és a régész szerint az is lehet, hogy soha nem is fogják. A hetedik század elejétől ugyanis vérzivataros idők köszöntöttek a térségre: előbb 614-ben perzsa hódítás söpört végig Galileán, majd a muzulmán hódítóké lett a térség.

Később keresztes lovagok érkeztek, akik 1150 körül a domb tetején várat építettek maguknak, valószínűleg felhasználva az egykori bizánci kolostorrom köveit. 2017-ben az ő hatalmas borászatukat találták meg és tárták fel a falu lakói, szintén Khamisy vezetésével.

Miliya nevű észak-alileai faluban magyar leszármazottak is élenk: számos Lajusz-Lajos nevű család a keresztes vitézekkel érkezett ősök hagyományát ápolja mintegy ezer éve. A falu kétszáz éves temploma mellett avatták fel tavaly ősszel a szentföldi zarándoklatot vezető II. András király domborművét keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Emléktáblát avatnak  dr. Frischmann Edgár tiszteletére 
Közösségeink
Újra élettel telt meg a tatai zsinagóga
2025. Szeptember 01. / 18:00

Újra élettel telt meg a tatai zsinagóga