Szabad Palesztinát, avagy szabad utat a terrornak?

Nem arról van szó, hogy Izrael minden kritikán felül áll. Egyetlen demokrácia sem áll kritikán felül. De Izrael mániákus elítélése, a vele szemben alkalmazott groteszk, kettős mérce és a sokkal rosszabb rezsimek éltetése az antiszemitizmus ismertetőjegyei. Október 7-ét globális taps fogadta, és azóta az antiszemitizmus politikai erény álcájában jött újra divatba – olvasható a Future of Jewish a Free Palestine? Or free pass for terror? című cikkben.

Október 7-én a világ a modern történelem egyik legbarbárabb terrortámadásának lehetett a tanúja, hiszen azt maguk a támadók vették büszkén videóra. Civileket mészároltak le az otthonaikban, gyerekeket égettek el élve a szüleik szeme láttára, holokauszt-túlélőket hurcoltak el, nőket erőszakoltak és csonkítottak meg, miközben a gúnyolódó tömeg leköpködte az áldozatokat. Csecsemőket, kisgyermekeket ejtettek túszul, és olyan békeaktivistákat végeztek ki, akik éveket töltöttek azzal, hogy hidakat építsenek a palesztinok felé. Ez volt a legvéresebb nap a zsidók számára a holokauszt óta.

Hol volt a felháborodás? A szolidaritás? Hol voltak a hírességek hashtagjei? Amikor a Boko Haram elrabolt több száz iskoláslányt, a világ tele volt a #BringBackOurGirls hashtaggel; a #MeToo berobbanása után a nők bántalmazása évekig uralta a címlapokat.

George Floyd meggyilkolása után a Black Lives Matter globális csatakiáltássá vált – ugyanez a mozgalom azonban hallgatott, amikor a Hamasz terroristái október 23-án a kamerák előtt lőttek le fekete afrikai mezőgazdasági munkásokat, sőt egyesek a támadókkal való szolidaritásukat fejezték ki. (...)

Képzeljük el, ha 2001. szeptember 11. után Londonban, Párizsban és Sydneyben tüntetők vonultak volna az al-Kaida zászlóival és Oszama bin Laden arcképével a „humanizmus” szellemében. Október 7-ét azonban (amely Izrael szeptember 11-e volt) globális taps fogadta. Ennél is jobban megdöbbentett az a gyorsaság, ahogyan október 7-ét legimiálták civil szervezetek, egyetemek, médiaorgánumok és kormányok. 

Nem várták meg a hónapokig tartó harcokat vagy a civil áldozatok növekvő számát, hanem Izrael ellen fordultak. Rögtön, október 7-én, mielőtt Izrael egyetlen lövést is leadott volna válaszul. Ez volt az ébresztő azok számára, akik azt gondolták, hogy a  társadalom nyíltan nem fordulhat szembe a zsidókkal. (...) 

Az antiszemitizmus politikai erény álcájában jött újra divatba. És nem arról van szó, hogy Izrael minden kritikán felül áll. Egyetlen demokrácia sem áll kritikán felül. De Izrael mániákus elítélése, a vele szemben alkalmazott groteszk kettős mérce és nála sokkal rosszabb rezsimek éltetése az antiszemitizmus ismertetőjegyei. Ez a világ legrégebben létező gyűlölete, amelyet most úgy igazítottak hozzá a mai politikához, hogy ősi kliséket és rágalmakat vetítettek a zsidó államra. És a válaszreakció túl gyenge volt.

Gyorsan világossá vált, hogy ez nem csupán egy újabb regionális konfliktus, hanem civilizációs törésvonal a valóban nem hibátlan, de szabad liberális demokráciák és az autoriter mozgalmak, az iszlamizmus, a szélsőbaloldali forradalmárok között, akiket a szabadság iránti gyűlöletük egyesít. Irán nyíltan kimondja: először jön Izrael, aztán a Nyugat.

A demokrácia és egy dzsihádista terrorcsoport között nem lehet egyenlőséget tenni. Ez erkölcsi zűrzavar. Igen, Izraelt is megvádoltak háborús bűnökkel, mint minden olyan nemzetet, amely háborút vív. De a Hamász számára a háborús bűnök elkövetése maga a stratégia: a civileket használják pajzsként, ez a politikájuk lényege. (...)

A legtöbb ember nem is tudja, milyen központi szerepet játszik ebben az egészben a propaganda. Izrael ellenségei nem tudtak győzni a csatatéren, ezért taktikát váltottak: azt tűzték ki célul, hogy a közvélemény előtt addig hiteltelenítik Izraelt, amíg a megsemmisítése igazságszolgáltatásnak nem tűnik. Ez zseniálisan működött, különösen a jó szándékú emberekkel szemben, akik azt hiszik, hogy jó ügyért szállnak síkra. (...)

Ezeken a tüntetéseken kétféle ember menetel egymás mellett. Az egyik tudatlanságában meg van győződve arról, hogy az emberi jogokért áll ki; a másik azonban pontosan tudja, hogy annak, amiért menetel, semmi köze a békéhez.

Sok barátom az együttérző tudatlanok táborába tartozott: jó szándékúak, de reménytelenül félretájékoztattak. Amikor néhányuknak válaszoltam az elején, a legtöbben azt mondták: kevés ismeretük van, ők „csak segíteni akartak”.

Október 7-e után sokan elhitték azt az ügyes, de hamis narratívát, hogy 1948-ban Izrael a semmiből felbukkanva etnikailag megtisztította a területet a palesztinoktól, és azóta népirtó, apartheid rezsimet működtet. A Hamász? Irán? Dzsihád? Ők arról nem is hallottak, különben is mellékes téma számukra, hiszen elintézik annyival, hogy mindez „igazolt válasz az izraeli elnyomásra”. (...)

Grafika: OpenClipart-Vectors / Pixabay

A palesztinok azért nem fogadták el soha az államiságot, mert az állami lét hiánya a legnagyobb fegyverük, ez szerez nekik olyan globális szimpátiát,  amit aztán Izrael ellen használhatnak fel. 

A legtöbb háborúban vannak menekültek, akiket más országok befogadnak és letelepítenek. A palesztinokat maradtak – nem Izrael, hanem az arab világ és az UNRWA (az ENSZ palesztin ügynöksége) segítségével. Nem a probléma megoldása a cél, hanem a befagyasztása és politikai eszközként való továbbadása. Különben nem létezne különálló palesztin nép. A sérelmet megőrizték, ápolták és értékesítették. (...)

A történelemben az emberek sokszor éljeneztek olyan mozgalmakat, amelyek zsarnokságba torkolltak. Most azt látjuk, hogy ez történik meg újra. 

A cikk angol eredetiben ITT olvasható. Borítókép: Clker-Free-Vector-Images / Pixabay