Zala megye zsidóságának története

2010. Január 23. / 22:41


Zala megye zsidóságának története

Forrás: Zalai Hírlap

A történelmi Zala megye a nagy kiterjedése ellenére nem volt zsidók által sűrűn lakott terület, ám közösségeik annál nagyobb jelentőségűek voltak.


Egyrészt ez inspirálta dr. Szarka Lajost, a hévízi Festetics György Művelődési Központ igazgatóját arra, hogy önálló kötetben feldolgozza a térség zsidóságának történetét. A témához mindennek kapcsán régről szoros szálak fűzik, ahogy erről elmondta: szüleitől gyakorta hallott a helyi zsidókról a rászorulók jótevőiként, gyermekkori emlékei is kötődnek a később lebontott hévízi zsinagógához. Nem csupán történészi hivatásból adódó munkának, hanem erkölcsi kötelességet jelentő feladatnak érezte azt, amire vállalkozott.

A kötetet a napokban mutatták be a Szent András Reumakórház kultúrtermében, a lektorok: dr. Balázs Edit és dr. Róbert Péter, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem tanárainak jelenlétében. Az ő ajánlásaik a könyvben is olvashatóak. Dr. Szarka Lajos munkája nem előzmény nélküli, a hévízi zsidóságról, hírességekről szóló írásai több helyütt láttak már napvilágot.

A mostani kiadvány áttekintést ad a zsidóság újabb kori megtelepedéséről és szerepéről egészen a 18. század elejétől kezdődően, majd a két világháború közti időszakkal folytatódik az emlékek közti tallózás. Amint a szerző írja: a zsidóság többsége a társadalom közép-, illetve alsóközép kategóriájába tagozódott be. A tehetősek és értelmiségiek a vármegye elitjében is megjelentek. A zsidóság pozitív szerepét hangsúlyozó események közt lehet olvasni Simon Böske karrierjéről: dr. Simon Sándor járási tiszti főorvos lánya az első országos szépségversenyen 1929. január 6-án elnyerte a Miss Hungária címet. Párizsban Európa legszebb lányának járó helyet kapta, ...a háborúban vesztes ország honleányát fogadta a francia köztársasági elnök, a monacói fejedelem és számos híresség. - írja a szerző.

A jeles napok sorában tovább tallózva megemlíti, hogy Goldmark Károly zeneszerző születésének 100. évfordulójára 1930-ban keszthelyi szülővárosában emlékprogramot rendeztek, de ünnepeltek Budapesten, Sopronban és Bécsben is. Az országosan elismert dr. Büchler Sándor keszthelyi hitközségi főrabbit 1937-ben papi szolgálatának négy évtizedes jubileuma jegyébe köszöntötték városi, megyei elöljárók, más felekezeti egyházi vezetők. Az első fejezet a zalai zsidóság holokausztjának végigkövetésével zárul, emlékezve azon személyekre is, akik sokat kockáztatva nyújtottak segítséget zsidóknak, a megmenekülésükhöz.

A kötet a továbbiakban települések szerint veszi sorra két részben a mai Zala, valamint a történelmi megye területének zsidó emlékeit, emlékhelyeit. Térképes áttekintés is található a 19. és 20. században történt határbeli változásokról.

Mintegy 100 oldalon keresztül tallózhatunk a fotók közt, melyek épületeket, relikviákat, eseményeket idéznek meg. A fényképek jelentős részét is a szerző készítette, az archív felvételek intézmények, magánszemélyek segítségével kerülhettek a kötetbe.

Dr. Szarka Lajos munkájára a lektorok azzal is felhívják a figyelmet, hogy a tudományos igényű feldolgozás egy jelentős irodalmi értékű dokumentuma a magyar történelemkutatásnak, s mindezzel együtt fontos pedagógiai értéket is hordoz.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek