Rendőrök védik a megtámadott zsidó közösséget Jersey City-ben, készültség New Yorkban

2019. December 12. / 12:01


Rendőrök védik a megtámadott zsidó közösséget Jersey City-ben, készültség New Yorkban

Szerző: Kácsor Zsolt

Rendőri készültséget rendelt el  a zsidó negyedek védelmére mind Jersey City, mind New York polgármestere a kedd esti lövöldözés után. A rendőrség szerint ugyanis a Jersey City temetőjében, majd egy helyi kóser boltban kitört tűzharcban szerepet játszhatott az antiszemitizmus is. Korábban még nem erősítették meg az antiszemita indíttatást, de úgy tűnik, ez egyre biztosabb.


Két férfi nyitott ott tüzet az őket igazoltató rendőrökre, az egyik járőrt meg is ölték, majd elmenekültek. Később elbarikádozták magukat egy kóser boltban.

Jersey City polgármestere, Steven Fulop (címlapképünkön) azt mondja, a kóser bolt is kiszemelt célpontja volt ennek a támadásnak. A felvételeken lehet látni, ahogy szép lassan elhalad előtte egy furgon. Az elkövetők megálltak,  kinyitották az ajtót, és két puskával lőni kezdtek az utcáról a bolt belseje felé. Később a boltban elbarikádozták magukat. A boltot több mint egy órán át ostromolták a kommandósok, mire bejutottak. Öt holttestet találtak, köztük volt a két támadóé is. Az FBI is nyomozást indított.

A támadók nevét a rendőrség nem hozta nyilvánosságra. A The New York Times című amerikai lap arról írt, hogy egyiküknek több rendőrellenes és antiszemita posztja is volt.

 Michael Kelly, Jersey City rendőrfőnöke kedden este sajtóértekezleten erősítette meg, hogy „nincs terrorizmusra utaló jel". Jersey City közbiztonságért felelős vezetője, James Shea sajtótájékoztatón jelentette be: a  fegyveresek valószínűsíthetően nem véletlenül a kóser boltban barikádozták el magukat.

New York város polgármestere, Bill de Blasio közölte: New Yorkban nincs jele bármiféle fenyegetésnek, de a zsidó közösség által lakott részeken rendőri készültséget rendelt el, megnövelve a járőröző rendőrök számát.

(Címlapkép: Steven Fulop polgármester nyilatkozik a sajtónak)

(Forrás: MTI, Euronews, The New York Times)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a közelgő peszách-ról