Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

2010. Március 09. / 21:46


Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

Mazsihisz

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.


Raj Tamás tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben (1964) és a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte (1968). 1964-1970 között Szegeden és Délkelet-Magyarországon volt vezető rabbi.

1970-ben hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztették állásából. 1971-1985 között az Akadémiai Kiadó felelős szerkesztője. 1985-1996 között ismét rabbiként, majd 1996 óta főrabbiként dolgozott Budapesten.

1986-1991 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1986-1995 között az Országos Rabbiképző Intézet vallásfilozófia szakán tanít. 1991-99 között a Miskolci Bölcsész Egyetem judaisztika tanszékvezető professzora. 1991-től a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja. 1990-94 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő. 1995-2005 között a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola judaisztikai vezetője.

Haláláig a Makkabi Kiadó igazgatója, tagja volt a Kőrösi Csoma Társaságnak és az Ókortudományi Társaságnak is.

Raj Tamás főrabbi több könyvet is publikált. Az első saját könyvét (A Dohány utcai zsinagóga) 1984-ben írta. Azóta összesen 22 írása jelent meg.

1998-ban Scheiber Sándor-díjat kapott, 2003-ban lett Budapest Belváros-Lipótváros díszpolgára.

Raj Tamás ahhoz a rabbi-nemzedékhez tartozott, akinek hitét nem törték meg a holokauszt szörnyűségei, az ateista uralom ellenére rabbinak tanult, és Scheiber Sándor tanítványaként szerezte meg azt a tudást, amelyet tanítóként továbbadott mindenkinek.

Mély kötelékek fűzték Magyarországhoz, tudásával bármelyik nagy külföldi egyetemen szívesen látták volna, de ő itt maradt, ahol született.

Az ellene indított koncepciós eljárások nem rettentették el, hiába távolították el a szegedi rabbi-székből, továbbra is tanult, és tanított.

Aktív tagja volt a fővárosi ellenzéknek, mindent megtett, hogy a magyar nép felszabaduljon a diktatúra alól, sokszor kockáztatta családja, és saját maga biztonságát.

Nyíltan és büszkén vállalta zsidóságát, és a rendszerváltás előtt, majd utána is büszkén állt a független, és önálló zsidó állam mellett, szerette, és művészi fokon tudta a modern héber nyelvet, imádta Izraelt, és fővárosát, Jeruzsálemet.

Kevés hozzáfogható szellemi nagyság működött a háború után a magyarországi zsidóság körében.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Raj Tamás főrabbit saját halottjának tekinti. Temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Ez nekünk Pécs: egyszerre szeretet és otthon
Közélet
286 zsidó holttestet találtak egy ukrajnai pincében

Kommentek