MTK: Maga a történelem

Krausz Tamás / NOL

Tegnap ünnepelte százhuszonötödik születésnapját a magyar sport legnagyobb klubjainak egyike.

Mint tudjuk, az érzelmeknek, a szenvedélynek is van története. Egyszer, nem sokkal a halála előtt Kazimir Károllyal, a híres színházigazgatóval és rendezővel beszélgettem a nagy MTK-s, a kék-fehér hagyományokról.

mtk_s__ndor_hidegkuti.jpg
Sándor Károly és Hidegkuti Nándor 1962-ben (Fotó / MTI-ARCHÍV)

„Az a nagyon rövid idő – vélekedett –, amit az ember eltölt itt, a földön, rákényszeríti arra, hogy bizonyos dolgokhoz ragaszkodjon, mint egy gyermek az óvó nénihez vagy az anyjához. Az ember kapaszkodót keres, egész életében ezt keresi, egy kicsit gyermek marad. És persze oda akar tartozni, ahová befogadják.”

Ez a „befogadó közeg”, a Magyar Testgyakorlók Köre 1888. november 16-án alakult meg. A modern nemzetállamok kialakulásának, megszerveződésének korában a sport jelentősége több mint szimbolikus, maga lesz az emberi teljesítmény határtalanságának egyfajta kifejeződése. Többféle fejlődési lehetőség kínálkozott az ekkortájt létrejövő sportklubok előtt. A magyar sport megalapozásában fontos szerepet játszó MTK a nyitottság, a befogadás, a nemzeti hovatartozást nem etnikai egységként, hanem állampatriotizmusként felfogó szellemiség jegyében jött létre.

Alapítói magyar arisztokraták, dzsentrik, mint például a Balatont és a Boden-tavat elsőként átúszó ezermester-feltaláló Szekrényessy Kálmán és a zsidó nagyvállalkozók, éppen a magyar társadalomfejlődés sokszínűségét reprezentálták. Az akkor még emelkedőben lévő kapitalizmust, a szabad konkurenciát etnikai alapról bíráló, kirekesztő, bűnbakokat állító antiszemita gyűlölködés kezdettől megnehezítette a klub dolgát, noha zsidó mecénások az Újpest és a Ferencváros létrehozásában is jelentős szerepet töltöttek be.

Végül is a zsidó (kis)polgárság és szakmunkásság egy része az MTK-ban találta meg a maga „kapaszkodóját”, míg a svábok inkább a Ferencvárosnál kötöttek ki, és igyekeztek „elmagyarosodni”. Az „örök rivális”, az „örökrangadó” – a történelem minden kataklizmáját átvészelve – fennmaradt mindmáig. A Horthy-korszak eltorzult nemzetfejlődése már hivatalos ideológiává és politikává emelte az antiszemitizmust, ami még inkább megerősítette az MTK „zsidó jellegéről” szóló diskurzust, de megerősítette az MTK támogatóinak a klub körüli összefogását is. Ellentmondásosnak tűnhet, ám a futballban, a legnépszerűbb sportban ezek az évek az MTK aranykorának nevezhetők.

Tudniillik a kék-fehér történet egyik legnagyobb alakja nem sportoló, hanem a Hungária úti stadiont építtető (1912) klubelnök, Brüll Alfréd volt. Ő 1905-től a Horthy-rendszer egyértelmű fasizálódásáig, az MTK – a zsidótörvényekből következő – 1940-es betiltásáig vitte a prímet. Mint a holokauszt áldozata, úgyszólván szimbolikus alakká nemesedett, hiszen mementó: minden magyar sportklub közül az MTK szenvedte el a legnagyobb veszteséget a háború, a fasizmus korszakában. Az 1950-es években a történelmi elhallgatások nehéz időszaka köszöntött be: a „szocialista nemzeti egység” jegyében az MTK-t is – mint minden más nagy klubot – a hatalom valamely intézménye vette pártfogásába.

Ugyanakkor az új korszak, amely Magyarország nácizmus alóli felszabadulásával kezdődött, a sportban (is), mindenekelőtt a tömegsportban nyilvánvaló áttörést hozott: hamarosan százezrek és milliók életének vált részévé a sport. Az MTK különféle neveken (Textiles, Bástya, Vörös Lobogó) ebben a korszakban is egyre-másra halmozta sikereit.

A magyar és az egyetemes sporttörténelembe olyan zseniális MTK-sportolók írták be nevüket – érdemes a névsort megjegyezni –, mint a „reneszánsz ember”, az „örökös magyar bajnok” Hajós Alfréd építészmérnök, az első újkori olimpia úszóbajnoka 100 méteren (1896) („mellékesen” válogatott futballista) vagy a legendás birkózó olimpiai bajnok Weisz Richárd (1908), „Magyarország legerősebb embere”. Szavakat nehéz találni arra a futófenoménra, Kovács Józsefre, aki a Népstadionban 92 ezer ember előtt győzte le 5000 méteren Vlagyimir Kucot. Később olyan világhírességek „teremtek” az MTK-ban, akik a klub, az egyes szakosztályok vezetői, edzői és büszkeségei lettek és maradtak.

Így a sokszoros világbajnok és olimpiai érmes evezős Wichmann Tamás, a ragyogó tehetségű vívók – a világ- és olimpiai bajnokok közül néhány: Tordasi Ildikó, Dömölky Lídia vagy Gábor Tamás –, vagy ki ne ismerné minden idők egyik legnagyobb magyar bokszolójának, Török Gyula („Béka”) olimpiai bajnoknak a nevét.

Akkor még nem beszéltünk Portisch Lajosról és a Polgár lányokról... Négyszáznál is több olimpiai, világ- és Európa-bajnoki dobogós helyezés alkotja az MTK dicsőséges történetének gerincét. Micsoda pillanatokat őriz a futballszurkoló anélkül, hogy engedne a nosztalgikus csábításoknak! Aki látta például azt a bizonyos meccset tizenötezred magával a Népstadionban, amelyen Nagy Pista, Sándor Csikar, a máig minden meccset végigizguló Vasas Misi és társai a 3-0-ás glasgow-i vereség után 4-0-ra legyőzték a Celticet, és bekerültek a KEK-döntőbe...

Van olyan drukkertárs – nagy család ám ez! –, aki ott, azon a mérkőzésen, 1964. április 29-én lett MTK-szurkoló. A hagyományhoz és dicsőséghez tartozni felemelő érzés, mert „testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid”. Csoda, ha az emberi képességek e szárnyalása éltet bennünket ma is? Már az unokáim is tudják, hogy 1924-ben, az MTK egymás után tizedszer bajnokságot nyerő labdarúgócsapata az Üllői úton Orth György vezérletével 11-2-re verte a Fradit.

És sorolják a verhetetlen tizenegy csatársorát: Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny. Vagy az 1930-as évekből a Sass, Müller, Cseh II, Kardos, Titkos ötöst, melynek hallatán apámnak szinte mindig könnybe lábadt a szeme. No, de az Aranycsapat tagjai az 1950-es években hasonlóan zseniális játékosok voltak! Hidegkuti, Zakariás, Lantos és a többiek... Meg Csikar, akiért Salamon Béla, a feledhetetlen komikus színész és színházigazgató, egyben „a legnagyobb MTK-drukker” élete végéig rajongott. A Dob utcai általános iskolában néha még a fradista gyerek is Csikar akart lenni, az emtékás meg nemritkán... Albert.

A rendszerváltás ismert ellentmondásai következtében napjainkban a sportklubok túlélése olykor a véletleneken múlik. Ismét megszólaltak parlamenti szószéken is a kirekesztés bajnokai. Ám eleddig mindig akadtak emberek, akik a nehéz időkben sikeresen fáradoztak az MTK megmentésén. Még emlékszem a kapu mögött idegeskedő, ide-oda futkosó, szinte az egész szurkolótábort megtestesítő intézőre, Blumira (Blumenthal Antalra) és az 1990-es évekből Várszegi Gáborra, a nagyvállalkozóra: nekik az MTK nem megélhetés, hanem meggyőződés dolga volt...

Hanyatlás ide vagy oda, ki kell menni egy MTK-meccsre! Ott még megkérdezik az embert: hogy vagy, kérsz egy cigarettát?

BejegyzésMagyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által