Felújítják az egri és a zalaegerszegi zsinagógákat

2021. Február 17. / 12:40


Felújítják az egri és a zalaegerszegi zsinagógákat

Az „új ortodox” zsinagógának nevezett egri létesítmény felújítása még zajlik, de a zalaegerszegi neológ zsinagóga renoválása múlt decemberben befejeződött.  A munkálatok abba a programba illeszkednek, amelynek keretében megújul Berettyóújfalu, Apostag, Makó, Karcag, Miskolc, Kővágóörs és Kőszeg egy-egy zsinagógája. A projekteket részben az Európai Unió és a magyar kormány finanszírozza.


A főbb felújítási munkálatok már folynak az egri „új ortodox” zsinagógában, amely a vészkorszak óta már nem szolgál szakrális célokat. Az 1893-ban épült zsinagóga 2007 óta kulturális funkciót lát el, jelenleg a Ziffer Sándor Művészeti Galéria működik benne, amely a Dobó István Vármúzeum egyik tagintézménye. 

Képernyőkép 2021-02-17 123816.pngA zalaegerszegi volt neológ zsinagóga

A zalagerszegi neológ zsinagóga az 1980-as évek óta városi koncerrteremként működik, s helyet kapott benne egy zsidó helytörténeti tárlat is. Az 1903-1904-ben épült, impozáns, kéttornyú épületet Stern József tervezte. A felújításra 33 millió forintot adott a magyar kormány a fejlesztési programból.

Az országszerte zajló zsinagógafelújítások az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, valamint helyi források bevonásával valósulnak meg. Az egrin és a zalaegerszegin kívül a projekt érinti Berettyóújfalu, Apostag, Makó, Karcag, Miskolc, Kővágóörs és Kőszeg egy-egy zsinagógáját is. 

A Jewish Heritage Europe cikke alapján

(Címlapkép: az egri volt ortodox zsinagóga)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek