Az auschwitzi szerelmesek igaz históriája

Helen Spitzer és David Wisnia 1943-ban szerettek egymásba az egyik auschwitzi krematórium mellett. Megígérték egymásnak, hogy a háború után Varsóban találkoznak újra – ám a közösnek hitt életvonaluk a felszabadulás után éles kanyart vett. Hetvenkét év múltán, 2016-ban látták egymást viszont Amerikában, s találkozásuk alkalmával kiderült: az igazi szerelem nem múlik el – csak idővel kevésbé fáj. 

David Wisnia 17 éves auschwitzi fogoly 1943-ban látta először az akkor 25 éves Helen Spitzert – becenevén: Cipit – az egyik krematórium mellett, s azonnal megakadt rajta a szeme. Az a nő nem olyan volt, mint a többi: tiszta volt és rendezett, szép kabátot viselt, s jó illatot árasztott. Az egész megjelenése elütött a környezetétől, ráadásul nem a nők körletében tartózkodott, és szóba állt egy férfi fogollyal. Az első találkozás a véletlen műve lehetett, a többi már nem: egymásba szerettek. 

Helen Spitzert 1942. márciusában a német bábállamból, az első Szlovák Köztársaságból deportálták Auschwitzba. Mindketten kivételezett lágerlakók voltak, hiszen David kitűnő torkú énekesként szórakoztatta a nácikat, míg Cipi a tábor grafikus dizájnere volt, aki a fiút egy magyar dalra is megtanította. A nő a kivételezett munkája ellenére nem volt sem náci, sem kápó, sőt, sokszor segítette hitsorsosait, sokukat megmentett. 

Aratott körülöttük a halál, de ők a közös életüket tervezték. Megígérték egymásnak, hogy a háború után találkoznak Varsóban. 

A találkozás meg is történt. 

Csak nem Varsóban, hanem New Yorkban. És nem 1945-ben, hanem 2016-ban.  S hogy mi történt e 72 év alatt?

Davidot 1944 decemberében Dachauba szállították, majd onnan az egyik halálmenetben hurcolták tovább. Ám egyik pillanatban megpillantott egy ásót, felkapta, leütött vele egy SS-t, majd – rohant. Így menekült meg. Bujkálás közben egy katonai menetoszlop hangját hallotta, azt gondolta, hogy szovjetek, de legnagyobb szerencséjére amerikaiakba botlott. Ennél nagyobb jótétemény nem érhette volna, hiszen 10 éves kora óta arról álmodozott, hogy New Yorkban lép föl egy operában, ennek érdekében gyerekként levelet írt  Franklin D. Roosevelt amerikai elnöknek, akitől vízumot kért. 

Az amerikai katonákkal való találkozás megváltoztatta az életét. „Eldöntöttem, hogy szakítok Európával, és nem lesz az európaiakhoz semmi közöm, 110 százalékban amerikainak tartottam magamat” – emlékezik vissza. A Cipinek a varsói találkozásukról tett ígérete elhalványult, a jövője Amerika lett. Az Államokban 1947-ben, egy esküvőn találkozott jövőbeni feleségével, Hope-al, majd 1952-ben a pár Philadelphiába költözött. Egy Levittown nevű, pennsylvaniai kisvárosban élték le az életüket, ahol David a helyi hitközség megbecsült kántora lett. 

S mi történt közben Helen Spitzerrel?

Auschwitzból Ravensbrückbe került, majd sikerült megszöknie neki is. A háború után férjhez ment Erwin Tichauerhez, aki az ENSZ egyik biztonsági főnöke volt egy bajor kisvárosban. A következő évtizedekben az ENSZ kötelékében bejárták a világot Perutól Indonéziáig, Bolíviától Ausztráliáig. Gyermekük nem született. Az Egyesült Államokban telepedtek le, először Austinban, Texasban, majd 1967-ben New Yorkba költöztek, az asszony pedig soha senkinek nem beszélt egykori auschwitzi szerelméről.

Helen Spitzer fiatalkori fényképe

David már  Levittownban élt, amikor egy barátjától  megtudta, hogy Cipi New Yorkban van. Elmondta a feleségének, hogy hírt kapott egykori szerelméről, s szeretné megtudni tőle, hogy miként menekült meg a haláltáborokból. Ezek után a közös barátjuk megszervezte a találkozót, David pedig kocsiba ült, és két óra múlva a megbeszélt helyen volt a Central Parkban.

Cipi azonban nem jelent meg.

A férfi azzal magyarázta a történteket, hogy Helen szerint férjes asszony létére nem lett volna okos dolog találkoznia egykori szerelmével.

De David nem adta fel – a következő években egy közös barátjuk révén figyelemmel kísérte Helen életét, és 2016-ban –  immár hatszoros nagypapaként – újabb kísérletet tett, hogy találkozzon a nagy Ő-vel. 

David Wisnia két unokája kíséretében látogatta meg Helen Spitzert a manhattani otthonában. Az asszony kórházi ágyon feküdt, körülvéve könyvekkel. Férje 1996-os halála óta egyedül élt, betegségének évei alatt lassan elvesztette látását és hallását. Elsőre nem ismerte föl a szobájába belépő öregembert, de amikor David közelebb lépett, Helen szemébe élet költözött. „Mindannyian elképedtünk, amikor láttuk, hogy Helen szeme tágra nyílik, s visszatér belé az élet” – emlékezett vissza a találkozásra az akkor 37 éves Avi Wisnia, David egyik unokája.

Aztán elkezdtek ömleni belőlük a szavak, méghozzá választott nyelvükön, angolul. S hogy mi volt Helen első kérdése Davidhoz? „Elmondtad a történetünket a feleségednek?”, kérdezte, mire David bólintott, „igen, Cipi”.

Két órán át beszélgettek az életükről. Aztán David megkérdezte, hogy Cipinek volt-e abban szerepe, hogy ő megmenekült Auschwitzban a haláltól?

Erre az asszony felmutatta öt ujját. „Ötször mentettelek meg a gázkamrától” – válaszolta.

De David megtudott még egy fontos dolgot: Cipi betartotta az ígéretét. A háború után Varsóba ment, hogy találkozzon a szerelmével. Aki nem érkezett meg – csak hetvenkét év múlva.

A The New York Times cikke alapján