A turulnak mennie kellene a XII. kerületből

2020. Június 21. / 19:01


A turulnak mennie kellene a XII. kerületből

A volt nyilasház mellett álló budapesti, XII. kerületi turulszobor II. világháborús emlékműként kegyeletsértő, szimbolikája az elkövetett tömeggyilkosságok semmibe vételét jelenti, ezért azt mostani formájában el kellene távolítani – ezt a javaslatot tette egy történészek alkotta bizottság. A kutatók átnézték az emlékművön található névsort, és azt javasolják: a turul helyett egy új, közös emlékművet kell állítani a kerület háborús áldozatainak.


A XII. kerületi turulszobor körül az emlékmű 2005-ös felállítása  óta forrnak az indulatok. Volt már ellene bontási határozat és a bontás elleni tömegtüntetés, a szobor azonban most is áll a hegyvidéki polgármesteri hivatal közelében, azzal az épülettel szemben, ahol 1944-ben a nyilasház működött. Bár még előtte állíttatták, a szobor mellett korábban Pokorni Zoltán, a fideszes kerületi polgármester is kiállt, azzal érvelve, hogy ha a nemzetbiztonságnak elfogadható (az Alkotmányvédelmi Hivatalnak turul van a címerében) a szélsőjobbos szervezetek által is kedvelt szimbólum, akkor nekik is az.

Tavaly azonban váratlan fordulat történt: éppen a kerületi polgármester nagyapjáról, Pokorni Józsefről derült ki, hogy – bár ő is az emlékművön feltüntetett áldozatok között szerepel –legalább annyira a tettesek között lenne a helye. Mint azt több korabeli dokumentum bizonyítja, Pokorni József aktívan részt vett a nyilas tömeggyilkosságokban, személyesen végzett ki több ártatlan embert, a rettegett Kun páter mellett öldökölt a kerületi kórházépületekben és az Alma utcai zsidó szeretetházban. (Korábbi cikkünk a témában ide kattintva olvasható.)

A Pokorni vezette kerületi önkormányzat történész szakértőket kért fel, hogy nézzék át az emlékművön szereplő teljes áldozati névsort, és tegyenek javaslatot a turulszobor sorsára. A felkért szakértők – Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója és Ungváry Krisztián történész – az elmúlt hónapokban ezt elvégezték, most pedig nyilvánosságra hozták javaslatukat.

Szerintük „eleve kegyeletsértő a XII. kerületi nyilasok egykori objektumainak, a Németvölgyi úti Nyilasháznak és a vele szemben elhelyezett Hungarista Légió parancsnokságnak közvetlen közelében turulszobrot, illetve akármilyen második világháborús hősi emlékművet állítani” – írják. A Turul szimbolikája pedig „teljesen feje tetejére állítja az érintettek halálát: a magyar állam által meggyilkoltak a magyar államért hősi halált halt személyként jelennek meg".

A kerületi áldozatoknak azonban a történészbizottság szerint közös emlékművet kell állítani. Az önkormányzat csütörtökön tárgyalja azt a javaslatot, amely a turulszobrot első világháborús emlékművé minősítené át, vagyis új névvel megtartanák, miközben egy új második világháborús emlékművet is állíttatnának a Városmajorba. Ez nem mond ellen explicit módon a történészek javaslatának, akik ugyanakkor jelezték, hogy a turulszobrot ebben az esetben is megfontolandó lenne áthelyezni máshová.

Címlapkép: A Maros utcai kórházban elkövetett nyilas tömeggyilkosság áldozatainak exhumálása. A holttestek előtt a gyilkosok közül néhányan: Brunner Oszkár, Rédli József, Hortobágyi Sándor, Cigány Ferenc, Biltner Ferenc. (Fotó: Ék Sándor – Magyar Nemzeti Múzeum)

Forrás: Index.hu


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek