Zsidó fiatalok összefogása: temetőtakarítás Tatán

A Támár Magyarország és a Mózes ház önkéntesei közösen levágták a fojtogató borostyánt a tatai temető fáiról, feltakarítottak, összegereblyéztek a sírkertben, amely a magyar zsidó múlt, tehát a magyar múlt fontos tanúja. Közösség, fiatalság, bágyadt tavaszi napfény.

A Bét Orim közösség fiatal felnőtt – 18 és 35 év közötti – tagjai alakították meg a progresszív zsidó irányzat nemzetközi ifjúsági szervezete, a Támár magyar tagozatát nagyjából egy évvel ezelőtt, önálló szervezetként, amely azóta meg is erősödött és immár olyan tagjai is vannak, akik nem a Bét Orim felől érkeztek, nem a Bét Orimhoz kötődnek. 

A budapesti zsidó ifjúsági világban majdnem mindenki ismer majdnem mindenkit, nem meglepő, hogy a Támár kezdeményezéséhez, hogy a Mazsihisz illetékeseivel egyeztetve segítenek rendben tartani a nemrégiben viharkárt szenvedett tatai zsidó temetőt, csatlakozott a budapesti Mózes ház is. Végül tíz huszonéves, nyolc metszőolló és néhány palack víz társaságában indult el április 21. vasárnapján Tatára, hogy rögtön a helyi vasútállomáson Einhorn Lászlóba, a Komárom-Esztergom megyei zsidó közösség vezetőjébe botoljanak, aki elkísérte őket a temetőbe. Einhorn egyébként az első, reformkori magyarországi reformzsidó szervezet vezetője, Einhorn Ignác rokona, ez még szebbé tette a találkozást.

A metszőollók mellé gyorsan gereblyék is kerültek és talicskák, a vastagabb és erősebb borostyánhoz fűrész, a délután elejére minden előzetesen kitett zsák megtelt, szemlélődés közben Kerti Katalin mesélt, a város zsidó örökségét gondozó alapítvány elnöki, egykori városvezető, a temető két és fél évszázados történelméről. A kihagyhatatlan ziccert, Robert Downey Jr. dédapját bezsákolták, aztán rengeteg mást is meg lehetett tudni egy dunántúli, kisvárosi zsidó közösség évszázadairól és drámaian gyors eltűnéséről a holokausztban. Úgy, mintha sosem lettek volna. Közben tíz fiatalember, néhány órás összehangolt erőkifejtéssel rengeteget segített az ország egyik legtöbb múltat őrző zsidó temetőjét megóvni, vigyázni a halottak békéjét. Hogy legyen mód fejet hajtani apáink és anyáink emléke előtt.

Aztán ellátogattak a zsinagógába, megnézték az állandó kiállítást, a zsinagóga előtti emlékművet, egy nappal az ünnep előtt, amely egybefogja a zsidó nép minden nemzedékét: mindőnknek úgy kell tekinteni magunkra, mint akik maguk vonultak ki Egyiptomból. Azok, akik már nem élnek és azok is, akik meg sem születtek még, mind ott lesznek velünk. És ahogy a gödölyéről szóló dal tanítja, a Hád gádjá, végül minden visszatér a legelejére, a megváltáskor: újrakezdődik a történelem az ártatlan kecskegidával, amikor mind együtt leszünk újra. A Támár és a Mózes ház úgy tervezi, hogy mennek tovább, folytatják addig is.