Könyvajánló – Schatteles Tibor: A temesvári zsidóság. Történelmi távlatkép

Schatteles Tibor a Temesváron élő zsidó kisebbséget mutatja be könyvében, de a városban élő többnemzetiségű (román, német, magyar, zsidó, szerb) társadalom modern szocio-históriai alakulásának vizsgálatát is elvégzi.  Alaposan dokumentálja a zsidók releváns szerepét Temesvár fejlődésében a városi zsidóság őstörténetétől kezdve egészen a II. világháborút követő időszakig. Darvas Boróka ajánlója az Erdélyi Krónika oldalról.

Elsősorban zsidó nézőpontból közelít a témához, de általános történelmi perspektívákkal is gyakran találkozunk. A könyv emlékezés, leletmentés, dokumentálás és történetírás is egyben az utóbbi 300 évről. Schatteles Tibor nem történész, közgazdasággal és matematikával foglalkozott, mégis elbeszélő jellegű történetírásában felhasználja a történészek elérhető munkáit (hivatásosokét és amatőrökét egyaránt), minden forrásértékű dokumentumot (leveleket, útleírásokat, személyes emlékezéseket), még saját tapasztalataival is színesíti a város történetét. Talán éppen elbeszélő jellege miatt, néhol a források feltüntetése elmarad. Habár a szerző temesvári születésű magyar-zsidó, A temesvári zsidóság c. könyvét angolul írta meg, hogy a világban szanaszét szóródott emberek is megértsék. Nikowitz Oszkár fordította, a Múlt és Jövő Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2020-ban.

A könyv fejezetei korszakokat jelölnek. A szerző miután bevezet a könyv megírásának motivációiba és módszereibe, a második fejezetben Temesvár városának történelmével folytatja, amikor a zsidókról még igen keveset lehetett tudni. A zsidó közösség legelső nyomát a török kor idején, 1552-1716 körül lehet fellelni a forrásokban. A török hódítások idején kevés zsidó élt a városban, egy részük mind elmenekült északra, de akik ott maradtak, Temesváron és a körzetének nyugati felében lévő mezővárosokban hozhattak létre tartós közösségeket. Státuszuk ekkor még bizonytalan volt, folyamatos háborgatásnak voltak kitéve. A szerző a harmadik fejezetben a Habsburgok idején, 1716-tól 1782-ig terjedő periódusban vizsgálja Temesvár zsidó közösségét. Az osztrák uralom első évtizedeiben kényelmes sorsuk volt a zsidóknak, Mária Terézia uralkodása alatt azonban nem volt jó Temesváron sem, ugyanis őket tették felelőssé a birodalom kudarcaiért és katonai vereségeiért. Habár létszámuk csekély (200-300), gazdasági jelentőségük annál jelentősebb volt a város és a környék fejlődése szempontjából. A magyar királyság igazgatása alatt (1782-1849) békésebb idők vártak a zsidókra. Hasznossá kívánták tenni őket az állam számára, de nem adtak egyenlő jogokat nekik.

Az ötödik fejezet 1848-49-et és következményeit veszi górcső alá. A forradalom új korszak kezdetét jelentette a zsidók számára, a polgári egyenlőség elérésében reménykedtek, azonban a dolgok másként alakultak Magyarországon. Ha a polgári egyenlőség nem is volt lehetséges, az oktatás szárnyalt Temesváron: a hatóságok szorgalmazására zsidó iskolák létesültek. A hatodik fejezet 1867-től az első világháborúig terjedő időszakot öleli fel. Az Osztrák–Magyar Monarchia javulást hozott a temesvári zsidók státusára, eljött a jogi egyenlőség korszaka. A két világháború közötti időszak képezi a hetedik fejezetet, amire leginkább a gazdasági fejlődés jellemző, ugyanakkor ez a periódus az utolsó békés állapot a zsidóság történetében, ugyanis 1940 közepén már az első zsidótörvény korlátozta a zsidók életét. A nyolcadik fejezet az általános történelmi nézőpont mellett a temesvári zsidók életét korlátozó intézkedéseket mutatja be a fasiszta diktatúra és a második világháború alatt.

Habár több intézkedést hoztak a zsidók ellen, Temesváron és környékén nem volt tömeges deportálás, sőt, még a kötelező munkaszolgálatot is könnyebb volt elviselni, mint máshol.

A könyvből egyértelműen kiderül, hogy Romániában is tombolt az állami antiszemitizmus, amelynek következtében jogkorlátozó intézkedések sorát léptették életbe. Először a zsidók vagyonát próbálták megszerezni: megvonták a zsidóktól a hatósági engedélyeket, majd később kizárták őket a különböző foglalkozásokból. Ennél jelentősebb zsidóellenes lépés volt a falusi zsidó tulajdon kisajátítása. Később „románosító komisszárokat” küldtek zsidó tulajdonú vállalatokhoz, kizárták a zsidó tanárokat a nem zsidó iskolákból, majd a zsidó ügyvédeket is kizárták a jogi és törvényszéki kamarákból, ipari és kereskedelmi egységekből is elbocsátották a zsidó személyeket. A falusi ingatlanok elkobzása után kisajátították a városi ingatlanokat is. A könyv utolsó fejezete a második világháború utáni időket szemlézi. Temesvár zsidóságát nem pusztította el a holokauszt és a háború alatti veszteségei is minimálisak voltak. Azonban zsidó népessége jelentősen csökkent. 1941-ben összeírt 11 780 zsidó a város lakosságának 10-11%-át tette ki, majd 1956-ra a zsidók száma 7000 alá csökkent, miközben a város lakossága 140 ezerre nőtt. 1978-ban már csak 1799 zsidó maradt a városban.

(Címlapkép: a gyárvárosi zsinagóga Temesváron. Forrás: Fortepan)