Képek egy széttört világból – Eva Sandberg Siao rendkívüli élete és munkássága

​Eva Sandberg (1911–2001) egyedülálló életutat járt be: német zsidóként született, szovjet állampolgárságot vett fel, majd kínai fotográfusként vált ismertté. Története nemcsak a 20. század politikai viharainak lenyomata, hanem egy nő személyes küzdelmeinek és művészi elhivatottságának is tanúsága.​

Eva Carola Beatrix Sandberg 1911. november 8-án született Breslauban (ma Wrocław, Lengyelország) egy középosztálybeli zsidó orvoscsaládban. Gyermekkorát itt és a sziléziai fürdővárosban, Landeckben töltötte. Neurológus apja korán elhunyt, így Eva édesanyjával és tíz évvel idősebb bátyjával nőtt fel. Az infláció következtében a család elvesztette a vagyonát, ám édesanyjuk határozott és talpraesett asszonyként megélhetéssé alakította korábbi hobbiját, a fényképezést. Fürdővendégekről készített portréit árulta, a munkában a 12 éves Eva is részt vett. 17 évesen hagyta ott a középiskolát – egy antiszemita tanár zaklatása miatt – és mert fényképész szeretett volna lenni. 1928-ban egyéves fényképészeti tanfolyamot végzett a Letteverein intézményben, majd továbbképzésen vett részt Münchenben. 1929-ben Eva édesanyja elhunyt.

A náci hatalomra jutás után Eva előbb Svédországba költözött a bátyjához, aki 1925 óta volt a Királyi Opera karmestere. Itt vezetett Eva fotóstudiót közösen az orosz-zsidó fotográfussal, Anna Riwkinnel. Többek között színházi fényképeket készítettek.

Üzlettársa egyben cionista is volt – rajta keresztül Eva szocialistákkal és kommunistákkal ismerkedett meg, majd 1933-tól Hitler Németországából menekült emigránsokkal is. Egyre növekvő politikai érdeklődése a Szovjetunió felé fordult, majd 1934-ben sikerült odautaznia. Eva többek között találkozott Isaak Babel íróval, aki lehetővé tette számára, hogy meglátogasson egy íróknak fenntartott üdülőhelyet a Fekete-tenger partján. Ott ismerkedett meg Xiao Sannal (más néven: Emi Siao), egy nála 15 évvel idősebb kínai íróval és kommunistával. A két fiatal egymásba szeretett és 1934-ben összeházasodtak a Szovjetunióban.

Eva Sandberg és Xiao San (wikipédia)

Kezdetben Moszkvában éltek. Emi szabadúszó íróként, valamint a kínai nyelvreform bizottságban dolgozott, Eva pedig szabadúszó fotósként. Német emigránsokkal is találkozott, többek között Friedrich Wolf íróval és családjával, valamint Erich Weinerttel, és Johannes és Lilly Becherrel.

1939-ben, tizenkét évnyi moszkvai tartózkodás után, Xiao San a kínai kommunista párt yan’ani bázisára kapott megbízást. Abban az időben az országban a nacionalista Kuomintang és a Kommunista Párt közösen harcoltak a japán megszállók ellen. Eva egy ideig Stockholmban legidősebb fiukkal, Lionnal. Férje tanácsára szülésznői és gyermekápolói képzésen vett részt, hogy később hasznos lehessen Kínában.

Yan’an északnyugat-kínai városa a Kommunista Párt híres Hosszú Menetelésének végállomása, amely 1948-ig maradt a Párt katonai és politikai központja. A kis család más harcostársakkal együtt sziklába vájt barlangokban élt. Egy öszvér hozta a vizet, az élelmet és a ruházatot a Párt biztosította. Eva Siao kínaiul kezdett tanulni. 1941 decemberében megszületett második fia, Vitja.

A japánok elleni harc során újra kiéleződött a Kuomintang (a nacionalista párt) és a kommunisták közti konfliktus, és gyanakodva bántak a Kuomintang ellenőrzése alatt álló területeken élőkkel, különösen a külföldiekkel. Így amikor Eva a gyermekeivel el akarta hagyni Kínát, hogy a Szovjetunióba utazzon, letartóztatták és három hétre börtönbe csukták. 1944 elején eljutott Kazahsztánba, ahol egyedül, gyermekeivel, nehéz gazdasági körülmények között kellett boldogulnia a szovjet hátországban. A szükségben fényképezéssel keresett némi pénzt – iskolákban, óvodákban, kolhozokban és gyárakban dolgozott, ahol gyakran élelemmel fizették. Eva nagyon megbánta, hogy elvált Emitől – a házaspár öt éven át nem hallott egymásról.

1949 áprilisában, Peking felszabadítása után, Emi Moszkvába utazott. A házaspár újra találkozott, és úgy döntöttek, hogy többé nem válnak el egymástól. A család ezután visszatért Pekingbe. Eva a Xinhua hírügynökség fotóriportere lett.

A Xinhua News Agents fotósaként Eva Siao élete minden pillanatát hétköznapi emberek életének megörökítésével töltötte. (usa.chinadaily.com)

Eva Siao fényképezési stílusát letisztultság és részvét jellemezte. Képein igyekezett az emberek mindennapi életét hitelesen, de emelkedetten megmutatni. Bár kerülte a negatív ábrázolásokat, munkáit nem lehet propagandafotóként értelmezni – inkább humanista szemlélet vezette. Fekete-fehérben és mesterséges fény nélkül szeretett dolgozni. Célja nem a látványosság volt, hanem az, hogy fotóival segítse az embereket a fejlődésben.

Lhasa utcái (mutualart.com)

1950 októberében megszületett Eva legkisebb fia, Heping. Nem sokkal később, 1951 áprilisában, a család Prágába költözött mintegy két évre. 1953 nyarán tértek vissza Pekingbe. Innentől kezdve Eva Siao a kínai főváros mindennapi életét is megörökítette képen. Találkozott az egykori császárral, Pu Yival, akit filmezett és fényképezett is. Témái között szerepeltek kulturális emlékek – mint a Császári Palota, a Ming sírokhoz vezető kőszobros út, kézművesek, színészek és a pekingi opera énekesei.

A dalai láma portréja (mutualart.com)

A következő években számos megbízást vállalt, melyek eredményeit – gyakorlatilag a pekingi és a kelet-berlini kormányok megrendelésére – főként az NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaság) publikálták. Ezek közé tartozott két könyv is Tibetbe tett utazásokról, melyek szövegét az NDK-s író, Harald Hauser írta. 1958 és 1964 között Eva Siao az NDK televízió tudósítójaként is tevékenykedett, és több dokumentumfilmet készített.

Kínai propagandafotók Tibet "felszabadítása" után. (mutualart.com)

Az 1950-es évek végén azonban megváltozott a politikai helyzet Kínában. Az ország elszakadt a szocialista tábortól, és eltávolodott a Szovjetuniótól, amelynek Eva Siao 1935 óta állampolgára volt. 1964 nyarán hallotta először a „Kulturális forradalom” kifejezést, a Pekingi Opera „forradalmasításának” terve kapcsán. Tíz évre eltűntek a hagyományos karakterek, mint az Égi Király, a Majomkirály, a Mandarín, tündérek és hajadonok. A fotós már az 1950-es években is szívesen fényképezte ezeknek a szereplőknek az alakítóit. A régi szerepeket árulók, parasztok és a felszabadító hadsereg tagjai váltották fel.

Emi Siaót valószínűleg nem csak szovjet kapcsolatai miatt figyelték meg. Eva úgy sejtette, hogy más magas rangú pártkáderek irigyelték férjét Mao Ce-tunggal való gyermekkori barátsága miatt. Emi viszont úgy gondolta, külföldi felesége okozza a problémát, akin egyre több „polgári” vonást talált, amit bírálatra méltónak ítélt. Eva Siao ugyanakkor azt figyelte meg, hogy még az új Kína leglelkesebb külföldi támogatói is gyanakvás tárgyai lettek.

Mao Cetung és Xiao San

1964 szeptemberében Eva Siao visszaadta szovjet útlevelét, és kínai állampolgárságért folyamodott. Ezzel az új státusszal együtt le kellett mondania a keletnémet televíziónál végzett munkájáról. 1964 októberében megkapta a kínai állampolgárságot. Ez egyben egy 15 évig tartó üldöztetés kezdetét is jelentette.

Kezdetben nehezen talált új munkát. Egyfajta „sportfüggőség” segített neki átvészelni ezt az időszakot, mert mindig is szeretett úszni. Most minden nap kemény edzésprogramot teljesített: torna, hideg zuhany, 2000 méteres úszás – még fagypont alatti hőmérsékletben is. Azonban valószínűleg túlzásba vitte: légzőszervi panaszok jelentkeztek, szívproblémát diagnosztizáltak, és pihenést írtak elő számára.

A hivatalosan 1966-ban kezdődő Kulturális Forradalom körülményei között Eva Siao be kellett ismerje: „Egyszerűen nem találtam a helyem többé.”

Rivális politikai csoportok küzdöttek Mao tanításainak „helyes értelmezéséért”. Az országos zavargások, az emberek megalázása és bántalmazása sok esetben halállal végződött.

1967. június 23-án Eva Siaót letartóztatták, és majdnem egy időben Emi Siaót is. Eva a következő hét évet egy katonai börtön magánzárkájában töltötte. Tilos volt beszélnie, énekelnie, sírnia. A csengő hangjára fel kellett állnia vagy lefeküdnie. Panaszai és ártatlanságára való hivatkozásai hasztalanok voltak. Az első két évben különösen sok megaláztatás és bántalmazás érte az őrök részéről. Később megengedték neki, hogy tanulmányozza a marxizmus és Mao klasszikusait, és elfogadható orvosi ellátásban is részesült.

Hét év, három hónap magánzárka után kiengedték a börtönből, később a férjét is. A fogvatartás ideje alatt nem kaptak hírt egymásról. Három fiuk végig kiállt a szüleik mellett; a legidősebb, Lion, maga is börtönbe került egy évre, majd négy évre „káderiskolába” küldték. A hivatalos rehabilitáció 1979 augusztusában történt meg. Emi kártérítést kapott és visszamenőleges fizetésben részesült, írásait és verseit újra kiadták. Eva Siao tagja lett a Kínai Népi Politikai Konzultatív Konferenciának, a sajtócsoport tagjaként hátrányos helyzetűek érdekében is fellépett.

Emi halála után Eva Siao elmélyült a Tai Chi, a Qi Gong és a kínai filozófia tanulmányozásában. Kapcsolatba lépett ismét a keletnémet televízióval, és több utazáson is részt vett – többek között elutazott első önálló kiállítására Stockholmba 1986-ban. További útjai során megfordult Svájcban, Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is. A berlini fal leomlását Németországban élte meg, de továbbra is hitt Kína saját, szocialista útjában. 2001-ben hunyt el Pekingben, 90 éves korában. Mindketten a pekingi Babaoshan forradalmi temetőben nyugszanak. 

A „Mein Traum – Meine Liebe – Meine Hoffnung” című dokumentumfilmben maga Eva Siao meséli el rendkívüli életútját, személyes hangon és archív felvételek segítségével. A film érzékenyen mutatja be, hogyan élte meg a háborút, a forradalmat és a magányt egy idegen országban, miközben sosem mondott le a fotográfia iránti szenvedélyéről. 

források: FemBio, wikipedia

Zucker-Kertész Lilla