Hiány, szegénység, remény: Rabbitaxi Olaszliszkán

2020. Január 17. / 11:57


Hiány, szegénység, remény: Rabbitaxi Olaszliszkán

A holokauszt földjén jártunk, amely ma a mélyszegénység földje. Elmentünk, rabbik és rabbitanulók, Olaszliszkára az Adománytaxival. Címlapképünkön az olaszliszkai holokauszt emlékfal látható.


Vasárnap kora délután a sokak által szentként tisztelt olaszliszkai Friedmann Cvi Hersele zarándokhellyé vált sírjánál elmélkedhettem arról,miként vált ez a gyönyörű és megáldott vidék,  ami a hazai haszidizmus fellegvára volt az ország  zsidómentes, legszegényebb részévé.

Aznap reggel hat órától töltöttük fel az Adománytaxi, egy civil zsidó kezdeményezés segélyező projektjét amely a Mózes Házból indult el, és jelen pillanatban már több mint hat tucat helyre vitt és visz adományokat, a ruhától a lepedőig, a ciptőtől az élelelemig. 

Az ötletgazda és főkoordinátor Horn Tamás és kisebb önkéntesekből álló csapatának útját január 12-i missziós utját azt tette  különlegessé, hogy mi, rabbik és rabbiképzősök is becsatlakoztunk. 

Bár Olaszliszka több mint 200 km-re van a fővárostól és attól a VIII. kerületi raktártól, ahol aznap reggel pakoltunk, a rettentő köd ellenére 11-kor Olaszliszkán már bőven folyta az osztás. 

A ruhák darabját amelyeket az „Adománytaxi” több helyről összegyüjtött,  a családok, személyek egységesen 50 Ft-ért vihették el. Az összegyüjött pénzt a nap végeztével a közösség visszakapta és saját belátása és igényei szerint önmaga megsegítésére fordíthatja, például a nyári tábor megszervezésére,  távolsági buszbérletekre fordíthatja.

Az aznapi osztás, mint kiderült, a legsikeresebb osztás volt, hiszen a benne résztveveő több mint 100 ember több mint 80 ezer forinttal adományozta meg saját magát és több zacskó ruhával is gazdagabb lett. Az osztásból megmaradt ruhát az egyik környező településen hasonlóan osztották el.

A település cigány közösségének vezetőjénél és szószólójánál még leültünk  egy kávéra, egy kis beszélgetésre arról, hogy hogyan él ma, ott az ottani cigányság, akik végül is a megsegélyezett közösség kilencvenkilenc százalékát jelentették aznap. 

A mindennapi és hagyományos  életüknek az elmúlt 10-15 évben  beállt változásairól szóló beszálmolója volt a legérdekesebb, legmeglepőbb, a hagyományok halványulása, eltűnése. Vendéglátónk több olyan nyári tábort vezet, ahol a kosárfonástól a gombászásig próbálja ennek ellenére fenntartani, továbbadni a előző évszázadokban felgyülemlett tudást.  Az ottalvós, akár tíz napig is az erdőben táborozó nyári alkalmakról azonmban már le kellett mondani, mert a visszatelepített farkasok miatt, amelyek állománya a gazdag erdők miatt gyorsan gyarapszik és már a hetven felett jár, az erdőben maradni immár nem veszélytelen…

A házigazdánk, aki mintás és példaértékű családapa, kedves leányai és a falról ránk letekintő fiai fényképei gyűrűjében  látott vendégül minket, már a nyári, közös bográcsozást is el kezdtük tervezgetni.

A rengeteg erő, remény, kölcsönös kedvesség négy-öt órája után, mosolyogva távoztunk alkonyattájt.  

A közösségünk sírjává vált környékéről való távozás után, hazafelé   már nem hagyott nyugodni egy félmondat. A vendéglátónk elmesélte, hogy a temetőlátogatást is elő akarta készíteni,  meg akarta szervezni nekünk, a vendégeinek, azonban a gondnok elhajtotta, szóra sem méltatta. Rosszat sejtve, naivan rákérdeztem, hogy miért. A legszomorúbb választ kaptam, amit hetvenöt évvel a holokauszt egyik epicentrumában kaphattam: „Nézz rám”. 

Fináli Gábor

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek