75 éves Fenyő Miki, a rock és a roll magyar császára

2022. Március 12. / 20:14


75 éves Fenyő Miki, a rock és a roll magyar császára

Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel: a rock and roll bulik nagymestere, a Hungária alapító frontembere, a magyar könnyűzene és slágertörténet nagy klasszikusa 75 éves lett: az amerikai ’50-es évek zenéje volt, amit hazahozott nekünk és a mienké tett: ő Elvis Made in Hungária, made in Újlipótváros.

Angyalföldön, a Pannónia utcai Általános Iskolában egy 9 éves ifjú drámai körülmények között megszakította tanulmányait 1956 utolsó hónapjaiban, amikor még nyitva voltak a határok. A kis Fenyő Miki egy volt a mintegy 200 ezer magyar – közöttük sok-sok ezer magyar zsidó – közül, akik a forradalom leverése után elhagyták az országot.

Fenyő New Yorkban végezte el az általános iskolát és itt találkozott az ’50-es évek végén a hódító rock and rollal, és ha valaki azt állítaná Önöknek, hogy nincsen olyan szerelem, amely egy életre szól, szegezzék csak neki az illetőnek Fenyő példáját. A kisgyermekkorban megismert zene mellett hűségesen kitartott egy életen át, noha Amerikának búcsút mondott néhány év múlva. A hosszúra nyúlt tanulmányi kirándulás után visszatért az Úr 13. kerületébe, Pestre, ahová tartozik és ahol el kellett végeznie a dolgát a következő bő félszáz évben.

A Szent István-parkban indult el rövid pályáján a Syconor zenekar, ezt követte 1967-ben a Hungária, amely öröknek bizonyult. A zene miatt nem ért rá iskolába járni, de azért végül, apróbb nehézségeket leküzdve leérettségizett.

A rákövetkező, 1968-as évben, a csodák évében megnyerik a Ki mit tud-ot többek között a Csavard fel a szőnyeget-tel, ez a felvétel úgy másfél millió letöltésnél jár.

A klasszikus Hungária ettől a pillanattól fogva, az alakulása utáni évben már a magyar rocktörténet önálló fejezete volt, a játékos, szelíd, de valódi agyeldobó tombolás zenekara: nem politizáltak, csak azt üzente a szöveg és a ritmus, hogy szabad együtt jól érezni magunkat egy konformista, aránylag mérsékelten brutális rendőrállamban: nem törődünk vele, nem szólnak ma bele, csavard fel a szőnyeget.

A klasszikus után, igen, a klasszikus után az új Hungária jött kedvcsinálónak a ’80-as évtizedhez, nem telt még egy év sem ezúttal, amikor Pesten kitört a limbóláz. Buli volt újra, amerikai party volt, made in Hungária.

Az évtized közepe és vége búcsúzással telt: megalakult Szikora Robi vezetésével az R-Go és másfelől a Dolly Roll. Kis kihagyás után pedig megkezdődik a szólókarrier és a nosztalgiaparty, amely azóta sem tud véget érni.

Fenyő Miklós tolja tovább, mert a rock and roll nem ér véget soha: Alszik már a város, a lámpák égnek, csend van az utcán lenn. A fékcsikorgás megszűnt a villamos se csenget s az éj furcsa hangokat rejt. És szól a rock és a roll az utcáról.

Mozgalmas és gazdag pályája során a Hungária együttessel és szólóban több mint 30 lemeze jelent meg, köztük többszörös platina- és aranylemezek, gyémántlemezt is átvehetett a zenéjével eladott, több mint 5 millió hanghordozóért.

1990-ben kapta meg a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat, 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat, 1996-ban Huszka Jenő-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, és szűkebb pátriája, a XIII. kerület díszpolgára lett. 2006-ban kapta meg az Artisjus Életmű-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest-díjat, 2017-ben a Fonogram Életműdíjat.

Közösségünk szeretettel köszönti Újlipótváros nagy fiát, a buli és csókkirályt, aki éppen ma lett 75 éves.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megrongáltak húsz zsidó síremléket a rimaszécsi temetőben
Zsidó világ
„A végzet mindig úton van feléd"
2025. Augusztus 28. / 09:56

„A végzet mindig úton van feléd"