A bár- és bát micvák története

A bár micva és a bát micva, vagyis a fiúk és lányok felnőtté avatása, ma a zsidó közösségi élet egyik legismertebb eseménye, mégis viszonylag új keletű hagyomány. Története jól mutatja, miként alakultak a zsidó rítusok az idők során, hogyan reagáltak a különféle társadalmi és vallási változásokra.

A bár micva az ókortól a középkorig

A Talmud már használja a kifejezést a fiú nagykorúvá válásának megjelölésére, ám az ehhez kapcsolódó rítus ekkor még rendkívül egyszerű volt: az apa áldást mondott, hálát adva az Örökkévalónak, amiért megszűnt a felelőssége fia micvákhoz való viszonyulásáért. A hangsúly nem a rituális kötelezettségek hirtelen megnövekedésén, hanem az erkölcsi és értelmi érettségen volt.

A talmudi korban a gyermekek számos közösségi micvában részt vehettek: felhívhatták őket a Tórához (alija), vagy tefillint viselhettek, amint képesek voltak az előírásokat megérteni és azokat helyesen teljesíteni.

A középkor azonban fordulatot hozott. Amikor a kiskorúak részvétele ezekben a rítusokban korlátozottabbá vált, felértékelődött az első nyilvános micvavégzés ünneplése. A 14. századtól már találunk forrásokat arról, hogy a fiút 13. születésnapja körül vagy azt követően szombaton első alkalommal hívták fel a Tórához. A 17. századra a bár micvához kapcsolódott a szeudát micva, az ünnepi lakoma is, amelyen a fiatal fiú gyakran talmudi témájú beszédet mondott. Ez a tanítás ma többnyire a reggeli istentisztelet részeként hangzik el.

Reformtörekvések megjelenése

A 19. századi európai reformmozgalmak számára a bár micva rituális jellege sokszor problémásnak tűnt. Alternatívaként jelent meg a – keresztény minták által is inspirált – konfirmáció, amely nem a rítusokra, hanem a zsidó hitelvek és ismeretek elsajátítására helyezte a hangsúlyt.

A konfirmációt eredetileg fiúknak szánták, ám hamarosan lányok is részt vettek benne. Az Egyesült Államokban Rabbi Isaac Mayer Wise vezette be 1846-ban, Albany városában. A szertartás gyorsan a zsinagógák falai közé került, és természetes otthonra talált sávuot ünnepén, amely a Tóraadás ünnepe. Az időzítés – az iskolai év vége – és a tartalmi kapcsolat is ideálissá tette az ünnepet.

A konfirmáció hívei hangsúlyozták annak koedukált jellegét, későbbi – 16–17 éves – időpontját, valamint azt, hogy célja a zsidó tanulmányok elmélyítése és meghosszabbítása volt. Bár a 20. század elején a bár micva népszerűsége a liberális közösségekben csökkent, az utóbbi évtizedekben újra megerősödött, miközben a bát micva is egyre szélesebb körben elterjedt.

A bát micva fejlődése

Sokan a modern bát micva kezdetét Judith Kaplan 1922-es ünnepségéhez kötik, amelyet apja, Mordecai Kaplan rabbi, a rekonstrukcionista irányzat alapítója vezetett. Ugyanakkor már korábbról is vannak feljegyzések lányok zsinagógai nagykorúsági ünnepeiről Olaszországból, Franciaországból és Lengyelországból.

Judith Kaplan bát micvája még visszafogott volt a mai gyakorlathoz képest: áldást mondott a Tórára, majd héberül olvasott egy szakaszt egy nyomtatott Bibliából. Újdonsága mégis abban állt, hogy egy lány rituális szerepvállalását és felnőtté válását helyezte a középpontba.

A kezdeti bát micvák gyakran péntek esti istentiszteleten zajlottak, ahol a lány a következő reggeli háftárát énekelte. Ma a reform irányzatokban a bár és bát micva szertartásai szinte teljesen azonosak.

Az ortodox közösségekben a bát micva lassabban nyert rituális formát. Sokáig inkább családi ünneplés, kisebb lakoma jelezte a lány nagykorúvá válását. Az utóbbi években azonban – különösen a modern ortodox körökben – a lányok egyre gyakrabban tartanak tanítást a Tóráról vagy a női vallási szerepekről, akár az istentiszteletet követően.

A női imacsoportok szintén fontos szerepet játszottak ebben a folyamatban. 

Felnőtt bár és bát micva

Már az 1950-es évektől megjelent az igény azok részéről, akik gyermekkorukban nem ünnepelhették meg a bár micvájukat, hogy felnőttként pótolják ezt a hiányt. 1971-ben tartották az első „késleltetett” bár micvát, majd a nemek közötti egyenlőség erősödésével nők is bekapcsolódtak a felnőtt bát micva gyakorlatába.

Ezek a szertartások – egyénileg vagy csoportosan – tanulási időszakot követően zajlanak, és a zsidó identitás tudatos, ünnepélyes megerősítését szolgálják. A zsinagógák egyre szervezettebb tanulmányi programokat hoztak létre, amelyek nemcsak nőknek és férfiaknak, hanem betérőknek is lehetőséget adnak arra, hogy elmélyüljenek a zsidó történelemben, szövegekben, liturgiában, és megtanulják héberül olvasni a Tórát és a háftárát.

Címlap: Konfirmációs osztály a San Franciscó-i Temple Beth Israel templomban, 1920 körül. (Magnes Zsidó Művészeti Gyűjtemény, Kaliforniai Egyetem, Berkeley)

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla