Vasárnap időközi elöljárósági és elnökválasztást tartott a BZSH Dohány utcai Templomkörzet. Már a reggeli davenra is a korábbiaknál nagyobb számban jelentek meg a kile tagjai és nagyon jó hangulatban, sok beszélgetéssel folyt a délelőtti, kétfordulós szavazás.
A választásra jogosultak több mint fele megjelent és elsöprő támogatással kiálltak az az új jelöltek mellett: elöljáróvá választották Dr. Németh Tamást, Dr. Rusz Zoltánt és Paszternák Tamást.
Ezt követően összeült az újonnan beválasztott tagokkal kiegészült Elöljáróság és megválasztották a körzet elnökét: 10 igen szavazattal, 1 nem ellenében Dr. Németh Tamás látja el az elnöki feladatokat a következő választásig.
Mazel Tov az új elnöknek és a Közösségnek egyaránt! Épüljünk, fejlődjünk együtt a továbbiakban: ez az igazi „Team mit tud”.
