Talmudi történet a szukoti csokorról

A sátor mellett a péntek este 6 óra 10 perckor beköszöntő Szukot ünnepének legfőbb tartozéka az úgynevezett ünnepi csokor – a négy termés. Ilyenkor ugyanis négyféle, jellegzetesen izraeli termésből készítünk ünnepi csokrot.

Szukot ünnepe idén szeptember 29-én (péntek) este köszönt be, melynek az utolsó két napján Smini Áceretet, és a Tóraadást ünnepeljük majd október 7-én és 8-án.

 ▪ Etrog – kellemes illata és haszna is van: a gyümölcsökért adunk hálát vele az Örökkévalónak az őszi betakarítás alkalmából;

 ▪ Luláv – hasznos növény, hiszen rajta terem a datolya. Illata azonban nincs: a fákért fejezzük vele köszönetünket;

 ▪ Hadasz – az illatos bokorból szedett kis ággal a dísznövényekért adunk hálát (kellemes illatán túl konkrét haszonnal nem szolgál);

 ▪ Aravá – a szomorúfűznek sem illata, sem azonnal észlelhető haszna nincs. Mégis, a vadon termőkért is köszönettel tartozunk a Mindenhatónak, hiszen a Szentírásban olvassuk: “mind alkossanak egyetlen csokrot”.

Bár az emberek is így tennének — tanítja a Talmud.

Az egyiknek tudása van és segíteni is képes, a másik segít, holott nincs tudása, a harmadik tudással bír, de azt nem adja át társainak, s végül van olyan, akinek nincs tudása és segíteni sem tud. Mégis, alkossanak egyazon csokrot.

Az ókor végén, a Talmud korában élt egy híres rabbi, aki az ünnepi csokorból mindig, szándékosan kifelejtette a szomorúfűz ágát. Úgy vélte, nincs rá szükség, miért adjunk hát érte hálát a Mindenhatónak?

Egyszer aztán, hosszú vándorútján, eltévedt a sivatagban. Kétségbeesetten bolyongott a végeláthatatlan, kietlen pusztában, ivóvize már elfogyott, ereje elhagyta, már-már a szomjhalál környékezte, amikor a messzi távolban, a dombtetőn meglátott egy zöldellő fűzfacserjét.

Ez a növény mindig vízmosás mellett terem — gondolta magában. Összeszedte utolsó erejét, és elvánszorgott a fűzfáig, ahol valóban egy apró forrás tört elő a kövek közül. Ettől kezdve a rabbi mindig megbecsülte a „haszontalan” fűzfavesszőt, hiszen az mentette meg az életét.

A történet és főként az a vallási gyakorlat, hogy a vadon termőkért is hálát adunk, jól jelzi, hogy őseink, ha nem is tudták, de megérezték a környezetvédelem jelentőségét, ami napjainkban egyre fontosabb lesz mindannyiunk számára.

A bzsh.hu írása alapján