Megéri gyűjteni: visszaváltott palackokkal jótékonykodik az újbudai Bét Sálom

2024. Augusztus 19. / 10:08


Megéri gyűjteni: visszaváltott palackokkal jótékonykodik az újbudai Bét Sálom

– Az adományozás legmagasabb szintje az, ha nem tudod, kihez jut el az adományod, és a támogatott sem tudja, hogy kitől kapja – fogalmazott az újbudai Bét Sálom rabbija, Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója a visszaváltott betétdíjas fém- és műanyag palackokból befolyt összeg kapcsán. A zsinagógában három hét alatt összegyűlt 238 darab italcsomagolás visszaváltásából 11 900 forint jött össze egy rászoruló család számára. Sok kicsi sokra megy!

A Bét Sálom zsinagógában ban egy hónapja indított jótékonysági kezdeményezésről szóló cikkünkben azt írtuk: „a Bét Sálom vezetősége vállalja, hogy a zsinagógába behozott, betétdíjas műanyag palackokat vagy fémdobozokat havonta egyszer visszavisszük és az érte kapott vásárlási utalványt egy rászoruló családnak adjuk oda". 

pet2.jpg

Az első havi gyűjtésnek már meg is van a mérlege, hiszen – mint azt Radnóti Zoltán főrabbi a Facebook-oldalán megírta – a tegnap visszaváltott 238 italcsomagolásból 11 900 forint gyűlt össze. Mint azt a főrabbi hozzátette: „az adományozás legmagasabb szintje az, ha nem tudod, kihez jut el az adományod, és a támogatott sem tudja, hogy kitől kapja". 

455162324_10161612116459640_8827869400565759902_n.jpgRadnóti főrabbi egy önkéntessel, Wagner Hubával

A főrabbi megköszönte a jótékonysági akcióban részt vevők segítségét, egyúttal hangsúlyozta, hogy a gyűjtés természetesen folytatódik, az összegyűlt műanyag- és fémpalackokat havonta 1-2 alkalommal önténtesek segítségével beváltják.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael védelmében
Donald Trump: Engedjék el a túszokat most!