„És szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában...”

– Aki elesik, de képes lábra állni és újrakezdeni az útját, az számíthat arra, hogy az élete a pusztaság után az „ígéret földjén” folytatódik – tanítja írásában Szerdócz Ervin rabbi az aktuális hetiszakasz kapcsán. 

Mózes negyedik (Bamidbar) könyve a zsidó nép pusztai vándorlásának története. Elvonatkoztatva a könyv tartalmától, a negyvenévi vándorlás az ember „aktív” negyven éveként is értelmezhető, a munkavállalás kezdetétől a nyugdíjba vonulásig, az ez idő alatt előforduló kihívásokkal, konfrontációkkal, lelkiválságokkal, csalódásokkal. 

Az ember aktív éveit két vágy, az egyre gyarapodó anyagi, illetve az elismertség és köztisztelet elérésének vágya határozza meg. Igen ám, de amint a pusztában magányosan bolyongó ember, úgy a cselekvő, az élete vágyainak és kihívásainak „pusztájában” gyötrődő ember is kizárólag saját erejére támaszkodhat, nem várhatja mások segítségét. Hiába hajtja becsvágya, hiába tanul, dolgozik, küszködik éjjel és nappal, mégis bizonytalanságban él, hasonlóan a pusztai vándorhoz: soha sem lehet biztos benne, hogy  mi vár még rá és mennyire lesz képes álmait megvalósítani, mekkora út van mögötte és mi lesz az út végén.

Shalom Rokeach rabbit (1779-1855)  a galiciai Belz város rabbijává nevezték ki 1817-ben, majd a rá jellemző energiával és optimizmussal négy szintes, több ezer férőhelyes zsinagóga építésébe fogott, amit 1843-ban avattak fel. Saját maga is részt vett a munkában: téglát hordott, maltert kevert. 

Történt egyszer, hogy meglátogatta a testvére, Leibus Rokeach, aki – látva öccsét munka közben – azt mondta:
– Nem gondolod, testvérem, hogy rád is vonatkozik a mondás: „mihelyst valaki közéleti szerepet kap, tilos olyan munkát végeznie, ami nem illik rangjához?

Ekkor rabbi Shalom mesélni kezdett:
– Még Szkuhl városban éltem, amikor látomásban megtudtam, hogy aki a pészach és sviesz (sávuót) közötti 49 éjszakán nem alszik, hanem Tórát tanul, annak megjelenik Elijáchu próféta. Két barátommal magunkra vettük a kihívást, ám egyikük 33, a másik 44 nap után feladta. Amikor eljött a 48. éjszaka, óriási vihar tört ki. Betörtek a tanház ablakai, a gyertyák kialudtak. Reszkettem félelmemben, minden erőmet összeszedve a frigyládához mentem és Istenhez fohászkodtam. Ekkor megszűnt a vihar, s megjelent egy öreg ember, akiről sejtettem, hogy Elijáchu próféta. Leült mellém és együtt tanultuk a Szentély építésével kapcsolatos viselkedés egyik szabályát. Ebből láthatod, bátyám, hogy én csak azt teszem, amit rabbi Tarfon tanított: „A nap rövid és a munka sok, a munkások lusták. A bér jelentős és a gazda sürget. A munkát nem neked kell befejezni, de nem is vonhatod ki magad alóla!” (Misna Avot 2/25-16)

Még valami: csak az számíthat arra, hogy az élete a pusztaság után az „ígéret földjén” folytatódik, aki elesik, de képes lábra állni és újrakezdeni az útját, aki képes szakítani a helytelennel, sikertelennel és hiábavalóval.