Binjomin rabbi: Nem a káröröm vezet a szabadsághoz, hanem a nevetés

Sokszor úgy gondolunk a tíz csapásra, mint egy, a gyerekek számára különlegesen alkalmas történetre, amiből a Tóra legfontosabb alapelveit érthetik meg. De biztos, hogy a gyerekek számára a legjobb nevelés ez a fajta káröröm – „gúnyolódás” – azoknak a bukásán, akik minket elnyomtak? Ezt a kérdést teszi fel Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin e heti számában.

Sokszor úgy gondolunk a tíz csapásra, mint egy gyerekek számára különlegesen alkalmas történetre, amiből a Tóra legfontosabb alapelveit érthetik meg. Talán észre sem vesszük, hogy ez a gondolat jóval több, mint puszta megérzés – egyenesen a Tóra szavaiból tanulhatjuk, hogy így van:

„Gyere a Fáraóhoz, mert én tettem a szívét és szolgái szívét nehézzé, azért, hogy közéjük helyezzem ezeket a jeleimet. 

És hogy elmeséld fiaidnak és fiaid fiainak a fülébe, hogy hogyan gúnyolódtam [hitálálti] Egyiptommal.” (Mózes 2., 10:1-2) 

Ha azonban alaposabban belegondolunk, feltehetjük a kérdést: vajon valóban azért kellett az egyiptomiaknak ennyi csapást elszenvedniük, hogy a kivonulás történetét széder este a gyerekeinknek elmesélhessük?

Biztos, hogy a gyerekek számára a legjobb nevelés ez a fajta káröröm – „gúnyolódás” – azoknak a bukásán, akik minket elnyomtak? 

Hónapról hónapra tanuljuk az egyes időszakok jellegeit a Széfer Jecirá (5:12) alapján. Míg az egyiptomi kivonulásról megemlékező peszách hónapjának, niszánnak a jellege a beszéd, addig az azt közvetlenül megelőző ádár jellege éppen a nevetés: 

„Amikortól elkezdődik az Ádár hónap, sokasítjuk az örömet.” (Táánit 29a) 

Az érthető, hogy miért a niszán a beszéd hónapja. Hiszen pontosan ez a hónap, az ünnep nagy micvája: „És beszéld el fiaidnak azon a napon, mondván: ezért cselekedte velem ezt az Örökkévaló, amikor kijöttem Egyiptomból” (Mózes 2., 13:8) 

Azonban mi ádár hónap nevetésének szerepe? Vajon ez is segíti a felkészülést az ünnepre?

A Fáraó rémuralma a zsidók – és bizonyos magyarázatok szerint az egyiptomiak (ld. Rási, 1:22) – felett minden volt, csak nem humoros. 

Nem véletlen tehát, hogy mindenekelőtt nevetni kellett megtanulnia az elnyomás alól kiszabaduló zsidó népnek. 

A tíz csapásban rejlő gúnynak akkor van igazi értéke, ha nem puszta kárörömről van szó. A zsidók minden csapásban pontosan fel tudták fedezni, hogy azok hogyan feleltek meg az egyiptomiak ellenük elkövetett bűneinek.

A nevetés, a beszéd és a szabadság összekapcsolása által fontos leckét tanulunk meg, ami évezredeken és kultúrákon keresztül elkíséri népünket. Ugyanis nem a Fáraó volt az utolsó erőszakos vezető, akivel szembekerültünk...

Binjomin rabbi gondolatmenetét az Orti magazinban olvashatják el teljes terjedelmében.