Balla Zsolt lesz száz év óta az első tábori rabbi a német hadseregben

2021. Június 16. / 10:24


Balla Zsolt lesz száz év óta az első tábori rabbi a német hadseregben

A Magyarországon született, de hosszú ideje Németországban élő Balla Zsolt lipcsei rabbit nevezték ki száz év óta az első tábori rabbinak a német hadseregben (Bundeswehr) – jelentette a Jewish Telegraphic Agency (JTA) című hírportál.

Utoljára az első világháború alatt volt a német hadseregben tábori rabbi, a náci korszakban teljesen megszűnt a tisztség, a holokauszt pedig rendkívül megtizedelte a zsidóságot az országban, a közösség létszáma a szovjet blokk összeomlását követő bevándorlás nyomán indult ismét növekedésnek.

Száz év után először idén választottak ismét tábori rabbit, s a posztra az ortodox zsidóságot képviselő Németországi Zsidók Központi Tanácsa a 42 éves férfit javasolta.

Balla Zsolt hangsúlyozta, ez a lépés fontos, és világos jele annak, hogy a zsidóknak „van jövőjük Németországban”. Bár hozzátette, megérti, ha egyesek értetlenül fogadják, hogy tisztséget vállal annál az intézménynél, amely lehetővé tette a holokausztot.

A férfi, aki közel két évtizeddel ezelőtt költözött el Budapestről, Berlinben tanult rabbinak, 1938 óta ő az első Németországban végzett és kinevezett ortodox rabbi. Ballát június 21-én avatják tábori rabbivá a lipcsei zsinagógában. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
2021. Augusztus 18. / 12:37

Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes

Zsidó világ
A hét műtárgya: a sófár hangja
2021. Augusztus 13. / 13:27

A hét műtárgya: a sófár hangja

Kommentek