Mert véget ért – és újra elkezdődött – a Talmud-tanulás hét éves ciklusa, a „Daf Yomi”, mert a Talmud tanítása végigkísérhet minket az életen, összekötheti Japántól Budapesten át Chiléig minden nap a résztvevőket és összeköt minket a nagyszüleinkkel épp úgy, mint a dédunokáinkkal.
Január első napján dugig megtelt ortodox zsidókkal a Met Life Stadion New Jerseyben. A 90 ezres befogadóképességű helyen azt ünnepelték, hogy újabb hét és fél év telt el és újra elölről kezdtük a Babiloni Talmud tanulását, minden nap egy lapot, „dáfot” héberül. A Dáf Jomi ezt jelenti: napi Talmud-lap. Ha ebben a tempóban ballagunk előre, hét év alatt be tudjuk fejezni a szöveget.
Azok a tízezrek, vagy százezrek, akik az előző Talmud-tanulási körben részt vettek, most be is fejezték, a szijum, a Talmud részeinek befejezése pedig ünnepléssel jár. A ciklus már újra is kezdődött.
A javaslat Meir Shapira rabbi (a szintén a nagy Sapira családból származó magyar író, Spiró György távoli rokona) felvetése volt közel száz éve, 1923-ban, azóta páratlanul népszerű. A jesiva, amelyet a rabbi alapított a lengyelországi zsidóságnak az 1920-as években, amelyet 1930-ban adtak át, természetesen kiürült a holokausztot követően, mára, a Daf Yomi azonban él. Tragikus figyelmeztetés ez, hogy nem a kőépületek jelentik a zsidó hagyomány igazi erődítményeit, hanem az ötletek, a szellem, a világot és a nemzedékeket átfogó közös tanulás, a Talmud.