Betekintés a női zsidó imakönyvek világába 2. rész

Milyen társadalmi változások hatottak a XIX. században megjelenő magyar nyelvű női imakönyvekre? Az előző cikkhez képest lépjünk vissza egy kicsit az időben. Most egy olyan női imakönyvet szeretnék röviden bemutatni, amely egyediségével tényleges újszerűséget hoz, kora ellenére – vagy éppen az által.

Egy 300 éves női imakönyv bemutatása

Fontos jellemzője a zsidó imakönyveknek, hogy habár a bennük szereplő imák más és más jelleggel, rendeltetéssel bírnak, illetve keletkezési idejük és helyük is jelentősen eltér egymástól, mégis a zsidóság változatlanul őrizte meg őket eredeti nyelvükön, s a különböző reformok ellenére tulajdonképpen egyformán imádkozik a föld valamennyi zsidója.

A magyar zsidóság is, más nemzethez hasonlóan megbecsülésének kifejezéseképpen bőrbe kötötte, díszítette az imakönyveket, iniciálékkal látta el, vagy éppen illusztrációkkal.

Az egyik ilyen díszes, apró imakönyvecskéről szól Fürst Aladár 1921-es cikke.

A kis zsebkönyvalakú imakönyvről így ír: „ízléses, préselt rajzokkal díszített, eredeti bőrkötésben, melynek 38 pergamentlapja végig egy kéz írása, sőt úgy látszik, rajzolása is.” A kis imakönyv címlapja az 1721-es évet jelöli, tehát egy majdnem 300 éves könyvről van szó. Tartalmát a címlapon a következőképpen jelöli: Asztali áldás; Étkezési áldások; Lefekvés előtti ima, Ómer-olvasás, mindezek képekkel illusztrálva és kiegészítve. Az összeállítás tartalma csak első ránézésre tűnik különösnek – fejti ki Fürst – hiszen valamilyen célzattal lett összeállítva: az ebéd előtti és utáni kézmosás jelentőségére utal az első lap: itt egy hal szimbolikáját láthatjuk, amely nem csak a vizet jelképezi, hanem utalhat a készíttetés idejére, alkalmára is, mivel ugyancsak hal (Halak) az Ádár hónap csillagképe a zsidó asztrológia által megfeleltetett Zodiákus szerint, amely szerencsét (mázel) jelent.

A fotó forrása: https://sewjewish.com

A becsolást egy, az asztal köré csoportosuló családi kép vezeti be, mely valamelyest hasonlít a Haggada egyik hasonló tárgyú illusztrációjához, illetve láthatunk még egy Menórát gyújtó férfi alakot (hanukára utalva) és Haman 10 fiát az akasztófán (purimra utalva).

A következő illusztráció egy meghitt pillanatban ábrázolja az asztal mellett ülő férjet és feleséget, ezt köríti ú.n. „élvezeti áldásokkal”, amelyeket már Fürst 1921-es cikkében is úgy jellemez, hogy rendszerint nincsenek használatban az imakönyvekben: jól sikerült érvágás után, vagy a gőzfürdőben mondandó áldások.

A könyv lényegi, legkiemeltebb részét a három női parancsolat alkotja, vagyis a Chala, mikve és gyertyagyújtás hármasa. A három női áldás mindegyikét rövid német nyelvű vers követi, amely „több jóakarattal, mint költői készséggel gazdag jutalmát ígéri a kegye cselekedeteknek.” E három közül tulajdonképpen a gyertyagyújtás micvája maradt meg az egyetlen olyan vallási parancsolat a nők számára, amely még városi közegben is, más élethelyzetben akár szekularizálódott nők életében is alkalmazott gyakorlat maradt, szerepében, változatlan formában megtartva.

A szombat kimenetele utáni résznél az imakönyv folytatásában a Ribono shel olam (A Világ Mestere) kezdetű ima van feljegyezve. A lefekvés előtti ima illusztrációja mellett „hosszabb ájtatatoskodás és bűnbevallás” is helyet kap az imakönyvben, ahogyan azt a kabbalisztikus iskola megkövetelte a korban. A könyv tartalmát az Ómer-olvasás zárja, amelynek számolásra szolgáló lapjai szintén dekorálva vannak, motívumok foglalják keretbe (az egyik képen egy angyalfej például).

A kérdés, hogy ki volt a művész, aki elkészítette mindezt? Kilétére utalnak némileg a lerajzolt alakok: az akkori kor jellegzetes ruháit viselik, részletgazdag kidolgozással, előkelő mozdulatsorokban örökítve meg őket. Az ábrázolt alakok túlnyomórészt női karakterek. Az imakönyvben szereplő szövegek is mind olyan imák és áldások, melyekre zsidó felfogás szerint a nők is közelezve vannak, így sejtetni engedik ezek a tények, hogy ebben az esetben nők, vagy éppen egy nő számára készült el a sziddur. Valószínűsíthető, hogy ajándék gyanánt készíthették, esetleg menyasszony vagy feleség részére. Úgy vélem díszítettsége és tartalmának külalakja alapján, hogy az imakönyv kísérletet tesz korának megelőzésére, hiszen kiemeli a nő szerepét – mégha csak otthoni feladatkörében és hagyományszerinti titulusban is ábrázolja –, jelentőséget adva tevékenységének azzal, hogy képekkel teszi gazdagabbá és művészibbé olvasását.

A fotó illusztráció / Forrás: Forrás: https://galeriasavaria.hu

Felfedezhető a fentebb leírtak alapján egyfajta fejlődési ív, melynek mentén végigmennek a különböző imakönyvek, mind szerkezeti, mind tartalmi formájuk szerint, kiegészülve a korabeli irodalmi és sajtóbeli kommentárokkal. A női imakönyvek olyan szegmenst képeznek a zsidó imádsággal kapcsolatos könyvek között, ahol a liturgikus tartalom mellett érdemes megfigyelni más részleteket is; mit akartak sugallni korabeli használójuknak és mit üzennek a jelen kornak. Természetesen megfejteni nem lehet a valóságot, mindezek bemutatásával csupán érzékeltetni akartam, az adott kor történelmi változásainak tükrében, hogy milyen irányba mozdult el a zsidó nők szerepe és feladata, a feléjük tanusított elvárás a XIX-XX. században, Magyarországon.

Irodalomjegyzék:

 • Frauhammer Krisztina (2014) Mirjamok és Debórák: Imakönyvek a modernizálódó zsidó nők szolgálatában. In: Hagyományláncolat és modernitás. SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged 275-295
 • Dr. Fenyves Katalin (2012): Zsidó polgáriasodás a 19-20. század fordulójának Magyarországán: a nyelvhasználat és nők helyzetének alakulása. Habilitációs értekezés, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest
 • Dr. Fürst Aladár (1921): Egy női imakönyvről. In: Múlt és jövő 1921/1, 215-218.
 • Halmos László (2010): Ádár hava: a vidámság kötelező. In: Izraeli Hírlevél
 • Kiss Arnold: Miriam. Imádságos könyv zsidó nők számára. Budapest (századik kiadás)
 • Klein Rudolf (2011): Zsinagógák Magyarországon 1782–1918. Budapest, Terc kiadó

Zucker-Kertész Lilla írása