Választani nehezebb,
mint engedelmeskedni. A választás felelőséggel jár. A választásban megvan a
tévedés, rossz választás lehetősége, a csalódás – írja az újpesti főrabbi az
aktuális Bámidbár hetiszakaszunk kapcsán.
„És szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában…” (Mózes 4. 1.1.)
Mózes
első, a Beresit, „Teremtés könyve” úgy is értelmezhető, mint a zsidó nép
genealógiája, eredetének története. A három Ősapa: Ábrahám, Izsák és Jákob
ikonikus jellemképe, prefigurációja, az ember hitének, áldozatkészségének, fizikális
és spirituális identitásáért való ragaszkodásának, harcának kiállásának.
Mózes
második könyve a Smot, a „Kivonulás könyve” úgy is értelmezhető, mint a
szabadság kérdésének könyve. Szabadság, mely összetettebb, mint a „nem szabad”
állapot. A szabad ember állandó választás-helyzetben él. Választani
nehezebb, mint engedelmeskedni. A választás felelőséggel jár. A választásban
megvan a tévedés, rossz választás lehetősége, a csalódás. Amint azt Spinoza,
a filozófus állítja: Az ember nem születik szabadnak…az embernek szabadnak kell
tennie magát.
Mózes
harmadik könyve, a Vajikru”, a „Léviták könyve”, úgy is értelmezhető, mint a
tisztaság könyve. Minden ember önképéhez, önértékeléséhez fizikális és lelki
komfortjához hozzátartozik a korrektség, az etikai és morális tisztaságra való
törekvés, vágy. Az, amit a „posszibilitás” és „plauzibilitás” dichotómiájának
neveznek: „Bár helyzetemnél, pozíciómnál fogva megtehetném, mégse teszem meg,
mert lelkiismeretem nem engedi meg, hogy megtegyem.”
Mózes
negyedik könyve, a Bamidbar, a „pusztai vándorlás negyven évének könyve”. A
könyv úgy is értelmezhető, mint az emberi karrier, a munkavállalás és nyugdíjba
vonulás közötti negyven év (?) alatt előforduló konfrontáció, lelkiválság,
csalódás, bizalmatlanság, önámítás könyve. A sokszínű és egyben kétszínű,
színes és gyakran szürke, mozgalmas és ugyanakkor egyhangú társadalomban élő,
mozgó ember gyakran érzi magát magányosnak, mint ha „pusztában” lenne.
A koczki
Menachem Mendel rabbi tanította: „Csak
olyan ember lesz érdemessé- önmaga és a világ számára-, aki képes a pusztához
hasonlatossá csupaszítani önmagát, megelégszik osztályrészével és megszűnik az
anyagi javak iránt táplált szakadatlan vágyakozása. A pusztában magányosan
bolyongó ember kizárólag saját erejére támaszkodhat, nem várhatja mások
segítségét. Ráadásul tudnia kell, hogy hiába tanul, dolgozik, küszködik éjjel
és nappal, hasonlóan a pusztai vándorhoz, aki néptelen, elhagyatott terepen
jár, nem lehet egy percre sem tökéletesen biztos, hogy mekkora út van mögötte
és mekkora vár még rá”.
Talmud
Bává Bátrá 60b leírja a jeruzsálemi Szentély lerombolása utáni állapotot. Az
emberek gyászos lelkiállapotba kerültek lelkük olyanná vált, mint a „puszta”
Sokan azt fontolták magukban, hogy megtagadják a hús és bor fogyasztását.
Azzal, hogy megszűnt az mindennapos kötelező és személyes áldozat, úgy érezték,
megszűnt a kapcsolat az Örökkévalóval. A reménytelenség korszaka kezdődött, a
gyász korszaka. Rabbi Jehosua kérdezte: Miért csak a hús és bor fogyasztását
szándékozzátok megtagadni? Logikus lenne, ha kenyeret, vizet és gyümölcsöt se
fogyasztanátok, hiszen ezeket is használták a szolgálat során. Gyászoljuk
Jeruzsálemet- volt válaszuk. Erre rabbi Jehosua azt mondta: „csak, aki
gyászolja Jeruzsálemet, lehet érdemes, hogy meglássa az újjáépüléséből fakadó
örömöt is”.
Csak, aki
képes szakítani azzal, ami helytelennek, sikertelennek, hiábavalónak bizonyult,
aki ha elesett azon az úton, amin járt, de képes lábra állni és újra kezdeni,
az számíthat arra, hogy élete a pusztaság után az „ígéret földjén” folytatódik.
Popper Péter tanácsa: „Ami elment engedd el, ami jön, fogadd el!”