Szabad-e megszámolni Izrael közösségét: az elidegenedésről – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 8 óra 16 perckor köszönt be, a királynő holnap este 9 óra 36 perckor távozik körünkből, hogy aztán hétfő este 9 óra 38 percig Sávuotot – a Törvényadást ünnepeljük. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Bámidbár (Mózes 4. 1:1-4:20.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógákban.

A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

Akit megszámolnak, az eszközzé tehető, azzal lehet számolni, gyalog valaki sakktábláján, nem személy többé egészen. És mégis fontos tudni, mire képes, mennyire erős egy közösség, tudni, hogy mindenki számít.

„A neved számadat” – panaszkodik Márai Sándor híres versében, amely végső soron az emigrációról, a nyelv, a haza, az emlékek elvesztéséről szól. Az emlékeink, az anyánk nyelve, az ismerős vidék és város, az ismerős szó és gesztus tesz minket azzá, akik vagyunk. Nem az eszünk, nem a gyorsaságunk, szorgalmunk, képességeink, csak a kapcsolódások. Az, hogy mire vagyunk jók, sokat mond a vezetőnknek, a leendő munkahelyeinknek, a piacnak, de semmit nem mond rólunk ténylegesen. Ott kezdődünk mi, ahol a csereértékünk véget ér. A zsidó hagyomány nem szereti a népszámlálást, amikor az emberek mennyiségekként kerülnek elénk, hogy jól kezelhetőek legyenek munkaerőként, harci eszközként. Az Örökkévaló bünteti a nép megszámolását. És az ember olyan lény, amely nem pótolható egy másik emberrel. Aki egy életet elveszejt, felszámol örökre és jóvátehetetlenül egy teljes világot, a Teremtést magát vonja vissza. Annál meglepőbb, hogy mégis számolunk a hetiszakasz elején.

Mert az ember, nagyon szigorú határok között, de néha, valamennyire, eszköz is, mivel élete nem teljes önmagában. Valamire való lény, energiáit valami másra kell irányítsa. Az ember akkor önmaga, ha azért dolgozik, ami megmarad a világban azután, hogy ő távozik belőle. Az Eljövendő eszköze az élete, a megváltáshoz vezető lánc egyik szeme. El kell érnie Izrael földjére a Tórai Izrael népének, hogy birtokába vegye azt és létrehozza azt a királyságot, amely gyámolítja az özvegyet és az árvát, nem nyomja el a jövevényt, amely makett lesz és jelzi, hogyan lehetne élni a világon. Mert, ahogy Hillél mondja, minél több adomány, minél több önzetlenség van a világon, minél több igazságosság tehát, annál több béke. Mert ejtőn mindenkinek az órája és ezért mindenki számít. Annak, akit megszámolnak, beszámolnak, dolga van, szánják valamire. És ez a legvégső méltóság, amelyet a Föld és Ég Teremtőjének képmása, az ember elérhet.

Jó szombatot és békés ünneplést kívánunk!