Nincs más esély: csak az igazság érheti el a békét – jó Szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 41 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 49 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Softim hetiszakaszt (Mózes ötödik könyve 16:18–21:9) olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

„Kergesd, hajszold az igazságot”, kéri a hetiszakasz, amelyben a bíráskodás törvényeit ismerteti Mózes. De miért kell az igazságot üldözni, kifulladásig rohanni utána? Talán meg akar szökni? Miért? Hogyan vezet az igazság utáni hajsza végül az egyedül lehetséges békéhez?

Igen, a Tóra szerint úgy tűnik, az igazság mindig szökésben van. Ha nem így volna, nem volna szükség nyomozásra, végső soron bíróságokra. Mindig van valaki, akinek, látszólag, érdeke, hogy elrejtse, megszöktesse, eltűntesse az igazságot. És ki tudja, talán neki van igaza. Mind éreztük már, hogy vannak olyan igazságok, amelyeket sosem megtudva boldogabbak lettünk volna. Hogy amikor az igazság után rohanunk, gyakran magunk mögött hagyjuk a családi, baráti, közösségi békét.

Talán nem kell mindig üldözni az igazságot. Talán jobb néha engedni, hadd menjen. A béke a judaizmusban mindennél fontosabb, az egyetlen héber szó, amit tényleg mindenki tud, a sálom. Viszont a 34. zsoltár azt mondja, hogy a békét is keresni és hajszolni kell, épp azzal a szóval, amellyel az igazság üldözésére szólít fel a Tóra.

Van úgy, hogy már késő van a teljes igazság feltárásához, már nincs elég idő, erő, esély újrakezdeni. Ilyenkor tudni kell csöndben maradni, nem szembesíteni, kegyesen hazudni, vigyázni arra, ami maradt, a békére, a csendre, minden más már öncélú, remény nélküli fájdalmat okozna csak. De ez a béke az igazi lelkibéke halvány kópiája csupán, a végső kétségbeesésnél több, de a lélek valódi békéjénél sokkal kevesebb. Találékonyságunk az önbecsapásban, mind tudjuk, rendkívüli (a társaslélektan kognitív disszonancia redukciónak hívja), de nem korlátlan és nem tart ki örökké.

 Nagyon kevesen tudunk úgy hazudni magunknak, hogy tényleg, a lelkünk legmélyén is elhiggyük mi magunk is mindig. Az ember szinte soha nem annyira ostoba, mint amennyire néha lenni szeretne. Valójában szoktuk tudni, mi a helyzet, és ez a tudás túl gyakran kísért minket. Ha a hazugság békéje valódi béke volna, nem volnának a családi, munkahelyi, országos vagy birodalmi léptékű diktátorok olyan végtelenül üresek belül, annyira boldogtalanok. 

Az igazság odaát van, a túlélést segítő hazugságainkon túl, ott, ahol a lélek igazi békéje honol. Többnyire, először úgy tűnik, nagyon messze. De nem véletlen, hogy a héber Biblia ugyanazzal az igével szólít fel az igazság és a valódi béke hajszolására. Ahol futásunk az igazságért véget ér, ott leljük a békét.

Mind ismerünk bölcs idős vagy akár fiatal embereket, akiknek megnyugtató a közelében lenni, akiknek hiszünk és nem azért, mert különlegesen okosnak tartjuk őket, hanem mert érezni lehet, hogy célhoz értek. Az önismeret temperált boldogságához.

„Rabban Simon ben Gamliel azt mondta: három dolog tartja fenn a Teremtést: az igazmondás, az igaz ítélet és a béke” (A bölcsek tanításai, 1. fejezet, 18. misna).

Jó szombatot!