„Miért időszerű megemlékezni napjainkban is a Wannsee-i konferenciáról?” Ez volt a címe annak az online eseménynek, amelyet a napokban tartottak a Kodolányi János Egyetem zoom webináriumának keretében. A tanácskozáson a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) Répás Péter, az elnöki kabinet főtanácsadója képviselte.
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és az MTA VEAB Politikatudományi Munkabizottsága digitálisan bonyolította le a Közéleti klub idei első programját Miért időszerű megemlékezni napjainkban is a Wannsee-i konferenciáról? címmel.
A beszélgetést a Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség által szervezett, a Wannsee-i konferenciára emlékező program keretében rendezték meg. A Kodolányi János Egyetem Zoom webináriumában tartott eseményt Gergely Anna és Pécsi Tibor történész vezette, a Mazsihiszt Répás Péter képviselte. A „végső döntés” dokumentálása.
A náci vezető főtisztségviselők részvételével lezajlott találkozót Berlin egyik délnyugati városrészében, Wannseeben, tartották 1942. január 20-án. A náci vezetők tanácskozása alig másfél óráig tartott. A jegyzőkönyvet Adolf Eichmann, a „zsidóügyi referatúra" főnöke vezette, rögzítve egyebek között azt is, hogy „a zsidókérdés végső megoldását" Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője koordinálja.
Történészek egybehangzó véleménye szerint már jóval a Wannsee-konferencia előtt döntés született arról, hogy a német befolyási övezetben egyetlen zsidó sem élheti túl a háborút. 1941 nyara, a Szovjetunió elleni támadás óta a frontvonal mögött tevékenykedő SS-Einsatzgruppék (kommandók) már több mint félmillió zsidót gyilkoltak meg.
Az 1942. januári tanácskozás célja az volt, hogy a jelen lévő államtitkárok és főhatósági vezetők egyeztessék a zsidók összeurópai megsemmisítésének részleteit.
A 15 oldalas jegyzőkönyv szinte leplezetlenül írja le milliók útját a halálba, 11 millióban adva meg a kiirtandó zsidók számát. Európát „nyugatról kelet felé haladva kell átfésülni", az „evakuált zsidókat átmeneti gettókban" összegyűjteni. Közülük a munkaképeseket utak építésére kell alkalmazni, „amelynek során nagy részük kétségkívül természetes létszámcsökkenés révén fog kiesni" a munkából. Az életben maradókat „megfelelő elbánásban" kell részesíteni – áll a jegyzőkönyvben. A parancs neve: „Munka általi megsemmisítés".
Ilyen horderejű döntésekben aligha voltak illetékesek a villában – amely akkor az RSHA vendégházaként működött – összegyűlt hivatalnokok, ezt kizártnak tartja Norbert Kampe, a villában berendezett emlékhely igazgatója. „Felülről érkező bebiztosítás" nélkül a minisztériumi tisztviselők nem adhatták áldásukat egy ilyen műveletre; a döntés már korábban megszületett. (Forrás_ Múlt-Kor)