A könyvtárak, levéltárak kapui bezárultak – hogyan tovább?

Az élet és a pandémia nagy paradoxona, hogy a karantén kényszere fel- és megerősítette bennünk a korszerű történelmi látásmód igényét és szükségét, s ezért vágtunk bele ennek a sorozatnak a megszervezésébe – mondta Gábor György, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE)  tanszékvezető egyetemi tanára A történelem home office-ban című előadás-sorozat tegnapi megnyitóján.

Mint korábban beszámoltunk róla: az OR-ZSE online előadás-sorozatot indít annak érdekében, hogy a kutatók és érdeklődők megismerkedhessenek az interneten található, a zsidósággal kapcsolatos legfontosabb adatbázisokkal, gyűjteményekkel, archívumokkal. A következőkben Gábor György professzornak a Művelődés- és Kultúratörténeti Tanszék nevében elmondott megnyitó beszédét közöljük.

„Megkockáztatom, valamennyiünk nevében elmondható, hogy egy komoly, embert próbáló év áll mögöttünk. A világjárvány miatt mindannyian kénytelenek voltunk mindennapi munkánk során új stratégiákat kialakítani az oktatásban, oktatók és hallgatók, a diplomamunkájukat készítők vagy éppen a megszokott tudományos kutatómunkájukat végzők egyaránt. A familiáris és többségünknek második otthonunkul szolgáló könyvtárak, levéltárak kapui bezárultak. 

Hogyan tovább, mi a teendő? 

Számunkra a home office pandémia nélkül is rutinná vált dolog, az íróasztal rendetlen meghittsége, ám a nélkülözhetetlen könyvek egyik napról a másikra elérhetetlenekké váltak. Sok-sok elképzelés, hasznos gondolat és innovatív ötletet követően – talán nem tapintatlanság, ha elárulom –, a legjobb gondolattal a legfiatalabb kollégánk, Vörös Kata állt elő, aki maga is megszenvedte doktorandaként és fiatal oktatóként egy személyben a sokszor már-már elviselhetetlennek tűnő állapotokat. Az ő fejéből pattant ki az ötlet, úgyszólván teljes vértezetében, amit most – mindnyájunk nagy örömére – útjára indítunk. 

A kérdés az volt, hogyan lehet a történelmet, vagyis a már nem létező múltat, az egyszer volt univerzumát könyvtárak és levéltárak híján a home office világába elhozni, abba beemelni? A válasz fiatal kolléganőnk számára magától értetődő volt: aranybányának számító és az online térben elérhető archívumok, dokumentációs gyűjteményeinek, hanganyagainak, fotók és filmek forrásértékű tárházának kell utat biztosítani, hogy a virtuális térben a számítógépeink monitorjain megjeleníthetőkké váljanak.

Mindez ugyanakkor teljesen egybevág a korszerű történettudományról vallott elképzelésünkkel, amely szerint a történésznek, a múlt búvárjának a hagyományos és megszokott forrásai mellett tudomást kell vennie azokról az új forrásokról – a forráskritikáról, mint a történészi munka legfontosabb eszközéről természetesen itt sem megfeledkezve –, amelyek az oral history alkalmazta személyes tanúságtételeivel és vallomásaival, a múlt képi vagy filmes megjelenítésével érzékivé teszi a históriát: közelebb hozza és személyesebbé teszi az elmúlt időt. 

A történelem ugyanis nem puszta fogalomtár, nem évszámok, számsorok és mennyiségek egymásutánja, hanem mindenekelőtt hús-vér emberek tetteinek, cselekedeteinek, gondolatainak, vágyainak, álmainak, reményeinek és csalódásainak története. Vagyis a történelmet emberek lakták, ilyenek meg olyanok, de hogy milyenek valójában, ahhoz ők maguk, azaz a róluk alkotott, őket – a szó legszorosabb értelmében – megörökítő fotók és felvételek, avagy az ő hangjukat és mondataikat megőrző hangszalagok vagy digitális felvételek engednek közelebb.

Az élet és a pandémia nagy paradoxona, hogy a karantén kényszere fel- és megerősítette bennünk a korszerű történelmi látásmód igényét és szükségét, s ezért vágtunk bele ennek a sorozatnak a megszervezésébe. Hallatlanul nagy örömünkre szolgált, hogy valamennyi felkért intézmény, azok munkatársai és kutatói kivétel nélkül az első hívó szóra igent mondtak, amit ezúton is hálás szívvel köszönünk!"

(Címlapkép: Gábor György/Facebook)