Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (51. rész) – Kálmán Oszkár

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

A „Kékszakállú herceg vára” első bemutatóját 1918 novemberében Kodály Zoltán méltatta a Nyugat hasábjain. Cikkét, de inkább mini tanulmányát így fejezte be:
„Talán először történt tavaly, a táncjáték előadásakor, hogy egy becsületes művész nekilátott egy becsületes műnek, a karmesterek szokott vállveregető attitude-je nélkül: és a Bartók-zene talán először csendült fel úgy, amint elgondoltadott. Most ez a ’csoda’ megismétlődött s bizonyára minden alkalommal többen fedezik majd fel, hogy ez a zene nem is olyan érthetetlen. Gyönyörűen helytálltak az énekszerepekben Haselback Olga és Kálmán Oszkár. Produkciójukat csak akkor méltányoljuk teljesen, ha meggondoljuk, hogy egy új stílus hagyománynélküli előadásmódját részben maguknak kellett megalkotni.”

Kálmán Oszkár 1887-ben született. Énekelni Lugos városka dal- és zeneegyletében kezdett, egy egri dalosünnepen nyert aranyérmet. Énektanulmányai után, amelyeket részben Budapesten, részben külföldön végzett, az Operaház tagja lett. 1913 novemberében az Újság, beszámolva arról, hogy „hosszabb szünet után a Hamletet adják” megemlítette Kálmán Oszkár nevét, hozzátéve, hogy először szerepelt. „Hangja kellemes csengésű, elég nagynak látszó basszus. Megfelelő vezetés mellett azt hisszük, használható énekes lesz” – fogalmazott az újság.

Gyorsan jöttek egymás után a kitűnő szerepek: először Szarasztro a Varázsfuvolából, majd Verdi, Mozart, Wagner, Puccini operák vezető basszus szerepei.

1927-ben a berlini Staatsoper szerződtette, melynek akkor Ottó Klemperer volt a vezetője. Innen két év múlva tért vissza Budapestre. A következő éveket így összegezte az Operaélet 1992-ben, egy rá emlékező cikkben:
„Egyik nap Ozmin, a másik nap Az istenek alkonya Hagenja; a Faust Mefisztója s a Sába királynője Főpapja … (Minden „lehetséges” főpapot elénekelt, hisz ez a szerep basszus hangot követel, ahol előfordul!) Egyik nap a Don Carlos II. Fülöp királya, a másik nap a Lohengrin vagy az Aida Királya… (Mert azok is, rendszerint basszusok!)”

Húsznál több nagy szerepet és kétszer annyi kisebbet mondhatott magáénak, ami óriási repertoárt jelentett.

1940 szeptemberében az Újság hosszú cikkben búcsúztatta el Kálmán Oszkárt az Operaház színpadától. Ennek valódi okáról a cikk szemérmesen hallgatott, de az akkori olvasók számára világos állásfoglalásként ír:
„A kiváló basszista pompás hangjának és képességeinek töretlen birtokában természetesen nem szakítja meg kapcsolatát a zenei közönséggel […] Remélhetőleg ezen túl is lesz bőven alkalom arra, hogy Kálmán Oszkár sokoldalú, gazdag művészetében gyönyörködhessünk.”

A továbbiakban, egészen 1944-ig szinte kizárólag az OMIKE Művészakció műsorában szerepelhetett. A Goldmark-terem színpadán is rengeteg szerepet énekelt, sokat játszott. Csak példaként: 1940-ben Beethoven Fidelioja, 1941-ben Mozart, Puccini, Rossini operái, 1942-ben az előbbiek mellett Goldmark Sába királynője, Verdi operák, 1943-ban Donizetti, D’Albert és újabb Verdi operák, 1944-ben Gounod Faustja.

1945-ben visszakerült az Operához, melynek 1947-ben örökös tagjává választották. 1949-ben vonult nyugalomba. Szerepköre az operairodalom teljes basszus repertoárját felölelte. 1971-ben hunyt el.

Így nyilatkozott korábban, az 1932-33-as Zsidó Évkönyvben: „Önérzetes zsidónak érzem magam és nincs az az anyagi vagy erkölcsi előny, amelynek kedvéért zsidóságomból engednék. Ezt nem azért mondom, mintha valamilyen dicsérendő dolognak tartanám és a zsidóságomból való engedést úgy érteném, hogy mindenütt és minden alkalommal önérzetesen vallom magamat zsidónak és ebből a kifelé is megmutatott önérzetes zsidóságomból nem vagyok hajlandó engedni …”

Képek:
1) Fényszóró 1945. december 5.
2) Portré, 1928. Magyar Állami Operaház Emlékgyűjteménye
3) A Sába királynőjében Magyar Állami Operaház Emlékgyűjteménye
4) Portré (Angelo) Magyar Állami Operaház Emlékgyűjteménye