1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Az 1900-ban született Fehér Pál tízévesen került az Operaház gyermekkarába, ahol négy éven át, a hangja megváltozásáig volt tag és ahol sokszor szólót énekelt. Harcolt ezután az első világháborúban, ahol katonatársaiból dalárdát is szervezett. A háború után banktisztviselőként dolgozott, munkája mellett tanult 1923 és 1926 között a Zeneakadémián.
Először a Budai Színkör, majd a Városi Színház művésze volt. Bemutatkozásáról, a Traviátában így írt a Színházi Élet :
„Minden ismertebb kritikus és zenei szakember megjelent ezen az estén, mert az a hír terjedt el, hogy ismét új nagy tehetség indul el a Budai Színkőr színpadáról.”
1927-ben Milánóban a Scalaban énekelt és Giuseppe De Lucánál tovább képezte magát. Nemzetközi pályája akkor indult be, amikor sikerült kieszközölnie egy meghallgatást a Budapestre látogató Bruno
Walternél. Ő ajánlotta be az akkor Otto
Klemperer vezetése alatt álló, sok újítással kísérletező berlini Krolloperhez. 1928-ban szerződött a német fővárosba. A falragaszok így hirdették az ő nevét: „Der berühmte ungarische Tenor”.
1933-ban a német zsidótörvények miatt elvesztette operai állását, ekkortól került a munkanélküli zsidó művészek foglalkoztatására alakult Kulturbund Deutscher Juden -be. A Berliner Theaterben léptek fel az Operaházból és a különböző színházakból elbocsátott művészek. Később innen távoznia kellett, Zürich és Bécs következett. Az 1936–37-es évadban a zürichi Városi Színház tagjaként egy fontos ősbemutatónak is részese volt: 1937. június 2-án a Festőt és a Néger t énekelte Alban BergLulu jában.
1938-ban visszatért Budapestre. Ismét a Városi Színház tagja lett. A következő évben újra állástalan lett: most a magyar zsidótörvények miatt. Más zsidó művészekhez hasonlóan a különböző rendezvények, így például a Fészek Művészek Klubjában rendezett estek, a zenei matinék, a jazz-hangversenyek, nem mellékesen a Pesti Izraelita Hitközség ifjúsági csoportjai által rendezett estek adtak lehetőséget az éneklésre.
1940 és 1944 között az OMIKE Művészakcióban lépett fel. Az itteni operaelőadások legtöbbet foglalkoztatott énekese volt. Szinte minden bemutatott jelentős operaelőadásban szerepet kapott. A teljesség igénye nélkül: Fidelio, Hoffmann meséi, Szöktetés a szerájból, Rigoletto, Denevér, Bohémélet, Traviata és így tovább. De énekelt 1940-ben, a Dohány utcai zsinagógában, Händel oratóriumában Joshua szerepében. Egy évvel később Händel másik oratóriumának, a Judás Makkabeus nak a bemutatóján énekelte a címszereplő - ahogyan A Magyar Zsidók Lapja erről beszámolt - „Juda Makkabi szépen simuló, tiszta csengésű tenorszólamát”. 1943 júniusában önálló énekestje is volt a Goldmark-teremben.
A felszabadulás után alkalmi fellépései voltak, az újságok szerint először 1945 májusában énekel egy zsidó zenematinén. 1946-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház, és itt énekelt korai haláláig.
Hangjához az olasz és francia lírai és spinto-tenor szerepek álltak a legközelebb. Egész pályáját végig kísérte legparádésabb alakítása: Hoffmann Offenbach operájában. 1959-ben hunyt el.
A filmrészlet az 1934-ben készült „Helyet az öregeknek” című Gaál Béla rendezte filmből való. Fehér Pál énekel a jelenet végén.
Képek:
1) Fotóportré, 1930-as évek. Ismeretlen fényképező felvétele. Magyar Állami Operaház emlékgyűjteménye.
2) Fehér Pál és Salamon Béla. Ismeretlen fényképező felvétele. Magyar Állami Operaház emlékgyűjteménye.
3) Fehér Pál és Németh Mária Színházi Élet, 1937. 15.
4) A sevillai borbély előadásán a Goldmark-teremben, 1942. Partnere: Lendvay Andor OSZMI.
5) Fehér Pál hangversenyének műsorközlése, 1943, OMIKE Művészakció. OSZMI.
