1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. A válogatás vállaltan szubjektív lesz, de talán idővel kialakul benne valamilyen rendszer.
Pártos Erzsi színésznő
Pollák Erzsébetként látta meg a napvilágot Budapesten, 1907. április 2-án. Az
Országos Színészegyesület színiiskoláját 1929-ben végezte el. A Színházi Élet
közli is a növendékvizsgán - ahol, mint a korabeli újság írta: groteszk
komikumával tűnt ki - Pethes Ferenccel együtt készült manócskás képét. Utána a
Vígszínházba szerződött Harsányi Zsolt felfedezettjeként.
Erről az időről szól
a Színházi Élet 1934-es kis cikke:
„… állandóan
cselédszerepeket osztottak ki neki. Azt hitte, hogy ez az orra miatt történik
és egy szép napon a régi orra helyett ragyogó pisze orrocskával jelent meg a
Vígszínházban. … Ezután pisze cselédeket játszattak vele.”
A Színészkamarába
nem vették fel és így elveszítette 1939-ben az állását. Bálint Lajos hívta az
OMIKE Művészakciójába, s ott rengeteget foglalkoztatták. Szerepei is sokfélék
voltak. Játszott kabarétréfákban, de játszott fontos szerepeket Molnár Ferenc,
Szenes Béla, Nádassy László, Lakner Artúr darabjaiban. 1941-ben jelent meg
könyve „Köszönöm!...” címmel. A könyv bevezetőjében írott, az előző éveket
érintő gondolatokhoz kevés hasonlóan szívszorító mondatokat lehet olvasni:
„Kedves Közönség, kedves
Barátaim!
Ezerkilencszáznegyvenegy,
szeptember! Elvesztettem a szerződésemet, kenyértelenül maradtam. De valamiből
tovább kell élni! Nem akarok elpusztulni! Mit tehetek?! Csak azt, amit már más
kollégáim is tettek eddig: könyvet írok és megkeresem vele a közönség szívét! Ezek
a gondolatok hajtanak és nekikezdek a munkának!... Nini! A címet le is írtam:
Köszönöm!...
… Két éve már, hogy
megcsorbultam és annyit se keresek, mint amikor kezdő színésznő voltam. Két
éve, hogy az étlapon csak az árat nézem s a strandfürdő bejáratánál, egy padon
fürdök a fürdés gondolatában. Nehéz, keserves út volt az utolsó két esztendő,
amíg ide jutottam, hogy ezt is elvesztettem.”
1945-1955
között a Nemzeti Színházban, 1955-1956-ban a Fővárosi Operettszínházban,
szerepelt. Az 1956-os forradalom leverése
után elhagyta az országot, New Yorkban a Petőfi Színházban lépett fel, majd
1958-ban hazatért. Egy évadot Győrben töltött, 1959-től 1967-ig, nyugdíjazásáig
ismét a Nemzeti Színházban játszott. Ide kívánkozik,
egy 1976-ban, a Színház című lapban irt kritika róla írt néhány mondata is: „…
ez a lefokozott élet, amit Pártos Erzsi oly törékeny és oly markáns vonásokkal
behoz a Nagy Közhelyek színpadára, valódi élet. Körötte elhiszem, hogy a
levegőben oxigén van: nem csupán azért, mert szomjas mohósággal tud a levegő
után is kapni, hanem mert a tárgyakat, kellékeket, saját ruhadarabjait, a
hajára húzott hálót, a fehér csipkét is átlényegíti, emberi tartalommal tölti
fel.”
1931-től
filmezik, a televízió is gyakran foglalkoztatta. A Színházi Adattár szerint 65
színházi bemutatóban vett részt és a filmszerepeinek száma is jóval 70 felett
van.
2000. április
18-án hunyt el Budapesten.