BZSH Külker Technikum: fókuszban a zsidóság és az érzékenyítés is

2021. Február 03. / 08:31


BZSH Külker Technikum: fókuszban a zsidóság és az érzékenyítés is

Szerző: Kácsor Zsolt

A BZSH Külkereskedelmi Technikuma missziónak tekinti a vallási és etnikai kisebbségekkel, valamint a társadalom leszakadt, perifériális csoportjaival, többek között a hajléktalanokkal kapcsolatos érzékenyítő munkát a diákjai körében, s ezen belül az intézmény különleges hangsúlyt helyez a judaisztikára is. A Salusinszky András által vezetett iskola olyannyira komolyan veszi ezt a munkát, hogy Halász Eszter személyében külön munkatársat is felvettek erre a tevékenységre. 


Halász Eszter a Lauder iskolában érettségizett, majd az ELTE Gyógypedagógiai Karára, valamint az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem judaisztika szakára járt. Korán bekerült a zsidó informális oktatásba annak köszönhetően, hogy a Lauder végzős diákjaként jelentkezett a Zachor Alapítványhoz, amelynek munkájában máig részt vesz a pesti zsidónegyedben tartott idegenvezetések révén. Az Izraeli Kulturális Intézetben 2014-től 2017-ig ő volt a Generációk találkozása program koordintátora, majd a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárba jelentkezett, ahol múzeumpedagógusként dolgozik. 

Kep_KulkerTechnikum.jpgHalász Eszter

Elmondása szerint Salusinszky András igazgatónak az a víziója, hogy a BZSH Külker Technikuma nyitott gondolkodású, a társadalmi problémákra érzékeny diákokat bocsásson ki az intézményből, s ennek egyik előfeltétele, hogy a tanulók lehetőséget kapjanak érzékenyítő programokon való részvételre is. Ebbe nem csak a zsidóság, a judaisztika tartozik bele, hanem a romákkal szembeni előítéletek oldása is – ez utóbbi témával kapcsolatban Halász Eszternek jelentős tapasztalatai vannak, hiszen a BAGázs Egyesület révén mentorként és a pedagógiai szakcsoport tagjaként éveken át járt a bagi cigánytelepre. 

A zsidósággal kapcsolatos momentum, hogy a Külker Technikumban nem csak világnyelvek (angol, német, olasz, kínai) tanulására van lehetőség, hanem a héber nyelv elsajátítására is. A fakultatív formában tartott héber oktatáson tavaly heti két csoport vett részt. Ugyancsak fakultatív a judaisztika foglalkozás, amelyet Halász Eszter tart: tavaly heti három csoportja volt, idén – a mostani állás szerint – már heti öt. 

Mint kifejtette, a judaisztikát a 2019-2020-as tanévben kezdte tanítani, a tematikát két évre készítette el. Először a diákok a zsidóság alapjaival ismerkednek meg, majd átveszik a főbb zsidó ünnepek témakörét. Halász Eszter kalauzolásával a diákok megnézték a Kazinczy utcai ortodox zsinagógát és a Dohány utcai neológ zsinagógát annak érdekében, hogy világosabb képet tudjanak kapni az ortodoxia és a neológia között lévő vallási, kulturális és építészeti különbségekről. A tanulók az első félévi kurzus során megismerkednek a zsidó naptárral, a szombat szent napjával kapcsolatos szokásokkal is. 

A tematika szerint a második félévben a zsidó életút főbb állomásairól kapnak áttekintést a születéstől a halálig, s megismerkednek a zsidó hitközségek felépítésével, munkájával is. A harmadik félévnek a Tanach áll a fókuszában, míg a negyedik, utolsó félév a magyar zsidó történelmet mutatja be. 

Ami pedig a jövőben megvalósuló projekteket illeti, Halász Esztertől megtudtuk: a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza kiállítása alapján híres magyar zsidókról szeretnének arcképes leírásokat elhelyezni a BZSH Külkereskedelmi Technikum budapesti, Révay utcai épületében. Az állandó kiállítás révén a diákok még többet tudhatnának meg azokról a magyar zsidókról, akik meghatározó, jelentős szerepet játszottak az ország életében.

(Címlapkép: a technikum diákjai a Budapest Bike Maffia civil szervezettel együttműködve ennivalót készítenek és csomagolnak hajléktalanok számára. Fotó: BZSH Külker Technikum)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek